Eltelt kilenc nap és közben csendben lezárult a szavazatszámlálás is. A Nemzeti Választási Irodának mintha a szokásosnál nagyobb erőfeszítést jelentett volna a levélszavazatok megszámlálása, de egy hét alatt csak megbirkóztak vele. A nagyobbrészt még a népszavazás estéjén közölt (részleges) eredményeken alapuló elemzések is elhalkultak, valamennyi párt megünnepelte a győzelmet.
Nézzük akkor, mit látunk most. Az alábbi öt tanulságból három a számokból, kettő a kampány karakteréből adódik.
1. A 3 362 224 nem szavazat közel annyi, mint a Fidesz és Jobbik összes szavazóinak száma. (A közvéleménykutatók átlaga alapján 3,4 millió szavazó.) Ami azt jelenti: tekintettel arra, hogy a mozgósítás – különösen a Jobbik szavazók esetében – nem érte, nem érhette el a 100 százalékot, van legalább félmillió szavazó, aki nemmel szavazott, bár nem fideszes és nem jobbikos. Minden bizonnyal nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hogy túlnyomó többségük nem a jellemzően politikailag passzív választók, hanem az ellenzék támogatói közül kerülnek ki.
Ha pedig így van, akkor már csak az a kérdés, hogy 2008-hoz hasonlóan tartósan ott maradnak-e a jobboldalon vagy egyszerűen nem engedelmeskedtek a bojkottra szólító pártutasításnak, de egy parlamenti választáson továbbra is kedvenc pártjukat fogják támogatni.
Ha az állítás első része igaz, akkor a baloldali-liberális (demokratikus) ellenzék a korábbinál is komolyabb bajban van, 2018 matematikailag is igen távol kerül, nem csak politikailag.
Bárhogy legyen is, a Magyarországon leadott szavazatok alapján a Fidesz egy választási helyzetben is 2/3 közelében teljesítene, újabb brutális vereséget mérve teljes ellenzékére.
2. Az érvénytelen szavazatok száma minden korábbinál magasabb: 6,17 százalék. Bár igaz, hogy ennyi szavazattal nem lehetne átlépni a parlamenti küszöböt, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) ezzel az eredménnyel felkerült Magyarország politikai térképére. A szintén az érvénytelen szavazatokért kampányoló civilek nem szálltak be a politikai értelmezések diskurzusába, így a haszon tisztán a Kutyapárté. Nagy kérdés persze, hogy mit kezdenek vele: elindul-e egyfajta pártszerű építkezés, egyáltalán bennmaradnak-e tartósan a politikai térben? Az eltelt bő egy hét eseményei, illetve azok reflexió nélkül hagyása (pl. Népszabadság-ügy) mindenesetre inkább azt jelzik, hogy az MKKP nem volt felkészülve erre az eredményre, így egyelőre nincsenek válaszai sem a hogyan tovább kérdésére. Az, hogy indulnak 2018-ban garantálhatja a szórakozást két év múlva is, de ha ebben a formában teszik, az nem sok veszélyt jelent Orbán Viktor újabb győzelmét illetően. A Kutyapárt dilemmája egyelőre ugyanaz, mint a 2010 után megjelent ellenzéki kezdeményezéseké: ha betagolódik az ellenzéki világba, elveszíti szekszepíljét, ha viszont kívül marad azon, könnyen a nemrégiben önmagát felszámoló 4K sorsára juthat.
3. A levélben szavazó határon túli magyarok 2014-ben és most is aktívabbak voltak mint a Magyarországon élő választópolgárok, de részvételük nem volt kiugróan magas. A regisztráltak 47 százaléka szavazott érvényesen. Két szavazás eredményei alapján mindenesetre az látszik, hogy a Fidesz stabilan 120-125 ezer szavazatra számíthat ebben a körben, ami egy szoros magyarországi eredmény esetében döntő lehet. Egészen elképesztőnek tartom, hogy a Jobbik és az MKKP kivételével az ellenzék semmilyen erőfeszítést nem tesz ezeknek a szavazóknak a megszólítására. A Kutyapárt plakátolt Erdélyben, de ennek hatása nem mérhető a hagyományosan magas, 2014-hez képest mégis csökkenő érvénytelen szavazatok miatt (levélszavazáskor több személyes adatot is meg kell adni, ezért 14-ben 18, idén is 14 százalék felett volt a rontott iratok száma). Hasonlóképpen nem mérhető annak a kezdeményezésnek a hatása sem, amelyben erdélyi fiatalok a népszavazás bojkottjára szólítottak fel.
4. Ami magát a kampányt illeti, a Fidesz is megmutatta, hogy tud hibázni, de az eredmény értékelésében, annak prezentációjában továbbra is erősebb riválisainál. Ami a hibát illeti: nem kellett volna az érvényességet hangsúlyozni a kampány utolsó hetéig, hiszen az a borítékolható ellenzéki bojkott fényében eleve kétséges volt. A kampánystáb azonban vagy rossz számokat olvasott, vagy rosszul olvasta a számokat, így a kommunikáció csak az utolsó héten váltott át az érvényességről mint a siker mércéjéről a nem szavazatok várható nagy arányára.
Feltűnő volt a miniszterelnök kockázat-kerülése is. 2006 óta ez az első fontos kampány, melynek utolsó heteiben Orbán Viktor nem járta körbe az országot, noha szeptember elején még ezt ígérte. Azt ma meg már mindenki természetesnek tekinti, hogy nyilvános vitára nem vállalkozik, így Vona Gábor kihívásának elutasítása sem kavart különösebb vihart.
5. Végül emlékezzünk meg arról, hogy azon keveseknek lett igazuk, akik azt jósolták, hogy annak ellenére sem lesznek csalások a szavazatok számlálása kapcsán, hogy az ellenzék egyáltalán nem jeleskedett a szavazóköri biztosok kijelölésénél. Nos, ez valóban nem következett be, bár a határon túli szavazatok kapcsán felmerülő anomáliákat (pl. mi történik azzal a regisztrált szavazóval, aki időközben meghal) a törvényhozók továbbra sem orvosolták. Másfelől a kormány által hirdetésre elköltött töméntelen pénz, az önkormányzatok agitálása vagy a közmunkások szavazásra zsarolásáról érkező hírek azt vetítik előre, hogy 2018-ban minden korábbinál gátlástalanabb módon fog az állam és teljes gépezete a Fidesz kampányszolgálatába állni.
És akkor még a Népszabadság brutális kivégzéséről nem is beszéltünk.
