Publicisztika

A paksi atomerőmű bővítéséről szóló népszavazást a Nemzeti Választási Bizottság több alkalommal is elmeszelte. Az NVB elutasító döntését a Kúria is helybenhagyta, az eljárás és a döntés ­jogosságát pedig az Alkotmánybíróság is megerősítette.

Vajon miért épp Magyarországon akart kongresszust szervezni egy amerikai fajvédő szervezet? És mit tanulhatunk a több szempontból gyalázatos esetből?

"A fővárosi önkormányzat működésének eljelentéktelenítése semmiképpen nem elfogadható" - írta Ferencváros korábbi polgármestere (jelenleg ellenzéki polgármester-jelöltje) az önkormányzati törvény módosítása kapcsán nyári cikkében.

A Noran Libro kiadásában októberben megjelenő Magyar polip 2 – A posztkommunista maffiaállam című kötetben olvasható írás rövidített változata.

Az önazonosság magától értetődőségének elvesztése ismerős trauma azok számára, akik nemcsak osztályt, vallást, de országot is váltanak – önként vagy kényszerből, asszimilációjuk reményében, túlélésük érdekében. Másként történik ugyanez mindazokkal, akik saját otthonukban élik és értik meg, hogy immár „minden másképp van”, s rajtuk kívülálló okoknál fogva kényszerülnek önmaguk újraépítésére.

Abban reménykedni, hogy egy újra felálló iraki erő elegendő a megoldáshoz, nem biztos, hogy reális elvárás. A nemzetközi koalíció akkor számíthatna sikerre, ha szárazföldi erői is feltűnnének az ISIS által elfoglalt területen.

Gazdasági sikerek ide vagy oda, ha nem érezzük az országot a sajátunknak, ha a szabadság vészesen lecsökken, kudarcra vagyunk ítélve.

Olyan embert kellett kinevezni ebbe a pozícióba, akire nem hatnak az érvek, minthogy nem tárgyalni megy, hanem alkudni, mint tette a baltás gyilkos vagy Paks esetében, vagy a kazah és közel-keleti útjai során.

Mint az úthenger, úgy halad előre a Liget Budapest projekt: nemrégiben lezárult a Múzeumi Negyed épületeire kiírt tervpályázat első fordulója, majd nem sokkal ezután nyilvánosságra került egy hatástanulmány a megtérülés lehetőségeiről.

Az, hogy egy állam bizonyos – elsősorban anyagi – feltételek okán állampolgárságot ad bizonyos személyeknek, nem ritka eset, de a civilizált világban ezt egyedi elbírálás után szokás megtenni. Az olyan kormány, amelyik tömegesen, sőt egyértelmű üzletszerűséggel teszi ezt, nos, annak a kormánynak a renoméja a nemzetközi életben mindig nagyon rossz.

Találkozás egy viszonylag fiatal emberrel: a 2006-os Orbán elvenné az EU-s pénzeket a mai Orbántól. A maga módján a mai is elveszi.

A demokratikus ellenzék csak a maga nagyon kvalitásos kultúrájában él, s e pozíció vagy lelkiállapot egyáltalán nem konvertálható meggyőző politikai sikerré. A forradalmisággal oly sokszor hírbe hozott orosz emberről mára kiderült, hogy lelkében mélységesen ellenforradalmi.

Ha a jogalkotó megbélyegzi, kipécézi a különféle okokból gyermek nélkül maradtakat, és nyugdíjukat jelentősen csökkenti, elvonja vagy későbbre tolja, úgy ezt az amúgy is sérülékeny réteget a legnyersebb biopolitikai erőszaknak teszi ki.

Mostanában sokat hallunk a nemzeti felelősség kérdéséről: pontosabban arról, hogy a magyar nemzetet nem terheli felelősség a történelem során az országban elkövetett bűnökért. Legemlékezetesebb Schmidt Mária nyilatkozata a kérdésről a Népszabadságban.