Rövid, indulatos poszt a baloldal Trianon-képéről

  • Keszthelyi András
  • 2015. június 7.

Political Animal

Most nem a jobboldalról lesz szó. Nem azt elemezzük, milyen rémesen vicceseket mondtak a Trianon-emléknapon a Fidesz és a Jobbik szónokai – arra ott a Narancs Szüret rovata, majd jövő héten olvashatjuk. És kivételesen azt sem mérlegeljük, hogy mi a magyarországi jobboldal általános felelőssége abban, hogy a trianoni döntés gyászmunkája a mai napig sem végeztetett el. Most tehát nem horthyzunk, nem wassalbertozunk, nem csurkázunk, bár lenne rá indok és késztetés egyaránt.

Beszéljünk most a baloldalról. Három dolgot kellene megérteni Trianon kapcsán.

Egy: Trianon nem a jobboldalé, hanem mindannyiunké, akik magyarnak vallják magukat. Nem egy kellemetlen vidéki rokon, akit elnézően megtűrünk és óvatosan kerülgetünk, ha feljön Budapestre. Nem lehet óvatosan kerülgetni, itt van bennünk, ha akarjuk, ha nem.

Kettő: az empatikus beszéd, azaz annak a ténynek az elfogadó megértése, hogy Trianon sokaknak fáj, nem jelenti automatikusan sem a revizionizmust, sem az irredentizmust, és különösen nem a demokratikus értékek általában vett tagadását – noha az összefüggések világosak.

Három: Trianon fáj. Függetlenül attól, hogy egy elhibázott politika logikus következményének, vagy a nagyhatalmak összeesküvésének, a magyar nép érdemtelen büntetésének tekintjük. Ahogyan az összefirkált falért vagy az összetört vázáért járó pofon akkor is fáj, ha bizonyos pedagógiai elvek szerint megérdemeltük azt.

Kezdetnek talán annyi is elég volna, ha ez utóbbit a baloldal észrevenné. Ha legalább addig eljutna, hogy „Ez minden magyarnak fáj. Nincs olyan magyar, akinek jólesne, hogy Nagyvárad Romániához tartozik. Nincs olyan magyar, aki ne sajgó szívvel gondolna arra, hogy Kolozsvár Románia egyik tartományának a fővárosa.” Nem, nem Vona Gábor szavai ezek, de még csak nem is Prohászka Ottokáré, hanem Révai Józsefé.

Ha idáig sikerülne eljutni, akkor az is világossá válna, hogy a fájdalomra nem jó válasz a népek közötti megbékélés, a határok spiritualizálása, és végképp nem jó az európai unióra való hivatkozás. Ezek mind szükségesek, de egyfelől Trianontól függetlenül, másfelől pedig csak azután, hogy megértettük, mi az, és miért az, ami fáj.

Kezdetnek elég volna, ha észrevennék, de még nem tartunk itt. Az MSZP például idén az európai minimálbérrel igyekezett tematizálni, míg a Demokratikus Koalíció az európai ügyészség felállítását követelte sajtótájékoztatóján.

Aztán délutánra a szocialisták valószínűleg észrevették, hogy ciki, amit csinálnak, mert sebtében ketten is megszólaltak Trianon ügyében is – egy meglehetősen általános elnöki tweettel, illetve egy Tisza Istvánt ekéző közleménnyel („mi Ady oldalán álltunk és állunk”). A feladatot jobban teljesítette az Együtt és a PM, az LMP pedig konferenciát is szervezett Trianonról – nekik legalább eszükbe jutott, hogy Trianon évfordulója van.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.