Vigyázó szemetek Bécsre vessétek, európaiak: kihúzták magukat, s tették, amit tenni kellett!

  • Haskó László
  • 2019. május 19.

Publicisztika

Amikor átlépünk a határon, mindig úgy tűnik, hogy ott a fű is zöldebb. Vajon miért?

A németek, amikor átlépik az osztrák határt, szeretik megállapítani, hogy az „österreichische schlamperai”-ban járnak. Ha mi megyünk át Ausztriába, akkor rögtön észrevételezzük, hogy ott még a fű is zöldebb. Szóval minden viszonylagos, de azért az osztrákok csak tudnak valamit: például elhitették a világgal, hogy Hitler német, Beethoven pedig osztrák volt, miközben fű, fa, virág tudja, hogy pont fordítva áll a dolog, és azt is, hogy ennek valójában semmi jelentősége nincs.

De a „sógorok” – ahogy focidrukkerként elneveztük őket – most megint megrázták magukat. Európának most Bécsre kellene vetnie vigyázó szemét! Ebből a politikai és köztörvényes bűnöktől hemzsegő közép-kelet európai politikai slamperájból – mint báró Münchausen a mocsárból, saját hajuknál fogva – kihúzták magukat.

A történet maga tipikus, általános, a reakció viszont sajnos szokatlan. De példaadó.

A szélsőjobboldali pártról (kerüljük most el a neonáci minősítést) két év után egy újsághírből kiderült mindenféle törvénytelenség (első látásra a hazaárulás sem tűnik nagy szónak esetében). Sajnos tudjuk, hogy Magyarországon (és Trump Amerikájában) azonnal fake newszá kiáltották volna ki a hírt. Nálunk ízibe megvetetnék a lapot egy osztrák üzletemberrel, aki – bizonyítandó, hogy jó üzletet csinált – kimutatná, hogy a lap veszteséges és megszüntetné a megjelenést. Az eddig nem minden tekintetben vitán felül politizáló kancellár nem így tett.

Órákon belül nem egyszerűen azt tette egyértelművé, hogy a bűnelkövető alkancellárral egy tapodtat sem lép együtt, hanem azt is, hogy a Szabadság-párt elveszítette hitelét, nem kaphat szerepet a keresztény-demokrata kormányban. A kancellár tehát megkapja a csillagos ötöst. De az elvetemült radikálisként elkönyvelt alkancellár – Orbán miniszterelnök baráti szövetségese – nem hordozta körbe Ausztria szerte őseinek véres kardját, felszólítva híveit az ellenállásra, s

nem próbálta letagadni, amit tett.

Sőt azt is belátta, hogy saját pártját lehetetlenítené el azzal, ha nem állna félre. Nem jókedvében cselekedett. Tudta, hogy még az ő pártjának egyébként borzalmas ízlésű szavazói sem szeretik a hazaárulást. Ausztriában úgy látszik, létezik közerkölcs. S tán minden országnak olyan vezetői vannak, amilyeneket érdemel.

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.