Nem egy, de nem is két éve zajlik nagy nyilvánosság előtt vita a vélemények egy bizonyos fajtájának (henye amcsi importkifejezéssel élve: a gyűlöletbeszéd) esetleges jogi szankcionálásáról. Vagy egy hónapja az MSZP elnöke, most meg az igazságügyi miniszter tett ígéretet arra, hogy a közeljövőben a magyar corpus juris része lesz a gyűlöletbeszéd tilalma. Számos kérdés merül fel, az első rögvest azt firtatná, hogy miért pont a holokauszt eltagadói (a hírek szerint főleg őket érintené a szigorítás) lesznek azon kiválasztottak, akiknek firkálmányaik közzététele után a bíróságra (ad absurdum: börtönbe) kell vonulni, hiszen e szélsőjobboldali kultúrkörben még csak nem is ők a legdurvábbak. ´k legalább implicite bevallják, hogy a zsidók elleni genocídium bűn, amelynek rájuk vonatkozó következményétől (a szégyentől) szabadulni kell, s ennek egyik módja a tagadás. Speciel a Fradi B-közép korántsem küszködik efféle traumákkal: a Guantanamera dallamára énekelt indulójuk tanulsága szerint Auschwitz történeti realitás, legfeljebb ők - a maguk imbecillis módján - még rá is bólintanak az ott történtekre. Persze mindenki tudja, mire vonatkozik a holokauszt relativizálása vagy teljes tagadása, az áldozatok méricskélése, s a történelem szorgalmatos átfésülése újabb, eddig rejtve maradt népirtások után: egy vérbeli antiszemita sem időt, sem pénzt nem kímél, ha egész életét bearanyozó meggyőződése makacs fenntartásához kell újabb érveket találni; a lustábbja csak a könyvespolcig megy el, s példáit leginkább az "szövetségből meríti - a trükk majdnem új, alig százötven éves. És akkor nem is szóltunk a többi futóbolondról, akiknél a zsidófaló szenvedély egybeforrott a turanista tébollyal, akik szerint Jézus magyar volt, s az írást szintén mi találtuk ki, harmincezer éve, de már itt, a Kárpát-medencében.
