Magyarország Alaptörvényének (a továbbiakban: alaptörvény) elfogadása után az ellenzők között némi vita bontakozott ki, hogy ha egy más szemléletű Országgyűlés egyszer majd változtatni tud a jogszabályon, mi legyen a Nemzeti hitvallásnak (a továbbiakban: hitvallás) nevezett preambulum sorsa. Az egyik vélemény szerint az ideologikus és világnézeti kötöttségek, a szimpla zagyvaságok miatt ezt a nem rendelkező részt is lehetetlen lesz megőrizni, mások szerint elegendő "kezelni" a tételes szabályozás viszonylag kisszámú tarthatatlan elemét, a reménybeli kiegyezés érdekében együtt lehet élni a többségnek idegen, rossz lózungokkal.
A Magyarország alaptörvényének átmeneti rendelkezései címet viselő törvényjavaslat, amit a két kormánypárti frakcióvezető november 20-án terjesztett az Országgyűlés elé, eldönteni látszik a vitát, tudniillik a tervezet a hitvallás néhány lakonikus tételét bontja ki.
A kommunista rendszer leírása
A tervezet, amely elfogadása után az alaptörvény részévé válik, két egymástól független részből áll. Az első, a bennünket most érdeklő A kommunista diktatúrából a demokráciába való átmenetről címen egy hosszabb értekező szöveg és négy törvénycikk. A rendelkezések terjedelmileg jóval nagyobb, második része az alaptörvény hatálybalépéséhez kapcsolódó szokásos átmeneti, nevezhetjük így, technikai rendelkezéseket gyűjti össze.
A rendszerek közti átmenetről szóló rész négy összefüggő, bár egymástól némileg el is választható kérdéskört érint: a kommunista rendszer megítélését, az MSZP minősítését, az igazságtétel ügyét és a rendszerváltás óta eltelt két évtizedhez való viszonyt.
Jogállamban alapelv, hogy a bűnössé nyilvánítás, az ítélkezés a bíróság feladata. Köznapi beszédben vagy politikai megnyilvánulásokban persze ezt nem szokás tartani, de most egy büntetőjogi jellegű tényállást állapítanának meg egy alaptörvény értékű jogszabályban: "A Magyar Szocialista Munkáspárt és jogelődei, valamint a kommunista ideológia jegyében kiszolgálásukra létrehozott egyéb politikai szervezetek bűnöző szervezetek voltak...". A magukat ördögien ravasznak vélő előterjesztők azzal játszanak, hogy a Btk. nem bűnöző, hanem bűnszervezetet nevesít. Mivel a tervezet jogszabály kíván lenni, nyilván valami jogi tartalma kell, hogy legyen a bűnöző szervezet fogalomnak. Kérdés, ez hogy viszonyul a büntető törvénykönyv "bűnszervezet" fogalmához, amelyben való puszta részvételre a Btk. 5 évig terjedő szabadságvesztést rendel. Ha a két fogalom más jogi tartalmú, még mindig kérdés, hogy itt egy új, sui generis büntető tényállásról van-e szó. Ha igen, ennek előbb-utóbb nyilván a Btk.-ba is bele kell kerülnie. Még ha nem így van is, nem lehet kérdéses, hogy egy bűnöző szervezet bűncselekmények elkövetésével foglalkozik, vagyis valamennyi tag ilyen-olyan mértékig bűnrészes a szervezet által elkövetett bűncselekményekben, ami büntetőjogi szankciókért kiált.
Hogy mi mindenért felelősek az MSZMP és jogelődei azt az a)-i) pont, alpontokkal is bővített felsorolása bontja ki. A kommunista rendszer bűnei sorolásának nincs természetes határa, a verbalizmus e téren, a tervezettől függetlenül is, kontraproduktív, s nem megvilágosító erejű. A benyújtott szövegben nem sok nyoma van egy valódi alkotmány, alaptörvény szintjére emelt jogszabálytól elvárható emelkedettségnek vagy egzaktságnak, inkább a Fideszben dívó politikai beszéd szokásai és színvonala jellemző, erősnek szánt mondatok halmozása, történészi mércével számos hibával terhelt fecsegés.
A kommunizmus leírása nem vesz tudomást a rendszer igen lényeges változásairól, s úgy tesz, mintha a Rákosi-korszak, illetve az '56-os megtorlások 40 évig jellemezték volna a hazai viszonyokat. Ez, túl azon, hogy nem felel meg a tényeknek, az '56 után felnőtt generációk tapasztalatával sem vág egybe.
Az még csak hagyján, hogy a mai kormánypártok soraiban, kinevezettjei közül ki mindenkit érint, hogy egykor most bűnözőnek minősített szervezetbe lépett, mellékesen akkor, amikor a nem makulátlan múlt ismert volt, illetve vált szekértolóvá (hogy ide illő kifejezést használjak) más szervezetekben betöltött funkciója révén (mert politikamentes hivatalos szervezet a 40 év nagyobb részében nem létezett, a KISZ-en, úttörőn, munkásőrségen stb.-n kívül a SZÖVOSZ, az OKISZ, a TOT, az Olimpiai Bizottság stb., mind a rendszer intézményei voltak). De ezzel bajlódjanak, akik majd megszavazzák a tervezetet.
Ami viszont szélesebb közönséget érintő következmény: ha a kommunista rendszer leírt jellemzése alaptörvényi szintű normává válik, akkor elég nehéz lesz megértetni a felnövekvő generációkkal, hogy miért hittek Magyarországon is milliók, köztük ideig-óráig a nemzet számos nagyja is üdvtanként a kommunista elképzelésekben, miért tartották ugyancsak milliók úgy, hogy őket felemelte az a rendszer, s hogyan lehet, hogy '56 októberében a forradalom hívei, vezetői és későbbi mártírjai közül oly sokan miért "csak" jobb szocializmust (kommunista rendszert) akartak?
Itt érdemel említést, hogy a tervezet "[a] kommunista diktatúrával kapcsolatos emlékezet állami megőrzése érdekében..." Nemzeti Emlékezet Bizottság felállítását rendelné el, amely egyebek közt feltárja a rendszer hatalmi működését. Előbb az ítélet, utána a feltárás! Mintha találkoztam volna már olyan rendszerrel, ahol ilyesmi volt a szokás! Az emlékezet állami megőrzése kifejezésnek viszont van valami bukolikus bája, ha ott látjuk a mögötte meghúzódó valódi szándékot: legyen a kommunista rendszernek a mai kormánypártok politikai szándékainak megfelelő kanonizált interpretációja. Mintegy mellékesen: a megfelelő passzushoz fűzött indoklásban a tervezet leírja: nem teszik a feltárást kizárólagosan az Emlékezet Bizottság feladatává, a szabályozás "...nem zárja ki, hogy ... egyéb szervek, szervezetek is közreműködhessenek" - ami, valljuk meg, azért nagyon rendes dolog. Talán hitelesebb lenne a nagy feltárási szándék, ha a mai kormánypártok nem fáradoztak volna az elmúlt 20 évben azon, hogy a bukott kommunista rendszer politikai rendőrségének tevékenysége ne legyen megismerhető, és ne juttatták volna mostani kormányzásuk alatt a kommunista rendszert eddig is alaposan és elfogulatlanul elemző '56-os Intézetet a megszűnés küszöbére.
Felmerülhet, miként kapcsolódik az alaptörvényhez a műfaji értelemben esszéisztikus történelemértelmezés, s ha már a gonosz helyrerakása a cél, akkor miért nem foglalkoznak hasonló részletességgel és hangnemben mondjuk a nyilas érával, az 1944-es zsidódeportálásokban a magyar államapparátus szerepével (hisz azalaptörvény preambuluma a kommunista diktatúra elévülhetetlen bűnei mellett említi a nemzetiszocialistát is), a korábban született faji törvényekkel, egyáltalán, a két háború közötti tekintélyelvű rendszer bajaival, egyebek közt a '45 előtti földbirtokrendszer fordított piramisra emlékeztető struktúrájával vagy akár a dualizmuskori nemzetiségi politikával, egybekkel? A 20. századi magyar múltból elég sok olyan ügyet lehetne felemlegetni, amelyekben az elhatárolódás, a tisztánlátás az alaptörvény kapcsán még időszerűbb is lenne, mint a közgondolkodásban ma érdemi módon jelen nem lévő kommunizmus ügyében.
Az MSZP minősítése
Az lesz csak a pántlika a jogállam kalapján, ha a kétharmados kormánytöbbség, esetleg a Jobbik támogatásával, alaptörvény szintű jogszabályban kriminalizálja a ma legnagyobb parlamenti ellenzéki pártot, az elmúlt 21 évből 12-ben az emberek akaratából kormányzó MSZP-t! Mert ugyebár, ha az MSZP osztozik mindazon felelősségben - mint a tervezet írja -, amellyel az állampárt terhelhető, akkor rá is áll a bűnöző szervezet kitétel.
Az elmúlt napokban többen elmondták már, hogy a minősítés indokai nem vehetők komolyan. Az MSZP vagyoni elszámolását az első demokratikus választás utáni Országgyűlés tudomásul vette, a szocialista párt többféle formában és visszatérően elhatárolódott a kommunista múlttól, s nézeteiben nincs kontinuitás az MSZMP-vel és elődeivel, de elkötelezett a piacgazdaság és a többpárti parlamenti demokrácia, az Európai Unió és a NATO-tagság mellett, sőt ami a piacgazdaság intézményrendszerét vagy az uniót illeti, nem szokása a Fideszhez hasonló távolságtartó kijelentéseket tenni.
Lehet találgatni, hogy az előterjesztők és frakciójuk, pártjuk komolyan gondolják-e a leírtakat, és ennek megfelelően valaki kezdeményezi-e az MSZP feloszlatását. Mindenesetre egy párt betiltásának kemény jogi kritériumai vannak, s ennek alapján ma, az ismert tények alapján elképzelhetetlen, hogy egy ilyen kísérlet sikerrel járjon. Valószínűbb, hogy a szöveg csak a politikai megbélyegzést szolgálja, igaz, ennek alaptörvényi szintre emelése nyilván nem erősíti a jogszabály komolyságát.
Az igazságtétel
Ami a kommunista rendszer áldozatait illeti, a szabályozás bevezetőjének 6. pontja kimondja: aki a kommunista diktatúrával szemben ellenállást tanúsított, akit a diktatúra kiszolgálói emberi méltóságukban, jogaikban megsértettek vagy igazságtalanul üldöztek, elismerést és erkölcsi elégtételt érdemel. Az elismerés és erkölcsi elégtétel mibenléte innen nem derül ki, ugyanakkor 1990 óta sokféle formában került már sor ilyesmire. Felvethető, hogy az ellenállók, üldözöttek és a jogaikban megsértettek nem egyformán áldozatai a diktatúrának, hiszen a kommunista rendszer természetéből adódóan jogaiban szinte mindenki sérült. Még a rendszer elkötelezett hívei is - mondjuk a vélemény- és szólásszabadság hiánya őket is érintette, ugyanakkor az ellenállók meglehetősen kevesen voltak és üldözni sem üldöztek mindenkit. Magyarul: a tervezet ezen pontja nem több suta gesztusnál.
A bevezető 7. pontja szerint "[a] kommunista diktatúra rendszerszerűen idézte elő a jogsértéseket, de a cselekményeket az egyes emberek követték el. A ma élők és a jövő nemzedék számára meg kell őrizni a bűntettek emlékét, és meg kell nevezni a bűnösöket". Ha az igazságtétel büntető szándéka enynyiben kimerülne, és hozzátennék, hogy bűnösséget bíróság állapíthat meg, mindezzel csak egyetérteni lehetne.
A rendelkező rész 1. cikkéből az tűnik ki, hogy egy másik törvény fogja majd meghatározni, kik azok a volt vezetők, akiknek állami nyugdíja csökkenthető. A lista, illetve szabály ismerete nélkül csak azt érdemes megemlíteni, hogy nagy eséllyel igen csekély azoknak a száma, akik ebben a körben megnevezhetők, így elég szerény a szándék, hogy az innen származó bevételt a diktatúra okozta sérelmek enyhítésére, az áldozatok emlékének ápolására fordítják. Ha ellenben az elvonással érintettek körét érdemben bővítik, az csak a kollektív bűnösség megállapítására épülhetne, amivel brutális igazságtalanságok következnének be.
A 2. cikk mondja ki tételesen, hogy hogyan értelmezik a hitvallásban még a nemzetiszocializmusra és a kommunista rendszerre egyaránt érvényesen említett embertelen bűnök elévülésének tagadását. Itt már csak a kommunista bűnökről esik szó azzal, hogy a Magyarország vagy személyek ellen elkövetett súlyos bűncselekmények büntethetősége meghatározott szabályok szerint nem évült el, ha az elkövetéskor hatályos Btk.-t egykor politikai okok miatt figyelmen kívül hagyták, s a bűncselekményt ezért nem üldözték. Bár a tervezet részletes indoklása itt is külön törvényt ígér az érintett bűncselekmények pontos megnevezésére, aligha kétséges, hogy döntően a hazaárulásról (vö. Magyarország ellen) és az emberölésről lehet szó.
Érdekes, hogy a tervezet nem vesz tudomást Gulyás Gergely fideszes képviselő október 19-én benyújtott és már tárgyalt törvényjavaslatáról, ami nemzetközi normák átvételével, az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségével kívánja biztosítani az eddig nem büntetett, évtizedekkel ezelőtti bűnök büntethetőségét. Az átmeneti szabályozás ezzel szemben az 1991. évi ún. Zétényi-Takács-törvényben leírt technikával, az elévülési idő nyugvásával operál. Az csak színező motívum, hogy a Fidesz 1991-ben élesen szembeszállt az imént említett törvény elképzelésével, az MSZP mellett egyetlen parlamenti pártként ellene is szavazott, s még előtte a párt akkori frakcióvezetője, bizonyos Orbán Viktor (a név egybeesése a mai miniszterelnökével nem a véletlen műve) hatásos vezérszónoki beszédben utasította el az egész úgynevezett igazságtételt, mondván: elkéstek vele, ha '90-ben nem kezdeményezték, most, egy év elteltével már késő. Ezzel összhangban a mai legfőbb ügyész, a Fidesz szakértőjeként, éppen e lap hasábjain fejtette ki a tervezett szabályozással szembeni jogi ellenérveit. Csak az ökör következetes, mondhatnánk erre, így ami egy év után elkésettnek számított, az 21 év után éppen időszerű.
Eléggé ismert, hogy a Zétényi- Takács-törvényt a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság 1992-ben tokkal-vonóval alkotmányellenesnek nyilvánította. E keretek közt nincs tér az igen alapos jogi érvelés vázlatos ismertetésére sem, így elég legyen annyi, hogy a döntés indoklása bizonyos tételeit a rendszerváltás történelmi körülményeiből, az ún. jogállami forradalomból, más tételeit a hatályos alkotmányból, míg megint másokat általános jogelvekből vezetett le. A mostani tervezet mindhárom lényeges elemével foglalkozva mutatott rá, hogy a jogállamiság általános normái alapján miért nem lehet az elévülést utólag felfüggeszteni, hogy a hazaárulás tartalma politikai rendszerek függvénye, s így az egyik rendszer normája egy másikra nem alkalmazható, s végül azt is megállapította, hogy a politikai okokból nem üldözött bűncselekmény fogalma milyen pontatlan, egyebek közt nem határozható meg a szükséges egyértelműséggel, hogy mi és milyen értékrendhez képest minősül politikai oknak.
Az Alkotmánybíróság általános elvként rögzítette: "Nem lehet... történelmi helyzetekre és a jogállam megkövetelte igazságosságra hivatkozva a jogállam alapvető biztosítékait félretenni. Jogállamot nem lehet a jogállam ellenében megvalósítani. A mindig részleges és szubjektív igazságosságnál a tárgyi és formális elvekre támaszkodó jogbiztonság előbbrevaló."
Mindezt persze a Fidesz is ismeri. Hogy mégis figyelmen kívül hagyhassa, a fülkeforradalmat valódi forradalomnak tekinti, és átírja az előző 20 év történetét.
Az idő velünk kezdődik
Az alaptörvény hitvallása nem az eredeti alkotmányra utalt, amikor kimondta, hogy: "[n]em ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt... kinyilvánítjuk érvénytelenségét", hanem, mint az az alaptörvény szükségessége melletti érvelésből is egyértelműen kitetszett, a rendszerváltás során kidolgozott és több lépésben elfogadott köztársasági alkotmányra, amely pusztán a megnevezésében maradt azonos a régivel.
Az átmeneti szabályozás felvezető szövege most egyértelművé teszi, a kormánypártok miből vezetik le a hatalomra kerülésükig titokban tartott vagy hirtelen megvilágosodás nyomán kialakult felismerésüket, miszerint az elmúlt két évtized posztkommunista tévelygésnek tekintendő. Magyarország első, a jogállami követelmények szerint elfogadott alaptörvénye (értsd: alkotmánya) teremti meg a valódi jogállamiságot - írják a tervezetben -, mert a békés rendszerváltás, a jogállami forradalom átvette az előző rendszer jogrendszerét. Ahogy a mostani törvénytervezet fogalmaz: "[a] mai magyar jogállam nem épülhet a kommunista rendszer bűneire", márpedig a kommunista rendszer bűncselekményei üldözésének lehetősége "... - a jogfolytonosságot megszakító alkotmányos fordulat híján - az első szabad választás után sem nyílt meg. ... Az Alaptörvény hatálybalépésével lehetőség nyílik az igazság érvényesítésére."
A levezetés velejéig hazug. A jogfolytonosság nem politikai természetű deklaráció, hanem jogi faktum. Természetesen az alaptörvénnyel is hatályban maradnak az előző 20 évben, mi több, az azt megelőző időszakban keletkezett s hatályos jogszabályok, a jog nagyobb része ilyen. De a tétel a '90 előtti és az új rendszer viszonyát illetően is hamis. Az Alkotmánybíróság egyebek közt éppen a már említett határozatában elemezte részletesen a múlt rendszer és a jogállam viszonyát, és mondta ki, hogy az 1989. október 23-án kihirdetett alkotmánymódosítással gyakorlatilag új alkotmány lépett hatályba, amely az államnak, a jognak és a politikai rendszernek a korábbitól gyökeresen különböző minőségét teremtette meg. Az Alkotmánybíróság kezdettől nem tett különbséget alkotmányossági szempontból a korábbi, illetve az új rendszerben alkotott jogszabályok között és tételesen is kimondta: a jognak nincs két rétege, minden hatályos jogszabálynak a jogállami alkotmánynak kell megfelelnie. Nem igaz tehát, hogy a jogfolytonosság akadályozta meg az úgynevezett igazságtételt, hanem ha valami, akkor az, hogy az előző rendszer vezetői és az ellenzék egykoron tárgyalásokon állapodtak meg a békés, jogállami normákra épülő rendszerváltásban, a magyar nép döntő többsége pedig 1989-ben nem mutatott hajlandóságot arra, hogy forradalommal söpörje el a régi rendet.
Az alaptörvénnyel, a "régi" alkotmány érvénytelenné nyilvánításával a mai kormánypártok az Alkotmánybíróság nekik nem tetsző döntéseit is kidobják, akkor is, ha azok a liberális demokráciák általános jogelveire épülnek. Utólag természetesen nem lehet megváltoztatni a 21 évvel ezelőtti rendszerváltás természetét, de lehet olyan szabályokat alkotni, amelyek mind a tényeket, mind a jogállami normákat figyelmen kívül hagyják. Hogy mindenki értse: olyan törvényt is el lehetne fogadni, amely kimondja, Magyarország megnyerte az 1954-es foci-vb-t, mert az akkor győztes NSZK ma már nem létezik.
Mi okból?
Nyilvánvalóan adódik a kérdés: mi szüksége van a Fidesznek erre a jogállami normákat dúló, komcsizós, az MSZP-t fenyegető, az újra elővett igazságtételt kezdeményező, gyakorlati következményeit nézve azonban valószínű szerény keretek közt maradó szabályozásra? Ha nem hisszük, hogy morális az indíttatás, márpedig nincs okunk ezt feltételezni, akkor más magyarázatot kell keresni. Vannak, akik szimpla figyelemelterelést feltételeznek, mondván: olyannyira távol áll a Fidesz a sugallt és tételes ígéretei megvalósításától, olyan súlyosak az eddigi és várható megszorítások következményei, hogy szükség van egy gumicsontra. Ez a téma azonban nem tereli el a figyelmet a bajokról. Akkor talán ismét a Jobbikot akarják előzni? A legközelebb azok járhatnak az igazsághoz, akik azt feltételezik, miközben az imént említett két szempontot is szem előtt tartják, a csodatevő Vezérbe vetett hit megrendülését, a szavazók gyorsuló lemorzsolódását ellensúlyozandó a jobboldali önazonosság erősítését, a továbbra is nélkülözhetetlen összetartozás-érzést kívánják biztosítani. Erre bevált eszköz a mi és ők kettéválasztás erősítése, az ezt garantáló verbális antikommunizmus, az igazságtétel felmelegítése. Hiszen mindez a magukat konzervatívnak, jobboldalinak vélő szavazók egyik legfőbb közös nevezője, függetlenül személyes múltjuktól, pártjuk és kormányuk konzervatívokra nem éppen jellemző lépéseitől, a kapitalizmus intézményei elleni agitációtól, a még kipróbálatlan, nem ortodox gazdaságpolitikával a társadalom rovására folytatott kísérletezéstől, a jogrend "forradalmi", a szidalmazott kommunistákhoz hasonló, a cél szentesíti az eszközt jegyében történő "kezelésétől".
A '89-90-es fordulatot a megboldogult SZDSZ a kezdetektől rendszerváltásnak nevezte. Az ugyancsak jobblétre szenderült MDF következetesen rendszerváltoztatásról beszélt, amit Antall József úgy magyarázott, hogy az ember gatyát szokott váltani, a rendszereket változtatják. Nem szokták érteni a kétféle szóhasználat tartalmi különbségét. Nos, az alaptörvény, hitvallásostul, átmeneti rendelkezésestül ebben az egyben segít: jobb helyen az alkotmányt változtatni szokás, nálunk 1989 és 2011 után újra váltani kell!
