Publicisztika

A hét végén népszavazás volt Cipruson az ország egyesítéséről. A lehetőséget, hogy a sziget egységes államként lépjen az EU-ba, a török lakosság kétharmada támogatta, ugyanennyi görög pedig elutasította.

Mielőtt megkísérelnénk választ adni a feltett kérdésre, legalábbis az első felére, érdemes volna rekapitulálni, mi is történt itt a házunk táján, a kertjeink alján mintegy, az utolsó néhány hétben. Március 11. után egyrészt rajtaütöttek egy madridi zug-mobilkeres-kedőn és szűkebb retyerutyáján, másrészt Otto Schily német belügyminiszter egy sebtiben összehívott, de korántsem sebtiben fogalmazó európai grémium ülése után arccal a tömegtájékoztatásnak fordulva bejelentette, hogy márpedig iszlám terrorizmus igenis van.

Az ünnepség meg a hozzá kapcsolódó események, a beszédek, az Akadémián rendezett konferencia, a megnyitó nyilvánossága úgy zajlottak, ahogy az illik. A magyar állam legmagasabb képviselői, pártállásra való teintet nélkül, szép és őszinte beszédeket mondtak. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy "a holokauszt aljas bűnét magyar emberek követték el magyar emberek ellen". Ez pontos megfogalmazás, a "zsidónak" nyilvánított magyar állampolgárok elpusztításának egyetlen el-fogadható értelmezése. És mint ilyen csak ez várható el, sőt, követelhető meg a demokratikus köztársaság hivatalos kép-viselőitől.

Valószínűleg a kerek egy világon mindenki lelépett volna már a színről, ha annyi pofont kap, mint Vladimír Meciar háromszoros kormányfői előéletű szlovák ellenzéki vezér, de őt nem könnyű leteríteni, a ringből indította karrierjét. Hat év alatt negyedszer bukott, de nem távozik a politikából. Nem válaszol a kérdésekre és nem gratulál a nyertesnek, mert "nincs mihez", szárazon tartja a puskaport. Nem szereti már ez az ország az alapítóját - ami azt illeti, meg is tett mindent ezért.

2002 óta élénk, sőt olykor heves vita folyik Németországban arról, hogy miképp lehetne megemlékezni a modern kori exodusokról, vagyis azokról az elűzetésekről, kitelepítésekről és lakosságcserékről, melyek 1914 és 1950 között a kontinens szinte minden országát többé-kevésbé érintették.

1989. április 14-én volt Kecskeméten a "Reformműhely" tanácskozás, s ezzel párhuzamosan zajlott az MSZMP reformköreinek első országos összejövetele. A 15 éves évfordulón a Reformkörök Alapítvány kétnapos vitaülést rendez: 16-án Kecskeméten a Tudomány és Technika Házában, 17-én Budapesten a Villányi Úti Konferenciaközpontban. Hogy munkatársait a levéltárak, archívumok hosszadalmas átnyálazásától megkímélje, a szerkesztőség közvetlenül a daliás idők még élő szemtanúját hívta segítségül - ez vagyok én.

Kovács László pártelnök olyan ostobán viselkedik, hogy a fal adja a másikat. Az Index című internetes lap cikket közölt a múlt szerdai szocialista kampánytréningről: az újságíró inkognitóban járt a rendezvényen, amiről aztán két nap múlva cikket írt. Minden valamirevaló orgánum szerkesztője két kézzel kapna egy ilyen anyag után: a kolléga tudomást szerzett egy érdekes, (elvben) zártkörű eseményről, odament, bejutott, tudósított - végezte a dolgát.

Már szinte feledésbe is merült április negyedike, ünnepek jönnek, mennek, de most a nyuszi piros tojás helyett egy nagy vöros csillagot tojt ide, s nekünk kezdeni kéne valamit vele, a locsolkodóknak mégse adhatjuk.Történt ugyanis, hogy körülbelül ötven közéleti személyiség - parlamenti képviselők, írók, filozófusok, ezek-azok és egy hivatalban lévő miniszter, persze pont Gyurcsány Ferenc - nyilatkozatban követelte, hogy az önkényuralmi jelképek használatát tiltó törvényből töröljék a vörös csillagra vonatkozó részt. Lett is erre nagy felzúdulás - jobbról. (Érthető okokból, hisz a petíció aláírói mind balról jöttek.) Szép kis skandalum, mondhatnánk. Vagy inkább azt, hogy megint a szokásos marháskodás: valamit bedobnak innen, s hörögnek onnan. De ennél persze jóval többről van szó, konkrétan arról, hogy sem a tiltakozók, sem a tiltakozók ellen tiltakozók nem gondolták végig a dolgot, előbbiek megpedzettek valamit, utóbbiak reflexből mordultak.

Miután Medgyessy miniszterelnök megtette javaslatát a közvetlen államfőválasztásra, ő is meg Bárándy igazságügy-miniszter is azzal nyugtatták az aggodalmaskodókat, hogy ez a megoldás nem vezet elnöki túlhatalomhoz. A kormányfő Ausztriára és Lengyelországra hivatkozott: az államfőt, bár hatásköre itt is szűk, mégis közvetlenül választják. A lengyel példa azonban sántít.

Az utóbbi időben a középosztály egyre több tagja érzi úgy, hogy az állam feladata lenne az ő megélhetésének a biztosítása. Ezt az érzést erősíti a köztisztviselők nagy száma, valamint az, hogy akik elég kitartóan toporognak az állam nagy kasszája előtt, ritkán távoznak üres kézzel. Sok művészeti ág képviselői hasonlóan éreznek: legutóbb a filmipar képviselői vehették elégedetten tudomásul, hogy a Nagy Testvér nem érzéketlen igényeik iránt, és a költségvetésből juttat számukra egy kellemes összeget. Érthető, hogy az írók is szeretnének pénzt kapni az államtól.

A magyar fogyasztó rég megszokta a kéretlen küldeményeket - a kedvezményes árú (magyarul lejáró szavatosságú) húsvéti sonkákról, olcsó fuszeklikről, kétszáz forintos dezodorokról szóló nyomtatványok általában a kukában végzik pályafutásukat. A Fidesz - MPSZ legújabb küldeményei (egy db petíció plusz egy db tréfásnak szánt kamu csekk) ugyancsak erre a mintára készültek: Tesco-gazdaságos pártpropagandát kap a választópolgár, s ebbéli érzéseiben megerősíti, amikor elsőként Esztergályos Cecília írja alá az ívet

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a befektetők és a betétesek védelméről szóló törvénymódosításokat. Beérett a kormányzat kétéves erőfeszítése: nincs törvényi akadálya Szász Károly bankfelügyeleti elnök elmozdításának. Ám Szász és a koalíció küzdelmének nincs győztese. A harcban valamennyi résztvevő blamálta magát: az alkalmi baloldali nehéztüzérek éppúgy, mint maga Szász Károly. Előbbiek hiába firtatták az elnök személyes felelősségét a Magyar Fejlesztési Bank Orbán-éra alatti működése, a Premier Önkéntes Nyugdíjpénztár és az ingatlanszövetkezetek ügyében, és hiába támadták a felügyelet gazdálkodását, a saját mártíromságát mélyen átélő Szász állta a sarat. Szorgalmasan magyarázgatta a PSZÁF-törvényt, hangoztatta a szervezet állítólagos érdemeit a Pannonplast-, illetve a Kulcsár-ügy feltárásában (jóllehet a Pannonplast-ügyben maga a cég hívta fel a felügyelet figyelmét az ellenséges kivásárlás gyanús körülményeire; arra pedig Szász egyszer sem tudott magyarázatot adni, hogy a K&H Equities sötét ügyeiből miért nem lett botrány már sokkal korábban). Az elnököt időnként a Bankszövetség, az ellenzék és az államfő is védelmébe vette. Ám Szász elvétette a szerepét: független intézmény vezetőjeként, köztisztviselőként politikai játszmákban vállalt dicstelen szerepet, márpedig ez összeegyeztethetetlen a pozíciójával.

Ha a magyar gazdaságot csurkai módon részvénytársaságnak, a forint árfolyamát pedig részvényértéknek tekintjük, akkor azt mondhatjuk: a piacok az elmúlt másfél évben előbb jó drágán bevásároltak csőd közeli cégünkből, aztán olcsón megváltak részvényeinktől. Akkor, amikor a napnál is világosabbá vált, hogy sikerült kijutni a kátyúból. Ha meg az elmúlt öt hónapot nézem, hát előbb leesett az árunk a pokolba, aztán meg visszajött, holott lényegében nem történt semmi. Micsoda?

Az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozó kelet-közép-európai országok lakói szűk egy hónappal a nagy pillanat előtt nem érezhetik istennek magukat. Zeusz zavarban lenne, ha most akarná elrabolni a szép Európát. Vágyának titokzatos tárgya ugyanis épp komoly átalakuláson megy keresztül. Miként Bu–uel zseniális, hasoncímű filmjében ugyanazt a szépséget a helyzettől függően más színésznők jelenítették meg, Európa is nehezen megragadható és még nehezebben azonosítható. Azért lehet ez így, mert "Európa" történetének különös korszakát éli - nemcsak a következményeiben valójában senki által nem ismert keleti bővítési folyamattal küszködik, hanem az unió működésének egészét kell újraálmodnia.