Ha az évértékelőn tintás a kezed, gondolj az elnöki nyúlra

  • Keszthelyi András
  • 2020. február 24.

Political Animal

1979 áprilisának egyik hétvégéjén az USA elnöke farmjának halastaván pecázgatott rozoga csónakján. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy egy hatalmas nyúl úszik a bárka felé sziszegve és fogát csikorgatva. Ami utána következett, arra senki nem számított az Egyesült Államokban.

President Carter saved the day

Splashed with a paddle; rabbit swam away

Jimmy was a hero, felt it in his bones

(Tom Paxton: I don’t Want a Bunny-Wunny)

Banális történetekből néha komoly következményekkel járó hírek lesznek. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a mi időnkben találták fel a fake-newst, és burjánoztak el az összeesküvés-elméletek (vesszen Zuckerberg!), pedig dehogy.

Most, hogy lassan elmúlik a „miért-volt-lila-Orbán-tenyere” izgalma, érdemes felidézni Jimmy Carter esetét a nyúllal. 1979 áprilisának egyik hétvégéjén az USA elnöke farmjának halastaván  pecázgatott rozoga csónakján. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy egy hatalmas nyúl úszik a bárka felé sziszegve és fogát csikorgatva. Tudni kell, hogy a csak Amerikában élő mocsári nyúl (Sylvilagus aquaticus) egyrészt a legnagyobb vadon élő nyúlfajta, másrészt kiválóan úszik.

Carter evezőlapátjával elhessegette a nyulat – saját állítása alapján csak vizet fröcskölt rá, mások szerint rá is csapott a lapáttal. Este beszámolt a bizarr incidensről a legszűkebb stábjának.

Hónapokkal később, szóvivője együtt teázgatott az Associated Press fehér házi tudósítójával és mintegy mellékesen elmesélte ezt az esetet is. Másnap a hírügynökség közzétett egy rövidhírt, harmadnap pedig elszabadult a pokol. A Washington Post címoldalon hozta,

Nyúl támadt az elnökre

címmel, estére pedig mindhárom nagy híradó részletesen tárgyalta az esetet. Egész Washington a nyúl lázában égett közel egy hétig.

A Washington Post cikke

A Washington Post cikke

 

A jellemző republikánus publicisztikák azt feszegették, hogy mit szólnak ehhez az oroszok, a kubaiak és egyáltalán a külvilág. Az egyik későbbi kommentár odáig ment, hogy az elnök bátortalan viselkedése – vízzel fröcskölte a nyulat ahelyett, hogy utasította volna a titkosszolgálatot annak megsemmisítésére – közvetlenül összefüggésbe hozható a sikertelen teheráni túszmentéssel.

Ezzel szemben a liberális hírmagyarázók egyike a nyúllal folytatott konstruktív dialógust hiányolta és feltette a költői kérdést: vajon nem volt elég nagy a csónak ahhoz, hogy mindketten, a nyúl és az elnök is elférjenek rajta? A New  Republic cikke szerint az, ahogyan az evezővel agyonverte (!) a nyulat, pontosan jelzi, hogyan fog Izraellel bánni újraválasztása esetén. A Boston Globe szerint az eset feledtette Chappaquiddick-et és itt az ideje, hogy Edward Kennedy ismét elinduljon.

Carter elűzi a nyulat

Carter elűzi a nyulat

 

A kor híres újságírója, az amúgy demokrata szimpátiájú Joseph Kraft azt mesélte baráti körben, hogy három miniszterelnök, egy király és egy bukott diktátor érdeklődött nála az eset felől. 
Akárhova ment, Cartert mindenütt erről faggatták, emlékezik szóvivője, Jody Powell. Az esetnél nemcsak a titkosszolgálat volt jelen, hanem az elnök fotósa, aki

megörökítette a vizet fröcskölő elnököt és a menekülő nyulat.

Bár erős nyomás volt a Fehér Házon, hogy hozzák nyilvánosságra, érthetetlen módon az elnök környezete elzárkózott ettől és csak később, a Reagan adminisztráció alatt publikálták.

A kontextushoz talán még annyit, hogy akkoriban mutatták be a Cápa 2 (Jaws) című filmet, illetve a Brian életét. Adta magát, hogy a Caerbannog-i nyúl elhíresült története a Gyalog galopp-ból és a Cápa film ikonikus plakátja egyaránt karikaturisztikai nyersanyaggá váljon, tovább fokozva az elnöki adminisztráció kínjait az eset kezelésében.

Bár Carter bukását leginkább a balszerencsés teheráni akcióval szokták összefüggésbe hozni, vannak elemzők, akik szerint a nyúl-affér rengette meg véglegesen az elnököt övező közbizalmat.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.