n A magyar fogyasztó rég megszokta a kéretlen küldeményeket - a kedvezményes árú (magyarul lejáró szavatosságú) húsvéti sonkákról, olcsó fuszeklikről, kétszáz forintos dezodorokról szóló nyomtatványok általában a kukában végzik pályafutásukat. A Fidesz - MPSZ legújabb küldeményei (egy db petíció plusz egy db tréfásnak szánt kamu csekk) ugyancsak erre a mintára készültek: Tesco-gazdaságos pártpropagandát kap a választópolgár, s ebbéli érzéseiben megerősíti, amikor elsőként Esztergályos Cecília írja alá az ívet.
Az emelt összegű gázszámlára hasonlító holmi (rajta a bruttó államadósság állítólagos gyarapodása a Medgyessy-kormány alatt) leginkább arra bizonyság, miként próbálják megvezetni a lakosság jelentős, közgazdaságilag kevésbé tájékozott csoportjait - mindezt frappánsan egészíti ki az idő-pénz koordinátarendszer kreatív kezelése, mely amúgy pártsemlegesen alkalmazott módszer a szavazók megtévesztésére. Sok választó általában nincs tisztában azzal, hogy a bruttó államadósság (akár egy főre vetített) összege ha nem is teljesen irreleváns adat, de önmagában vajmi keveset árul el a gazdaság állapotáról. Kétségtelen, hogy némely adatsorok elborzasztóan hatnak megfelelően tálalt összehasonlításban: tudják önök például, hogy hazánkban mennyi az egy főre eső patkányok száma? Hát a csótányoké? (Ezek után jön a konklúzió: ezeket soha nem fogjuk kiirtani, vazeg!)
A másik, Nemzeti Petíció névre hallgató küldemény viszonylagos előnye, hogy - a csekkel szemben - itt legalább feltüntették a feladót (nevezett pártot). Az öt pont, melyhez a lakosság támogatását kérik, alapvetően annak az ősi óhajnak ad kifejezést, miszerint inkább legyen minden sokkal olcsóbb, ha nem mindjárt ingyenes. Attól a kormánytól, amelyik a szóróanyag szerint brutális adósságokba verte a magyar államot, most elvárnák, hogy az adófizetők pénzéből finanszírozza a hiposztazált nemzeti középosztály lakásvásárlási hajlamait, védje meg a munkahelyeket, dugja részvényeit szalmazsákba, verje le a gyógyszerek árát - elvégre monopolmegrendelőként igen komoly zsarolási potenciállal bír e kereslet szabályozta piacon. Ja, és gondoskodjon róla, hogy az energiaár-változás ne lépje túl az évi 5 százalékot, mindezt egy olyan országban, mely energiahordozók tekintetében túlnyomórészt behozatalra szorul s végképp nem maga szabja meg az árakat. Végül pedig adjon többet a gazdáknak, nehogy már többe kerüljön a kaja - hogy a kettő között milyen kapcsolat volna, csak az képes átlátni, aki bejáratos neves államférfiúnk agyafúrt gondolataiba (pedig ha az adófizetők pénzéből kosztoltatjuk a gazdákat, attól még makroszinten nem költünk kevesebbet élelmiszerre, sőt).
S hogy mire miből, azt leginkább a volt miniszterelnök egyik rádiónyilatkozatából fejthetik meg a szent szövegek magyarázói. Orbán valami olyasmit mondott a megnyirbált lakáshitelekről, hogy azok eredetileg egymilliárd forint vonatkozó költségvetési kiadás mellett 1,1 milliárd költségvetési bevételt generáltak. Ezt állítólag "közgazdászok" matekozták ki neki: pedig nem azok voltak. Hanem apostolok. Hiszen ha mindenféle pitiáner számolgatásba fognánk, az ex-miniszterelnöki levezetés végén még az találna kijönni, hogy a szufficites költségvetéshez mást sem kéne tennie a kormánynak, mint támogatott lakáshiteleket osztogatni. Ám Orbán szakrális számtanában más szabályok szerint oldódnak meg az egyenletek. Ahogy Jézus Krisztus Galileában három kenyérrel és öt hallal lakatta jól az őt hallgatók seregét, úgy nyújtana hajlékot híveinek a vatikáni NagySzent Gergely Rend nagykeresztjének újdonsült - és momentán épp böjtölő - (amúgy református) tulajdonosa is. Akinek a fejében egyre kevésbé kontrollálható képzetek kavarognak a saját személyiségéről és szerepéről a magyar politikában. A Fidesz-petíció gátlástalan demagógiája csak általa és az iránta érzett irracionális választói rajongás által válhat politikai erővé: és komolyan venni sem a tartalma, hanem emiatt kell.