Ellenzék: ki, kivel és mit csinálna 2018-ban?

Korlátozott együttműködésre még van esély az ellenzéki pártok között.

Egymillió-hétszázezer ember figyeli minden egyes lépésemet
(Szabó Benedek: A teljesség felé)

Kérlek, mindig szólj nekem, 
hogy épp mi van.
(Kistehén: Most mi van?)

Egymillió-hétszázezer támogatója van, nagyvonalú becsléssel, az úgynevezett demokratikus ellenzéknek. Volna még közel 900 ezer jobbikos szavazó, de Vona pártjával az ellenzék nagy része nem kíván együttműködni, egyébként az sem kizárt, hogy helyesen. A Fidesznek a kutatóintézetek átlaga szerint mintegy 2,7-2,8 millió támogatója van jelen pillanatban. Közben pedig mindenki kormányváltásról beszél, melyhez köztudottan legalább 2-2,5 millió szavazat szükséges.

Az ellenzéki viszonyok jelenlegi állapota a hétköznapokban megismert metaforákkal nehezen írható le, ezért megpróbáltam egy táblázatban összefoglalni a nyolc mérhető – vagy néhanapján mért – támogatottsággal rendelkező párt álláspontját az ellenzéki együttműködés legfontosabb kérdéseiben, 2017. december közepén.

Tekintettel arra, hogy programegyeztetések – az „Orbánnak mennie kell!” közös platformján túl – egyáltalán nem folynak a pártok között, az összefog/nem fog össze vita lényegében személyi és hatalompolitikai természetű. Nem arról szól, hogy mi a kormányváltás optimális forgatókönyve, hanem arról, hogy az egyes pártok hogyan maximalizálhatják parlamenti jelenlétüket, illetve arról, hogy a kormányváltás elmaradása esetén hogyan tolhatják a felelősséget másra („blame game”).

	Közös lista	Közös miniszterelnök-jelölt	Koordináció néhány körzetben	Koordináció minden körzetben	Kivel működne együtt
MSZP	X	X	—	X	Mindenki, kivéve Jobbik
DK	—	—	—	X	Mindenki, kivéve Jobbik
LMP	—	—	X	—	Mindenki
Momentum	—	—	X	—	Mindenki
Együtt	—	—	X	—	Mindenki, kivéve Jobbik
Párbeszéd	X	X	—	X	Mindenki, kivéve Jobbik
MKKP	—	—	—	—	—
Jobbik	—	—	X	—	LMP, Momentum

Az ellenzéki pártok között lényegében négy kérdés kapcsán van vita:

1. kell-e közös lista,
2. kell-e közös miniszterelnök-jelölt,
3. kell-e koordinálni mind a 106 körzetben, vagy elég lesz kevesebb helyen is,
4. kiknek kell megállapodniuk ahhoz, hogy kormányváltónak nevezhessék az összefogást.

A negyedik kérdés tekintetében máris van egy jó hírünk: arról, hogy valamiféle megállapodás szükséges az ellenzéki pártok között annak érdekében, hogy jövő áprilisban megbukjon Orbán Viktor kormánya, teljes egyetértés mutatkozik a Jobbiktól a DK-ig.

A rossz hír viszont az, hogy a „ki kivel állapodjon meg” kérdésre a nyolc párt négyféle választ ad: az MSZP, DK, Együtt és Párbeszéd szerint mindenki mindenkivel – kivéve Jobbik. Az LMP és a Momentum nyilatkozatai arra engednek utalni, hogy legalábbis néhány körzetben, a Jobbikkal is meg lehet állapodni, de legalábbis nem zárják ki ezt a lehetőséget. A Jobbik a maga részéről nem ilyen engedékeny az „elmúlt nyolcév” egykori szereplőivel, ezért csak az LMP-vel és a Momentummal tudna együttműködni. Végül a Magyar Kétfarkú Kutyapárt legutóbbi hivatalos állásfoglalása szerint csak az „univerzum pártjaival” látja ezt lehetségesnek, azaz a jelenlegi ellenzékkel nem.

Mindebből jelenleg csak annyi látszik valószínűnek, hogy az ellenzék második és harmadik legnagyobb pártja (a Jobbik, valamint az MSZP és szövetségesei) nem fognak együttműködni: ehhez egyrészt túl közeli a Jobbik cukiság-kampány előtti múltjának emléke, másrészt a Jobbik törzsszavazói számára minden bizonnyal követhetetlen lenne egy olyan lépés, ami az egykori ős-ellenség (az MSZP és Gyurcsány DK-ja) felé tolná a pártot.

A közös lista kérdése egyszerűbb: arról ugyanis csak az MSZP és újsütetű szövetségese, a Párbeszéd beszél, immár az unikumozás mámorát mellőzve. Az összes többi párt külön listán kíván indulni.

Itt már csak az a kérdés, hogy a Botka László megjelenése és eltűnése okozta traumából ocsúdó szocialisták tudomásul veszik-e jövendőbeli partnereik igényét vagy tovább hajtogatják a politikai logika alapján ésszerű, de a jelenlegi realitásokkal enyhén szólva sem érintkező mantrájukat. (Ha másért nem, a felelősség-hárítás jegyében.)

Legyen világos: a közös listán jelenleg a választók maximum egyhetede (!), legfeljebb 1,2 millió szavazó preferenciái jelennének meg, feltéve, hogy a DK és az Együtt is csatlakozna, és feltéve, hogy mindegyik „közös listás” párt támogatói maximálisan elégedettek lennének ezzel az eredménnyel.

Ideje kimondani tehát, hogy amikor a szocialisták közös listát követelnek, akkor – amennyiben nem gondoljuk, hogy elfelejtettek számolni – azt legjobb esetben a blame game miatt teszik.

A választókerületi koordinációról már leírtam, hogy felesleges és kártékony a 106, azaz valamennyi körzetben való megállapodást sulykolni. Felesleges, mert 30-40 körzetben amúgy sincs esélye a baloldalnak, és kártékony, mert lenézi a választókat, hiszen olyasmit szorgalmaz, ami nem igaz, abban a reményben, hogy a választó elhiszi azt.

De a tényeknél maradva: a nyolcból mindössze három párt gondolja azt, hogy valamennyi választókerületben koordinálni kellene (mintegy egymillió szavazó képviseletében). Az MKKP leginkább a „sziriuszi sörpárttal” koordinálna, az LMP, a Momentum és a Jobbik pedig legfeljebb néhány választókerületben tenné ugyanezt, ami arra lehet majd elegendő, hogy szerencsés esetben megakadályozza a Fidesz abszolút többségét – de nagy valószínűséggel még erre sem – legfeljebb arra, hogy a blame game-re muníciót szerezzenek („rajtunk nem múlott”).

Az Együtt viszonylag értelmesnek tűnő javaslatát, miszerint 65 körzetben legyen koordináció, az elsődleges címzettek (MSZP, DK) csípőből elutasították a „legyen minden választókerületben egyetlen ellenzéki jelölt” mítoszához mereven ragaszkodva, az LMP és a Momentum pedig válaszra sem méltatta.

Annyi bizonyosnak látszik, hogy ellenzéki közös lista nem lesz, legfeljebb az MSZP listáját nevezik majd annak (feat. Karácsony Gergely és Fodor Gábor). A DK-nak ugyanis az az elsődleges érdeke, hogy végre megverje a szocialistákat, a többiek meg (LMP, Együtt, Momentum), ha akarnának sem férnének fel úgy, hogy ne kelljen feladniuk a 27 egyéni jelölt után járó 150 milliós, ideális esetben pedig a 106 jelölt után dukáló 700 milliós állami támogatást. Tegyük hozzá, a blame game itt kevésbé érdekes az LMP és a Momentum számára, melyeknek nincs megfelelési kényszerük a Klubrádió és a Nyugati fénytől a Hírhugóig terjedő baloldali buborékvilág fogyasztói felé.

A végére hagytam a közös miniszterelnök-jelölt kérdését, mert az ellenzéki együttműködés négy kérdése közül ez az egyetlen, ahol elvben még lehet váratlan fordulat.

A táblázatban felsorolt nyolc párt közül az alábbiaknak van megnevezett miniszterelnök-jelöltjük: Jobbik: Vona Gábor, LMP: Szél Bernadett, MSZP és Párbeszéd: Karácsony Gergely. Rutinos kremlinológusnak feltűnik, hogy bár a DK is listát állított a minap, Gyurcsány Ferencet nem miniszterelnök-jelöltnek, hanem listavezetőnek nevezik. Az Együtt, a Momentum és az MKKP nem nevezett meg önálló jelöltet, Kovács Gergő is csak annyit tartott fontosnak megjegyezni, hogy „ember lenne, tehát biztos nem kutya”.

A külön listák+közös miniszterelnök-jelölt kombináció nem lenne szokatlan megoldás a magyar politikában, hiszen külön listán indulva az SZDSZ is lényegében elfogadta, hogy a balliberális oldal jelöltjét Medgyessy Péternek, illetve Gyurcsány Ferencnek hívják 2002-ben, illetve 2006-ban. A 2006-os választás második fordulójában Orbán Viktor pedig egyenesen az MDF-es Bod Péter Ákost kínálta meg a jobboldali jelölt pozíciójával.

Attól azonban, hogy nem szokatlan, még nem válik valósággá. Bő három hónappal a választások előtt akár a teljes (Jobbikot is tartalmazó), akár a részleges (a Jobbik nélküli ellenzéket magába foglaló), akár a leginkább valószerű (MSZP–DK, esetleg Együtt) ellenzéki együttműködésnek csak akkor lehetne közös miniszterelnök-jelöltje, ha sikerülne megállapodni egy olyan személyben, akit minden fél el tud fogadni, és aki vállalja az ezzel járó megpróbáltatásokat.

Mert az előzmények alapján annyi bizonyos bő három hónappal a választások előtt, hogy a közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltet nem Vona Gábornak, Szél Bernadettnek, de még csak nem is az MSZP listáját vezető Karácsony Gergelynek hívják majd.

Political Animal – Kövesse Keszthelyi András politikai elemző blogját a Magyar Narancs oldalán!

Political Animal

„Megpróbálom megérteni azt, ami történik, a rendelkezésre álló, szükségképpen kevés tény alapján.”