n
Legyen igaz minden cáfolat, ami Demszky múlt hétvégi bejelentésére időközben érkezett. Nem és nem igaz, hogy Deutsch Tamás és Mandur László, a Fidesz és az MSZP fővárosi elnöke spannban van, nem igaz, hogy a Fidesz a legjobb écákat a fővárosi MSZP-től kapja, és hogy együtt mennek rá Demszkyre, és végképp nem igaz, hogy a fővárosi MSZP Schmitt Pál győzelmére játszik.
De akkor, tesszük fel a kérdést a legmegátalkodottabb jó-hiszeműség hangján, mire? Mit szeretne Zsóka, a széles körben népszerű úttörővezető? Mi lehet a fejében akkor, amikor arra a kézenfekvő kérdésre, hogy a mostani 18-20 százalékából hogy lesz két hét múlva legalább 35, azt feleli: mi nem közvélemény-kutatást, hanem választást akarunk nyerni. Hazudhatnak-e a számok - ekkorát? És Gy. Némethnek miért az áprilisi első forduló után elhangzott szocialista bon mot jutott az eszébe, miért nem a közvélemény-kutatások két ostora, Torgyán József meg Csurka István?
Azt a megállapítást, hogy Gy. Németh és támogatói Schmitt Pált segíthetik a főpolgármesteri székbe, sajnálatos módon nem valamiféle összeesküvés-elmélet, hanem a józan ész támasztja alá.
A következmények súlyosak lennének.
Schmitt Pál hivatala felett ugyanis, mint istené a vizek felett, úgy lebegne majd Orbán Viktor szelleme. Schmitt méretes kampányköltése - bár maga a jelölt állítja: az összeg divatcikk-forgalmazásból jött össze, arról pedig, hogy kik és miből készítik néhány reklámfilmjét, fogalma sincs - máshonnan, mint az őt támogató pártok felől aligha érkezhetne: tízmilliókra rúgó politikai szívességeket pedig még normális országokban sem tesz senki viszontszívességek reménye nélkül. Az ellenzék számára Schmitt győzelme lenne az a szilárd pont, amelyen megvethetné a lábát, a megállás a lejtőn, mielőtt nekilát az ország jövő évi büdzséjét szétszedni az őszi költségvetési vitában. (Vagy nem lesz EU-csatlakozás.) Budapest visszahódítása a liberálisoktól meg a veresektől. Orbán Viktor nemrég meghirdetett stratégiájának, a MIÉP-szavazók bespájzolásának első gyümölcse: az ugyanis szerfölött valószínűnek tűnik, hogy Csurka nem lesz a fasorban sem, és az a több mint 70 000 szavazat, ami áprilisban a MIÉP-listán ment pocsékba, most Schmitt számláján landol. (Az ismeretlen eredetű - hát persze - reklámfilmek nem véletlenül pengetnek szélsőpopulista húrokat is.)
Számot vetettek-e mindezzel azok, akik az MSZP-n belül Gy. Némethet nyomják?
Sötét, emberfeletti hülyeséget kéne róluk feltételezni ahhoz, hogy azt higgyük: nem képzett meg előttük ezen egyre fenyegetőbb eshetőség. Ebben az esetben viszont már nem csak Demszky bőrére megy a játék. Sőt, talán nem is elsősorban az övére, bár tény, hogy Demszky - pártelnöksége idején - számos szocialista politikussal utáltatta meg magát. A szocialista hardcore lelkületén máig nem gyógyuló sebeket ejtett a májusi koalíciós leosztás: a dörmögés, hogy a kormányban túlteng az SZDSZ, meg hogy ideje lenne kicsavarni a szocialista pártot a liberálisok kezéből, egyre erősebben morajlik Gy. Németh háta mögül. Mégpedig a miniszterelnök feltételezett tartózkodási helye felé. (Kevés alappal: az SZDSZ-nek valóban van négy minisztériuma, ám ezekhez a hivatalokhoz elfelejtettek költségvetést mellékelni.) Medgyessy Péter, emlékezzünk, másfél évvel ezelőtt nem úgy lett miniszterelnök-jelölt, hogy lejárta és maga mögé állította volna a párt legapróbb alapszervezeteit is, nem szívós pártmunkával emelkedett a legmagasabbra, hanem az MSZP-t irányító nagy, párton belüli érdekcsoportok kiegyezésének eredményeképpen. Ahhoz, hogy kormányozni tudjon, továbbra is fenn kell tartania az együttműködést közöttük - ha egy is megsértődik, mert a miniszterelnök bácsi nem vesz neki kisautót vagy számítógépet, vagy területfejlesztést, vagy fővárost, a legkevesebb, hogy meg tudják leckéztetni.
Most éppen ennek vagyunk a tanúi. Miközben Gy. Németh megválasztására továbbra sincs reális esély - hisz annyian nem fogják elhinni, hogy nyerhet, hogy valóban nyerhessen -, teljes gőzzel folyik a kampánya, minek következtében előfordulhat: ahhoz épp elegen fogják elhinni, hogy nyerhet, hogy a befutó Schmitt Pál legyen. A budapesti MSZP az elmúlt hónapban napról napra hozta mind hülyébb helyzetbe saját miniszterelnökét, Demszky Gábort, a kormányt és az SZDSZ-t. (Akiknek Medgyessy Péter a júniusi botrány után vagy megígérte Gy. Németh visszaléptetését, vagy nem: de egyszer mindenképpen számot kell adnia liberális partnerei előtt, hogy miért lett Schmitt Budapest első embere. Már ha.)
És, majd elfelejtettük, a saját választóit. Áprilisban a budapesti listán közel 670 000-en szavaztak az Orbán-kormány ellen; 420 000-en mellette. A budapesti MSZP-nek - mintha maga Kövér László álmodta volna őket kampánystábbá! - sikerülhet megosztania ezeket a kormányváltó szavazókat, sikerülhet a közel félmillió fővárosi MSZP-szimpatizáns egy részével elhitetni, hogy érdemes leradírozni a pályáról az SZDSZ-t (ez az ötlet piszkosul be tud jönni, kérdezzék csak Hornt a ´98-as tapasztalatokról). Ha Gy. Németh egy hónappal ezelőtt, csöndben és szerényen kiszáll, nincs balhé; és épp az lett volna a szocialista politikusok dolga, hogy ezt az ésszerű, józan döntést megmagyarázzák a választóiknak. Nem ez történt: és ebből a kalandból senki nem fog jól kijönni. Akik továbbra is a hátuk közepére kívánják Orbánt, már csak abban reménykedhetnek: a szavazófülkében, amikor a három név lesz csak meg az üres kockák, ismét világossá válik minden. Azok előtt is, akiket most felelőtlen és ostoba játszmákban próbálnak parasztként mozgatni.
Akik csak akkor tudnák meg, hogy be lettek csapva, amikor már túl késő lesz.
