Megint nem sikerül: Adieu, Európa!

  • Haskó László
  • 2019. május 12.

Publicisztika

Mindegy, hogy azt mondjuk, nekünk nem kellenek a többiek, vagy azt, hogy mi nem kellünk nekik.

Az önmagát szétforgácsolt magyar ellenzéki oldal – minden jobb és ésszerűbb megoldás elvetése után – mozgósítással próbálkozik az uniós választásokra. És persze azt is jó bénán. Sorsdöntőnek hirdeti az e hó végi szavazást az unió jövőjét illetően. Ez persze igaz az uniós tagországok majd mindegyikére,

de Magyarország ebből a játékból már kimarad,

mi már leterítettük kártyalapjainkat. Mi magyarok – minden közvélemény-kutatás ezt igazolja – el kívánjuk hagyni az uniót. A végeredmény szempontjából mindegy, hogy azt mondjuk, nekünk nem kellenek a többiek, vagy azt, hogy mi nem kellünk nekik. Tavaly tavasszal még a leadott szavazatok bő egy harmadával szerzett parlamenti kétharmadot Orbán. Jóval többen voltunk ellene, mint vele. Ősszel még a magyarok 70 százaléka akarta az unióban folytatni. Az egymás fitymálásával trollkodó ellenzéki pártocskák elérték, hogy mostanra a biztos szavazók jóval több, mint fele Orbánra szavaz majd, vagyis az unió ellen. No persze ők nem így tudják! Ők csak mennek a vezér után, akárhová meneteljen is Európa DNS-e, a labdarúgás géniusza. Épeszű ember természetesen csak álmélkodik, hogy erre a soványka ideológiára ennyien rárepülnek, de hát a tények makacs dolgok. De az ország sorsát nem ők lennének hivatottak eldönteni, annál is kevésbé, mert számszerűen még így is kisebbségben vannak. Erejük csak az egység.

Azon éppenséggel el kellene gondolkozni, hogy kiknek mekkora a felelőssége abban, hogy ismét ilyen nagyszámú honfitársunk van ebben az országrontást okozó létállapotban.

A legnagyobb felelősség természetesen azé, aki fölismerte

a helyzetet, és kihasználja azt, ahelyett, hogy tenne ellene – pont értük és az országért. Ez a vezér és szűk köre. Ők – keresztény erkölcsi tekintetben – bűnt követnek el. Hogy mekkorát, azt majd meglátjuk. Reméljük, hogy vállalt példaképeiket (Tiszát és Horthyt) nem pipálják le.

A demokrata ellenzéki pártok ebben lényegében ártatlanok. Csak annyi a bűnük, hogy nem elég szimpatikusak ahhoz, hogy a politikailag kevésbé tudatos választók nagyobb számát maguk felé vonzzák. (Igaz, ez több mint bűn: ez szarvashiba!) A felelősség oroszlánrésze az értelmiségé és a keresztény egyházaké. Az úgynevezett értelmiség – a dolog természetéből adódóan – nem egységes, ezért éppen a tömegekre nincsen hatása. A magyar római katolikus és református egyház viszont egységesen áll az orbáni hazugságok mögé.

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.