Publicisztika

Máté Gábor Tim Robbins-szinkronja több mint zseniális, és bőven van olyan jó, mint az eredeti.

A csúcspopulista Orbán csak királysága kilencedik évében hajolt le a népiesség csodafegyveréért, hogy meghirdesse a nyílt kultúrkampfot.

Lehet a sorok közé rejteni a mondandót vagy bezárni a bazárt.

A negyedik Orbán-kormány demográfiai központú kormányzást ígért. Örülök, hogy a kormányzat ezt állítja munkája centrumába, de – és már most lelövöm a poént – ezzel a szemlélettel és ezzel a nemzetfelfogással semmilyen pozitív eredményt nem fog elérni.

Hol vannak a városvédők, a zsurnaliszták, az építészek, a víz, föld, levegő munkacsoportok?

Immár törvényesen nem készül hangfelvétel a kormányülésekről. Miért is nem?

Láttam valahol, hogy a Kowalsky meg a Vega játszik az Arénában. A popzene iránt érdeklődő laikusként arra gondoltam ekkor: furcsa, hogy egy magyar zenekar játszik az Arénában, és egy számot sem ismerek tőlük. Rámegyek a YouTube-ra, szembejön a Tizenötmillióból egy c. dal, ez a ráncmentes imázsvideó a magyar honvédségről, én meg vakarom a fejem.

Ha az elnök marad, ugyanígy lesz, csak a mi beleegyezésünkkel.

Hamarosan azért hagyom el a politikusi pályát, amiért öt évvel ezelőtt hátat fordítottam az újságírásnak: nem látom az érdemi cselekvés lehetőségét. A NER abszurditásai között politikusként eltöltött öt évem összegzése.

Ez lesz az egyik olyan jelenet, amellyel a jövő magyarjainak magyarázni fogják a NER lényegét.

Mihez kezdjünk a két soron következő választással?

Abcúg!

Lassan végigég az évekkel ezelőtt lángra lobbantott gyújtózsinór, és eléri a lőport – talán ez a kép szemlélteti a magyar kormány és az Európai Bizottság viszonyának legfrissebb fordulatát, a 2020 utáni költségvetésre vonatkozó javaslat jogállamisági mechanizmusát. A magyar kormány 2010 óta él vissza az európai intézmények hatásköri korlátaiból és lassúságából fakadó lehetőségekkel.