Pelét a katari világbajnokság alatt szállították be a rákosztályra, végstádiumban. A brazil válogatott érte is játszott. A maga részéről ő előzékenyen kivárta a legvégéig, sőt.
A csapat azonban nem tudta tartani magát. A döntő pillanatokban nem voltak elég jók. Pedig az argentinok is majdnem ugyanúgy rontották el a dolgot a megnyert meccsek legvégén kapott gólokkal, de a sorsdöntő pillanatokban ők mégsem hibáztak. Messi megint és megint megmutatta, hogyan képes győzelemre vezetni a csapatát. Így volt szép, így lett igazságos. Vele örültem, s közben előkerestem ezt a régi képeslapot Pelé autogramjával. Haldoklik. Brazília az elkerülhetetlen hírt várja, világbajnoki álmaik újabb négy évre jegelve.
Láttam Pelét játszani. 13 éves voltam, amikor 1970-ben harmadszor is világbajnok lett vele Brazília. Minden meccset megnéztem, amit közvetített a tévé Mexikóból. Halálosan idegesítő volt a pálya vakítóan napfényes, illetve sötét árnyékba borult sávjainak kontrasztja a képernyőn, de a foci drámája (NSZK-angol, olasz-NSZK) és szépsége (a brazil összes) ekkor fogott meg.
Szóval láttam Pelét, és mégis: alig láttam. Ahhoz képest, amit ma – mondjuk: az elmúlt húsz évben – a tévéközvetítések mutatni képesek, a régiek játékából szinte alig maradt valami. Jó, hogy egyáltalán léteznek archív felvételek a YouTube-on, de a homályos, elmosódott, össze-visszavagdosott, irreálisan lassú vagy gyors, rosszul komponált, ráadásul idétlen zenékkel társított jelenetsorokból – általában mindig ugyanazokból – csak erős fantáziával lehet fogalmat alkotni a régi nagyok képességeiről.
Hát nem igazságtalan, hogy bármelyik mai magyar meccsen egy lecsúszott, vagy oké, szépen eltalált lövésből lett gólt és a rá következő, mesterkélt gólörömöt több kamera tűéles képei örökítenek meg minden látószögből, mint… s akkor itt következne az, ahogy Cruyff, Eusebio vagy Pelé hülyét csinál ellenfeleiből.
A sok szerencsétlen csak lohol utánuk, forog balra, csámpázik jobbra, esik össze, azt se tudja, mi történik körülötte, és a labda bődületes erővel vagy elegáns ívű röppálya után landol a hálóban. Más volt a foci, más a tempó, a védekezés módszertana, soha nem derülhet ki, mire mentek volna mai körülmények között, de a maguk korában: zseniálisak voltak. Ez még az ócska felvételeken is átjön (s ha hozzáképzeljük a hibáikat is vagy amikor kegyetlenül fölrúgják őket, akkor közelíthetünk a valós képhez).
Nézem Pelét a képeslapon, a New York Cosmos edzőpályáján, 10-es mezben, természetesen. Autogramja a fűben nyomtatva, az égben kék golyóstollal: Edson = Pelé. Vastag sárga borítékban jött, 1977-ben, egyenest a New York-i Rockefeller Plazából.
Ott működtek a New York Cosmos irodái. A gyep vacaknak tűnik, de a labda adidas, a North American Soccer League (NASL) hivatalos labdája.
Pelé mosolya is igazi: nyugdíjból reaktiválva, éppen meghonosítja a focit Észak-Amerikában.
A borítékban, az autogram mellett két füzet: az NASL 1975-ös és a Cosmos 1976-os Media Guide-ja. Tanulságos olvasmányok, főleg az amerikaiak mai teljesítményének ismeretében. A tengerentúli focivilág kezdetleges időszakát dokumentálják, amikor azonban már kibontakozni látszik a majdani működés modellje.
A Cosmos-stáb tagjai között a PR-igazgató privát telefonját is megadják. A kereskedelmi és reklámigazgatónak három munkatársa van, egyiküké Latin-Amerika. Pelé a játékosok kondíciójáért felelős segédedzővel osztozik egy titkárnőn. A klub elnök-vezérigazgatója azzal büszkélkedik, hogy négy és fél év alatt, 120 ezer mérföldnyi utazás nyomán sikerült Pelét idecsábítania.
A Cosmos a Warner Communications szórakoztatóipari óriás egyik részlege, Nesuhi Ertegun egy személyben elnökli a csapat igazgatótanácsát és a WEA Internationalt (lemezkiadóik: Warner, Elektra/Asylum, Atlantic). A New York Cosmos 1971-ben csatlakozott az 1967-ben öt csapattal indult NASL-hez. 1975-ben már húsz amerikai és kanadai csapat alkotta a bajnokságot.
A prospektus húsz franchise-ról beszél. Nem értem a szisztémát, de ezek szerint minden csapat egy franchise. A New York Cosmos, a Denver Dynamos, a San Jose Earthquakes, a Washington Diplomats és a többi egyaránt. A prospektus ismerteti a főbb szabályokat és definiálja a fontosabb fogalmakat (kapus, fejes, becsúszó szerelés stb.). Focijukból kizárták a döntetlent: ha mégis az lenne, kétszer 7,5 perc hosszabbítás dönt hirtelen halállal (azaz: az első góllal), ha nincs gól, tizenegyeseket rúgnak. Amerikai szórakoztatóipar ez, győztes kell és vesztes. És mindenről statisztikát vezetnek, akárcsak a hagyományos sportágaikban.
Ennek értelmét annak idején nem fogtam fel. Ma már azt gondolom, hogy az üzleti modell felépítése mellett sportszakmailag, az európai és latin-amerikai know-how (edzők, játékosok) importját kiegészítve, a statisztikázás az egyik legfontosabb fejlesztésük. Az image persze alapvető, Pelé nélkül nem kapott volna akkora figyelmet (közönséget, tévéidőt, reklámot) a foci, de a száraznak tűnő adatokból lényeges következtetések vonhatók le. 1975-ben, első amerikai szezonjában Pelé kilenc bajnoki meccsen öt gólt lőtt és négy gólpasszt adott. Ezer gól fölötti összteljesítményéhez képest ez semmi, de Amerikában minden labdaérintésével egy kicsivel előrébb rúgta az egész sportágat.
Katar után néhány nappal elhunyt, de a mosolya erről mesél a képeslapon.
