„Nekem személyes csalódást jelentene, ha Viktor nem nyerné meg ezt is.”
(Ismeretlen Fidesz szavazó)
Egy percig sem volt kérdéses, hogy a népszavazás után minden párt eredményt hirdet – és természetesen a legtöbben győztesnek tekintik magukat. Ez így szokás, és nem fog változni. A helyzet ráadásul olyan, hogy szinte mindenki megpróbálhat profitálni belőle.
Nézzük, hogyan.
| ||
Az utolsó heti kutatások azt valószínűsítették, hogy a népszavazás nem lesz eredményes. A belső felmérések minden bizonnyal már korábban is ezt jelezték, hiszen a miniszterelnök végül nem ment el kampányolni az emberek közé – bár szeptember elején még ezt ígérte. Az is igaz, hogy akkor még az érvényességet jelölte meg a szavazás tétjeként, egyébként feleslegesen.
A Fidesz tehát a nemek számára és arányára összpontosít.
Itt három sarokszám van: 2008-ban közel 3,4 millió igen szavazat a kórházi napidíj eltörléséért, illetve 2010-ben 3,5 millió feletti jobboldali szavazat (ebből 2,7 millió a Fidesz országos listájára). 2014-ben pedig 3,28 millió, amiből 2,2 millió volt a Fideszé. A mostani 3,2 millió nem tehát az érvénytelenség esetén is beállítható sikerként. Különösen, hogy a korábbi kutatói becsléseket jelentősen felülbecsülve, végül a megjelentek 98 százaléka szavazott nem-mel.
A Fidesz kommunikációjára jellemző, hogy ritkán ismer el vereséget. Most sem fogja ezt tenni – a kérdés csak az, hogy befelé, a párton, illetve a szavazóbázison belül hogyan csapódik le mindaz, ami vasárnap történt. Indulóhelyzetét tekintve rég nem volt ilyen könnyen nyerhetőnek tűnő ügy, mint a kvótanépszavazás. És soha korábban nem lejtett ennyire a pálya a kormánypárt számára. Mindehhez képest az érvénytelenség nem végzetes, de határozott kudarc, egy 2008 óta tartó sikersorozat vége.
Az első nyilatkozatok alapján annak belátása, hogy Orbán Viktor sem képes tartósan a vízen járni, nem fog különösebb következményekkel járni. Amint az sem, hogy Brüsszel és az egész unió számára nyilvánvaló könnyebbség, hogy a miniszterelnök a hamuba sült pogácsa mellé legfeljebb egy érvénytelen népszavazáson szerzett többséget pakolhat.
Orbán egy menedzserdilemmával szembesül. Az eredménycentrikusság szellemében már meghirdetett választókerületi elszámolást vigye végig, vagy inkább befelé is vágjon jó képet a kudarchoz és lankadatlanul hirdesse a győzelmet, továbbá a háttérhatalmak ármánykodását.
Ha nem csinálja meg, az a képessége sérül, hogy haladéktalanul intézkedik, ha valaki nem teljesít, vagyis a teljesítmény elvű vezető nimbusza roncsolódik. A kirívóan gyenge részvétel miatt legfeljebb bűnbakot kereshet, mert a párt egészét mégsem válthatja le. (A két legerősebb Fidesz-fellegvárban, Győr-Moson és Vas megyében sem volt meg az 50 százaléknyi érvényes szavazat.)
| ||
Bár a politikai tankönyvek alapján egy ideje érik az, hogy előbb vagy utóbb rituálisan feláldozzanak valakit, kétségkívül nehézség, hogy ebben az esetben csak a legközelebbi, és az elmúlt 8 évben amúgy sikeresen működő tanácsadói kör (Rogán, Habony stb.) lehetne befelé is hiteles áldozat. És akkor ott van a mozgósítási apparátus viszonylagos csődje is, ami nem az első 2014 óta (Tapolca, Veszprém stb.), de a legnagyobb.
Kérdés persze az is, hogy milyen alkotmánymódosítást akarnak benyújtani.
A parlamenti kétharmad hiányában ugyanis ehhez az ellenzék segítsége is kell. Nem sok, de jelentős segítség.
Az ellenzéknek azonban akkor sem áll érdekében a Fidesznek segíteni, ha amúgy tartalmilag egyet is ért vele. Ezt az érdeket ismerte fel idejekorán a Jobbik, amely tudatosan távol tartotta magát a kampánytól, mondhatjuk úgy is: elfelejtett kampányolni. Pedig csapdahelyzetben volt, hiszen szavazói a népszavazási kérdés markáns támogatói közé tartoztak. De csapdahelyzetben lesz ismét, mivel Vona Gábor még Orbán Viktor előtt bejelentette, hogy szükség van az alaptörvény módosítására. Ha segít neki, azzal ellenfelét erősíti. Ha nemet mond, ismét a szavazóival kerülhet szembe.
A vasárnapot azonban a lehetőségekhez képest jól oldotta meg Vona. Ott ütötte a miniszterelnököt, ahol pillanatnyilag a legjobban fáj: hogy nem lesz ereje Brüsszelben és hogy személyes vereséget szenvedett. Arról, hogy miért nem kampányolt a Jobbik, természetesen hallgatott.
| ||
Az LMP szintén nem vett részt a kampányban, így az értelmezés széles tartománya nyílik meg, ugyanakkor politikailag minden bizonnyal kevés vagy akár semmilyen profitot nem hordoz ez a lehetőség számára. Azaz nem veszíthet, de egyelőre úgy tűnik, nem is igen nyerhet rajta.
Egy vesztese bizonyosan van október 2-ának, az MLP. Ilyen kicsiny támogatást (1,7 százalék) még soha nem kapott egy párt álláspontja a népszavazásokon. Az ATV-nek adott nyilatkozatában Fodor Gábor mintha újból felfedezte volna az ellenzéki szolidaritást – amiből éppen harcias, bár kicsiny ’igen’-kampányával farolt ki hónapokkal korábban. Ennél már csak az lett volna rosszabb a számukra, ha a népszavazás érvényes, akkor ugyanis nehezebb lenne lemosni a „kollaboráns” bélyeget.
Az MSZP kampánya zavaros volt, ám mégis hatásos. Az eredmények azt mutatják, hogy a Jobbik- és az MSZP-szavazók távolmaradása kellett ahhoz, hogy alacsony legyen a részvétel – a többiek, bármily lelkesen is kampányoltak, egyszerűen nem elég nagyok ehhez. A három legalacsonyabb részvételt az egykori ellenzéki fellegvárak, Budapest, Baranya és Borsod megye produkálták, utóbbi kettőben a Jobbik is viszonylag erős.
Az Együtt–PM–MoMa korrektül végigcsinálta a kampányt, bár abban kezdeményező szerepet nem vitt. Hasonlóan kiszámítható (racionális) volt a reakciója is az eredményre: Orbán mondjon le, ez a népszavazás nem a kvótáról szólt, hanem róla.
| ||
Azok számára, akik egy új ellenzéki pólus kialakulásában reménykednek a „régi” baloldallal szemben, intő jel lehet a PM magatartása a kampány végén. A mástól lopott ötleten alapuló és nagyjából senkit nem érdeklő kampányzáró eseményre nem hívták meg sem a szövetségeseiket, sem a többi ellenzéki pártot, és a közös értékelő sajtótájékoztatón is a párt szóvivőjével képviseltették magukat, szemben a másik két párt elnökével (Bokros és Szigetvári).
Az „új pólus” hívei aggódhatnak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt sikerén is, de erről majd később.
Hasonlóan racionális (kiszámítható) kampányt vitt a DK, bár anyagaikat nézve ez legalább annyira szólt Orbán Viktor megállításáról, mint a demokratikus ellenzéki térfél meghódításáról. A Demokratikus Koalíció tulajdonképpen egy imázskampányt épített három ismertebb arca (Gyurcsány, Molnár Csaba, Vadai) köré, melynek rejtett – de mégis központi – üzenete az volt, hogy ez a párt Orbán Viktor legkeményebb ellenfele. Hamarosan kiderül, hogy a bő másfél éve stagnáló támogatottságra milyen hatással volt mindez.
| ||
Tekintettel arra, hogy a koordináció minimuma sem volt meg a kampányukban, az ellenzéki pártok egyebek mellett arra tanították meg szavazóikat, hogy nem fontos számukra a közös siker. Így aztán továbbra is egymással fognak vetélkedni abban, hogy saját kampányuk nagyszerűségét domborítsák, illetve a másiknál zengőbb hangon szólítsák fel Orbán Viktort lemondásra. (Ez utóbbiból az MSZP egyelőre kimaradni látszik, de nyerni ő sem fog vele.)
Népszavazáson a legtöbb érvénytelen szavazat eddig 2004-ben volt: 2,03 százalék. Ezzel szemben október 2-án a 6 százalékot is meghaladta ezek száma. Ha eltekintünk is azoktól, akik más pártok elkötelezettjeiként választották az érvénytelen szavazás megoldását, továbbá attól, hogy a határon túli szavazók körében mért 17 százalék körüli érvénytelenség inkább technikai okokra vezethető vissza, ez mindenképpen markáns eredmény, az MKKP és a civilek sikere.
Az MKKP ma annak látszik, ami 2010-ben az LMP, később a Milla és kisebb részben az Együtt–PM volt, azaz trendi ellenzéki pártnak. Jellemzően ott volt magas az érvénytelen szavazatok száma, ahol az említettek is jól szerepeltek annak idején, tehát Budapest belterületén és néhány nagyobb településen, városban. Első ránézésre úgy tűnik, hogy ebben az urbánus környezetben még annak sem volt különösebb jelentősége, hogy inkább kormánypárti vagy inkább ellenzéki beállítódású-e (pl. a XII. és a XIII. kerületben, vagy Budaörsön és Budakeszin egyaránt kiugróan magas az érvénytelen szavazatok száma).
| ||
Az érvénytelen szavazatok mintázatát és motivációját még nyilván elemezni kell, de erősen úgy tűnik, hogy nem (csak) a hagyományos politikai törésvonalak játszottak szerepet, azaz nem csupán a hagyományos „balliberális” szavazók preferálták ezt a megoldást.
Két hevenyészett következtetés azonban máris adódik: egyrészt az, hogy a ’Kutyapárt’ elveheti, de legalábbis jelentősen rongálhatja a trendiség, a nem hagyományos ballib érzelmi azonosulás maradékát, amivel még a Milla- és LMP-alapokon létrejött Együtt és PM rendelkezik. A másik következtetés pedig az, hogy ha Kovács Gergőék nem tudnak kilépni a viccpárt kategóriájából, akkor mindaz, amit tettek, politikailag kevésbé fog hasznosulni. Ha úgy tetszik, meg kell próbálni ellépni a savazó menyétek toposzától, mert ez legfeljebb ismét protestszavazatokat fog vonzani 2018-ban, de az Orbán-kormány leváltásához kevés lesz. A vasárnap esti megnyilatkozásokban azonban ilyen törekvésnek nyoma sincsen.
A végén lehet, hogy érdemes visszakanyarodni oda, ahonnan elindultunk. Ennek a népszavazásnak nem volt tétje, így nincsenek igazi nyertesei sem. A Fidesz mércéül tette az érvényességet, megemelte a tétet – elbukott. A Jobbik túlélni tudott mellette, de ebben a témában elvesztette egyedi karakterét, és rövid távú érdeke inkább a Fidesszel szembeni oppozíció, mint egy támogató álláspont kialakítása. A demokratikus ellenzék megpróbálja győzelemként beállítani a történteket, de inkább egy lehetőségnek tűnik az ő szempontjukból mindez – amivel nehezen fognak megbirkózni az együttműködés, a bizalom és a minimális partnerség hiánya következtében. A ’Kétfarkú Kutyák’ az est győztesei, csakhogy a viccpárti attitűd nem csak korlátos a szavazatszerzésben, de koalícióképtelen a többi Orbán-ellenes párttal is.
Mi pedig kaptunk 12–15 milliárd forintért egy permanensen gyűlölködő országot, ahol ráadásul a gyűlölet tárgyának létezése is kétséges. Orbán Viktor történelmi felelőssége ennek a helyzetnek a létrejöttében nem vitatható. Ami változatlanul kérdés: közelebb kerültünk-e ahhoz, hogy uralmának véget vessünk mielőbb.
