Helycserés támadás

Nem tudjuk, mit tett Gyarmati István, a Honvédelmi Minisztérium NATO-integrációs ügyekért felelõs helyettes államtitkára, amiért minisztere, Szabó János megalázó módon, azonnali hatállyal kirúgta õt munkahelyérõl. Arról, hogy ne tudjuk meg, a HM-nél elrendelt teljes hírzárlat gondoskodott, annak a hírzárlatnak a folytatása, ami a tábornoki kar néhány héttel ezelõtti részleges lefejezése után lépett életbe. Nem tudjuk, hogy Gyarmati a NATO kérdõívére valóban hatáskörét túllépve, önállóan válaszolt-e, és hogy a válaszokban szerepelt-e az, hogy Magyarország kész fegyveres - tehát nem mûszaki vagy egészségügyi -alakulatokat küldeni Kosovóba a NATO beavatkozása esetén. Ha ez utóbbi feltételezés helytálló, úgy a NATO-ügyekben legképzettebbnek tartott magyar diplomata kapitális hibát követett el. Még elképzelni is nehéz, akkorát.

Van viszont pár magyarázat, amit sokkal könnyebb elképzelni. Arról, hogy a HM-et célszerû lenne csupa kisgazdakáderrel feltölteni, korábban már megemlékezett valaki az FKGP-bõl. Márpedig Gyarmati kisgazdakádernek éppenséggel nem nevezhetõ, elõbb süthetõ rá, hogy - mivel az elõzõ adminisztráció alatt is hasonló beosztást töltött be, csak épp a külügynél -az MSZP utolsó hadállása volt õ. Már ha mindenképpen a paranoid pszichózis vezényli gondolatainkat. Gyarmati leginkább a józan észt és a szakértelmet képviselhette a HM-ben, ami az intézményre, vélnénk, rá is fért, hiszen a jövõ hónaptól NATO-tag Magyarország Honvédelmi Minisztériumát egy enyhén gyengeelméjûnek tûnõ volt tsz-könyvelõ vezeti, politikai helyettese pedig egy súlyosan mérgezõ metil-származékkal, a homoki fehérrel mutat nembéli rokonságot.

Annyi bizonyos, hogy Gyarmati helyét a minisztériumban egy magas rangú katonatiszt, Fodor Lajos altábornagy veszi át. Ez nem feltétlenül a hadsereg feletti civil kontroll erõsödésének a jele, márpedig ez a NATO kívánságlistáján elõkelõ helyen szerepel. Valamint: azt már több ízben végigkövethettük, amint szupererõs Miniszterelnöki Hivatal ide vagy oda, Orbán Viktor csatát veszít a kisebbik koalíciós partnerrel szemben, és utána megpróbál jó képet vágni hozzá. Addig, amíg olyan pimf dolgokról volt szó, mint a magyar mezõgazdaság vagy a Ferencváros irányítása, még megvonhattuk a vállunkat. Azt azonban nem szívesen várnánk meg, amíg a koalíció belsõ feszültségei és az FKGP-nek adott engedmények az ország NATO-tagságára is hatni kezdenek.

Az FKGP tavaly nyilván abból a megfontolásból kapta meg a HM-et, hogy mivel Magyarország a katonapolitikában úgyis elveszíti szuverenitásának egy jelentõs részét, a kisgazdák sok bajt nem csinálhatnak.

Lehet, nem kéne így lebecsülni õket.