Mickeymaussolini

  • 1999. február 18.

Publicisztika

Mondjuk nekünk tényleg nincs semmi gondunk azzal, hogy buta, reformnyilas klónok grasszálnak a Várban, mert hát ugye mit is csinálnának a buta, reformnyilas klónok, mint hogy grasszálnak a Várban, esetleg levonulnak a Gerbeaud-ba, hogy begyalázzanak egy adag flódnit, aztán meg irány a Viking Klub, ahol évszaktól függetlenül mindig színvonalas programok várják a fasiszta fiatalokat.

Ez természetes és törvényszerû, hiszen Európa egyetlen városában sem lehet buta, reformnyilas fiataloknak grasszálni sehol, mert: a) azt mondja nekik a helyi hatalom, hogy ugyan már, húzzanak az elõbõrfejû rohadt rokonukba, vagy b) a helyi gondolkodó erõk dupla létszámmal megjelennek, aztán addig verik egy letépett Zsiguli-ajtóval az arcukat, míg vissza nem lapoznak az általános iskolai történelemkönyvben.

Szerencsére nálunk ez nincs így. Nálunk, és egyedül nálunk Európában, összejöhetnek ezek a fiatalok a népek barátsága jegyében, évrõl évre, és a rendõrség még meg is védi, mintegy biztosítja hagyományõrzõ sétájukat, és eszébe se jutna ezeket a példás rendben és rendezett ruházatban vonuló illetõket vegzálni csak azért, mert Európa némely kultúrállamaiban amiatt, amit itt mûveltek, hosszú idõre becsuknák õket, és mert Magyarországon is törvény tiltja az önkényuralmi jelképek használatát.

Rögtön tovább is lehetne fejleszteni a - már-már hagyományosnak tûnõ - budapesti náci felvonulást, és erre kisebb, mintegy helyi érdekû turisztikai ipart alapozni. Elsõ körben tök jó statisztákat lehetne bérelni a Filmgyártól, akik sokkal jobban tudnak kart lengetni, aztán elõállhatnánk a csak fehéreknek, csak fehér személyzet jellegû szállodai szolgáltatásokkal, meg persze Fehér Karácsony, Fehér Holló és Fehér Szén jellegû extrákkal. A jól sikerült, a Gulasch-partyra hajazó rendezvények végén demokratikus rendõrségünk huszár-, csikós- és ulánusjelmezben verhetné õket kissé végig, hogy legyen mirõl anekdotázniuk e fiataloknak a müncheni sörházakban, és hogy rendõrségünk is tanúságot tehessen tettrekészségérõl, valamint történelmi tisztánlátásáról.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.