Megint nem sikerül: Adieu, Európa!

  • Haskó László
  • 2019. május 12.

Publicisztika

Mindegy, hogy azt mondjuk, nekünk nem kellenek a többiek, vagy azt, hogy mi nem kellünk nekik.

Az önmagát szétforgácsolt magyar ellenzéki oldal – minden jobb és ésszerűbb megoldás elvetése után – mozgósítással próbálkozik az uniós választásokra. És persze azt is jó bénán. Sorsdöntőnek hirdeti az e hó végi szavazást az unió jövőjét illetően. Ez persze igaz az uniós tagországok majd mindegyikére,

de Magyarország ebből a játékból már kimarad,

mi már leterítettük kártyalapjainkat. Mi magyarok – minden közvélemény-kutatás ezt igazolja – el kívánjuk hagyni az uniót. A végeredmény szempontjából mindegy, hogy azt mondjuk, nekünk nem kellenek a többiek, vagy azt, hogy mi nem kellünk nekik. Tavaly tavasszal még a leadott szavazatok bő egy harmadával szerzett parlamenti kétharmadot Orbán. Jóval többen voltunk ellene, mint vele. Ősszel még a magyarok 70 százaléka akarta az unióban folytatni. Az egymás fitymálásával trollkodó ellenzéki pártocskák elérték, hogy mostanra a biztos szavazók jóval több, mint fele Orbánra szavaz majd, vagyis az unió ellen. No persze ők nem így tudják! Ők csak mennek a vezér után, akárhová meneteljen is Európa DNS-e, a labdarúgás géniusza. Épeszű ember természetesen csak álmélkodik, hogy erre a soványka ideológiára ennyien rárepülnek, de hát a tények makacs dolgok. De az ország sorsát nem ők lennének hivatottak eldönteni, annál is kevésbé, mert számszerűen még így is kisebbségben vannak. Erejük csak az egység.

Azon éppenséggel el kellene gondolkozni, hogy kiknek mekkora a felelőssége abban, hogy ismét ilyen nagyszámú honfitársunk van ebben az országrontást okozó létállapotban.

A legnagyobb felelősség természetesen azé, aki fölismerte

a helyzetet, és kihasználja azt, ahelyett, hogy tenne ellene – pont értük és az országért. Ez a vezér és szűk köre. Ők – keresztény erkölcsi tekintetben – bűnt követnek el. Hogy mekkorát, azt majd meglátjuk. Reméljük, hogy vállalt példaképeiket (Tiszát és Horthyt) nem pipálják le.

A demokrata ellenzéki pártok ebben lényegében ártatlanok. Csak annyi a bűnük, hogy nem elég szimpatikusak ahhoz, hogy a politikailag kevésbé tudatos választók nagyobb számát maguk felé vonzzák. (Igaz, ez több mint bűn: ez szarvashiba!) A felelősség oroszlánrésze az értelmiségé és a keresztény egyházaké. Az úgynevezett értelmiség – a dolog természetéből adódóan – nem egységes, ezért éppen a tömegekre nincsen hatása. A magyar római katolikus és református egyház viszont egységesen áll az orbáni hazugságok mögé.

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.