Publicisztika

Szerencsés alkat Deutsch Tamás sportminiszter. Akárki mossa fel vele a padlót, utána mindig azt nyilatkozza, hogy nélküle nem lett volna ilyen foltmentes és fehér. Most a FIFA mondta azt, hogy a maga részérõl tojik az MLSZ elnökének és elnökségének a felfüggesztésére, és továbbra is Kovács Attilát tekinti elnöknek, de a miniszter ebben is felfedezett pozitív dolgokat magára nézve. Kétségtelen, öröm lehet a számára, ha egy ilyen múltú és hatalmú szervezet szóba áll vele, de ezzel az erõvel írhatna Bruce Willisnek is, hogy küldjön egy dedikált fotót, aztán mutogathatná, hogy tessék, Holywood is támogatja a Fidesz-kormányt.

Az Orbán-kormány külpolitikája

Az utolsó csatlakozás

Céltáblabírók

A múlt hét keddjén véget ért rambouillet-i békekonferencia végül is nem lett "új Dayton"; a szerb és az albán fél - akik mindvégig csak közvetítõk útján érintkeztek egymással -nem írtak alá semmit, csak arra tettek ígéretet a nemzetközi közvetítõknek, hogy március közepén egy késõbb kijelölendõ franciaországi helyszínen folytatják a tárgyalásokat. Mindazt, amit e kéthetes diplomáciai frusztráció-sorozat eredményének nevezhetünk, az összekötõ csoport egy szûkszavú nyilatkozata foglalja össze, amelynek hat pontjából mindössze kettõ tartalmaz valami kézzelfoghatót: az, amelyik garantálja a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság határait, és egy másik, amelyik széles körû autonómiát helyez kilátásba Kosovo számára a törvényhozás, a helyi kormányzás és a helyi igazságszolgáltatás területén. Bár Madeleine Albright amerikai külügyminiszter a konferencia után arról beszélt, hogy megtörténtek az elsõ lépések a politikai rendezés irányába, optimizmusát talán még saját maga sem osztja. Rambouillet elõtt pontosan ugyanitt tartott a válság rendezése: ott, ahol a múlt év októberében, a Milosevic-Holbrooke-alku idején. Arról, hogy ki és milyen - akár katonai - erõvel kényszeríti majd Belgrádot a kosovói autonómia elfogadására, valamint hogy milyen is lesz ez az autonómia, kik és kiket fognak az intézményeibe választani, és hogy ezek az autonóm intézmények milyen más állami, összjugoszláv intézményekbe fognak betagozódni, és hogy mi lenne ezek után Jugoszlávia sorsa, még csak elképzelése sem mutatkozik senkinek.

Stumpf Sztyopa fõstratéga meggondolta magát. Miután a múlt héten találkozott néhány multi képviselõjével, és valakik elmagyarázták neki néhány, a gazdaságra vonatkozó számsor értelmét is - amibõl Sztyopa rájött, hogy szar van a palacsintában -, miniszterünk békülékeny hangnemet ütött meg. Ha az általa ellenállhatatlanul szellemesen "betartásos demokráciának" nevezett izének véget vet az ellenzék, úgy a kormányerõk szóba fognak állni vele. A hangnemet gyors orvosi ellátásban részesítette Isépy, és kijelentette, hogy most már az ellenzék térfelén pattog a pettyes (sporthasonlattal élt az örökifjú demokrata). (Érdekes egyébként, ahogy ezeket a korosabb KDNP-seket üzengetésre használják a fideszes fiúk. Csépe Bélának a MEH-ben a koalíciós partnerrel való kapcsolattartás a feladata. Ha mondjuk a Napi Maóba csomagolt halat kellene átvinni valami alulteljesítõ apparatcsiknak az FM-be, bátran a hátára lehet Csépének csapni, hogy "no, Béla bátyám, gyújtsad be a rakétákat".)

A mínuszos hír egy kis bigyó a napi sajtó betûtengerében. Legfeljebb három mondat. Kábé ennyit érdemelt volna a lapokban a Mûcsarnok idei terveirõl meghirdetett múlt csütörtöki sajtótájékoztató. Ehelyett lett belõle egy várhatóan hosszú lefolyású, csúnya ügy nyitánya. A Mûcsarnok igazgatóját a Nemzeti Örökség Minisztériumának teljes hierarchiája, miniszter, helyettes államtitkár, fõosztályvezetõ, portás, kézbesítõ és a takarítószemélyzet tiltotta el a nyilatkozástól. Jól is néznénk ki, ha egy ilyen vidéki kultúrház, mint a Mûcsarnok - amúgy az 1/1996 (MK10.) MKM jellel ellátott miniszteri utasítás által deklaráltan "önálló szellemi mûhely" -, felelõs vezetõje csak úgy beszámolna terveirõl. Még megpendítené, vannak ám gondok is, a pénz például. Fogja csak be a szakállas pofáját, elõbb elbeszélgetünk vele, mehet a Bálint után, aztán telesírhatja a sajtót. De addig szilencium. Cél a 70-es évek alsó széle, közepe.

Sokak számára félelmetes volt a közelmúltban Budapesten lezajlott újfasiszta megmozdulás. Másokban csak megbotránkozást vagy viszolygást keltett a valóban sötét erõt sugárzó demonstráció. A rendõrség magyarázkodott: a törvények megkötik a kezét, nem tehetett semmit az összejövetel megakadályozására. A titkosszolgálati miniszter apparátusa gyorsan lépett: a közhangulatot meglovagolva több jogot, nagyobb mérlegelési szabadságot szorgalmazott a rendõrség számára, hogy a jövõben a hasonló esetek elkerülhetõk legyenek.

Ezen is túl vagyunk. A múlt héten inkább szerencsésen, mint rendben lezajlott a bevonulás, noha a körülmények felette mostohák voltak. Mint a Honvédelmi Minisztérium sajtófõosztályának közleményébõl megtudhattuk, cudar idõ volt például, mely látási és útviszonyokban mutatta ki a foga fehérjét. Késtek a személyvonatok, és dühöngött az egyébként be nem jelentett influenzajárvány. Ólmosbotokkal és unicumos üvegekkel felszerelt pacifista kommandók házilagos kivitelezésû vattaanyósokkal torlaszolták el a kaszárnyák bejáratát, ily módon pacifikálva a harcászati területeket.

A hétvégén baráti látogatásra hazánkba érkezett Leticia Calderon. Vagy van, aki e nevet nem ismeri? Kár.

Kínos dolog ez nagyon. Tele van vele a sajtó, ez is. Többnyire elsõ felindulásból elkövetett szólamok, kevesebben aludtak is rá egyet. Az arányok persze beszédesek, ezer torokból zeng az abcúg, s aki a televízióban bennlakó, mossa összes kezét, itt is. Ilyen elsõ fölindultságom volt nekem is, kaptam kérés nélkül, terveztem is leírni brutális szavakkal, menjenek a francba, minimum, de a nyilatkozatzuhatag legalábbis valamelyes körültekintésre kényszerít. Ilyenténképp a lefelé fordított hüvelyk nálam is átvehetõ éppen, bár csodálnám, ha valaki tõlem vágyná, de talán jobban járunk, ha újabb kedvem szerint sztorikból támadunk. Mindennek, az összes gyalázatnak is, megvan a maga meséje, sõt a maga száz meséje. Elmesélek majd párat, a végsõ konklúzió így is, úgy is ugyanaz marad, húzzanak. De valahányan, az elvek emberei.

Helycserés támadás

Mondjuk nekünk tényleg nincs semmi gondunk azzal, hogy buta, reformnyilas klónok grasszálnak a Várban, mert hát ugye mit is csinálnának a buta, reformnyilas klónok, mint hogy grasszálnak a Várban, esetleg levonulnak a Gerbeaud-ba, hogy begyalázzanak egy adag flódnit, aztán meg irány a Viking Klub, ahol évszaktól függetlenül mindig színvonalas programok várják a fasiszta fiatalokat.

Nem tudom, emlékszik-e még a kedves olvasó egyáltalán valamire, és ha igen, akkor pont arra a szóbeszédre emlékszik-e, ami azt követõen járta az országban, hogy Pintér tábornokot belügyminiszterének nevezte ki a miniszterelnök. A szóbeszéd pedig az volt, hogy Pintér hivatalba kerülésével egy csapásra megszûntek az utcai leszámolások, ami sokakban keltett bizonyos, a viszolygáshoz közel álló gyanút egyfelõl (olyanokat mondogattak, hogy persze, azért nincs robbantás, mert a fõrobbantó nem ér rá, meg különben is, hogy venné ki magát, hogy leül tárgyalni valami delegációval, közben meg ketyeg a detonátor a farzsebében); másfelõl viszont arra is hajlamos volt a közvélemény, hogy vállát rándítsa az efféle gyanúkra, neki mindegy, csak ne robbantsanak, meg a nyílt színi leszámolásokat is lehetõleg mellõzzék, az ember már sprotniért se mehet le a közértbe anélkül, hogy bele ne keveredne valamibe, és különben is, belügyminiszternek lenni, az kemény embert kíván, azokat meg a maffiában képezik ki a leghatásosabban, egy csipkeverõ vagy egy szerpap a belügyminiszteri poszton, az maga a kudarc melegágya.