Rövid, indulatos poszt a baloldal Trianon-képéről

  • Keszthelyi András
  • 2015. június 7.

Political Animal

Most nem a jobboldalról lesz szó. Nem azt elemezzük, milyen rémesen vicceseket mondtak a Trianon-emléknapon a Fidesz és a Jobbik szónokai – arra ott a Narancs Szüret rovata, majd jövő héten olvashatjuk. És kivételesen azt sem mérlegeljük, hogy mi a magyarországi jobboldal általános felelőssége abban, hogy a trianoni döntés gyászmunkája a mai napig sem végeztetett el. Most tehát nem horthyzunk, nem wassalbertozunk, nem csurkázunk, bár lenne rá indok és késztetés egyaránt.

Beszéljünk most a baloldalról. Három dolgot kellene megérteni Trianon kapcsán.

Egy: Trianon nem a jobboldalé, hanem mindannyiunké, akik magyarnak vallják magukat. Nem egy kellemetlen vidéki rokon, akit elnézően megtűrünk és óvatosan kerülgetünk, ha feljön Budapestre. Nem lehet óvatosan kerülgetni, itt van bennünk, ha akarjuk, ha nem.

Kettő: az empatikus beszéd, azaz annak a ténynek az elfogadó megértése, hogy Trianon sokaknak fáj, nem jelenti automatikusan sem a revizionizmust, sem az irredentizmust, és különösen nem a demokratikus értékek általában vett tagadását – noha az összefüggések világosak.

Három: Trianon fáj. Függetlenül attól, hogy egy elhibázott politika logikus következményének, vagy a nagyhatalmak összeesküvésének, a magyar nép érdemtelen büntetésének tekintjük. Ahogyan az összefirkált falért vagy az összetört vázáért járó pofon akkor is fáj, ha bizonyos pedagógiai elvek szerint megérdemeltük azt.

Kezdetnek talán annyi is elég volna, ha ez utóbbit a baloldal észrevenné. Ha legalább addig eljutna, hogy „Ez minden magyarnak fáj. Nincs olyan magyar, akinek jólesne, hogy Nagyvárad Romániához tartozik. Nincs olyan magyar, aki ne sajgó szívvel gondolna arra, hogy Kolozsvár Románia egyik tartományának a fővárosa.” Nem, nem Vona Gábor szavai ezek, de még csak nem is Prohászka Ottokáré, hanem Révai Józsefé.

Ha idáig sikerülne eljutni, akkor az is világossá válna, hogy a fájdalomra nem jó válasz a népek közötti megbékélés, a határok spiritualizálása, és végképp nem jó az európai unióra való hivatkozás. Ezek mind szükségesek, de egyfelől Trianontól függetlenül, másfelől pedig csak azután, hogy megértettük, mi az, és miért az, ami fáj.

Kezdetnek elég volna, ha észrevennék, de még nem tartunk itt. Az MSZP például idén az európai minimálbérrel igyekezett tematizálni, míg a Demokratikus Koalíció az európai ügyészség felállítását követelte sajtótájékoztatóján.

Aztán délutánra a szocialisták valószínűleg észrevették, hogy ciki, amit csinálnak, mert sebtében ketten is megszólaltak Trianon ügyében is – egy meglehetősen általános elnöki tweettel, illetve egy Tisza Istvánt ekéző közleménnyel („mi Ady oldalán álltunk és állunk”). A feladatot jobban teljesítette az Együtt és a PM, az LMP pedig konferenciát is szervezett Trianonról – nekik legalább eszükbe jutott, hogy Trianon évfordulója van.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.