A repülőtéren ott álltak egymás mellett, két, nagyjából egyidős öregember Ká-Európából, meg innen a nappaliból, ha a hírek mennek a tévében, az elmúlt néhány évben ritka, hogy valamelyikük ne lenne benne. Két régi börtöntöltelék, különféle, a huszadik század második felében mifelénk divatos totalitarizmusok egykori áldozatai, akik végül is mind a ketten sokra vitték, mondhatni. És két nagyon vallásos ember. Még akkor is, ha történetesen nem ugyanabban az istenben hisznek. Alija Izetbegovic bosnyák elnök és II. János Pál Szarajevóban.

Hogy mit mondott Õszentsége a bosnyák fővárosban, azt tudjuk. Azt mondta, hogy meg kell bocsátani, és megbocsátást kell kérni (ez az üzenet egy időben, a nyolcvanas évek második felében Lengyelországban futott be nagy karriert, nem volt tüntetés, meg katolikus templom, ahol ne lett volna kiírva, de akkoriban persze a kommunistákról szólt), meg hogy együtt kell a három nemzetnek élnie, békében. Hogy azok, akiknek az üzenet szólt, mit gondolnak minderről, csak sejthetjük. Nem sok jót, vélhetőleg. A szerbek - vagy inkább a hivatalos szerb propaganda - szerint a pápa egyrészt a világméretű szerbellenes összeesküvés egyik oszlopa (az iszlám fundamentalizmussal és a Kominternnel ortályoskodik együtt, esetleg még a német imperializmus ugrik be hozzájuk, ha ráér), másrészt meg semmi köze hozzájuk és ahhoz, hogy ők kivel fognak együtt élni. Momcilo Krajisnik, Bosznia elnökségének szerb tagja ki se ment a pápa elé a repülőtérre; arra viszont még volt érkezése, hogy a megbocsátásról szóló üzenet kapcsán a háborús bűnös Radovan Karadzic és társa, Ratko Mladic tábornok nevét emlegesse: nekik nem jár a megbocsátás, vagy mi van?

Hogy miként fogadták igazából a pápa szavait a muzulmánok, arról megint csak kevés jót tételezhetünk fel. A boszniai iszlám közösség vezetői a hírek szerint nyitottnak mutatkoztak a dialógusra. De a harmadik Balkán-háború során a felekezeti különbségek mindvégig másodlagos jelentőségűek voltak, az események igazi mozgatórugóját az etnikai-nemzeti ellentétekben és a politikában kell keresnünk. Boszniában az iszlám és a katolicizmus viszonya is a bosnyák-horvát viszony függvénye volt és marad: és ebből a szempontból biztatónak éppen nem mondható, hogy Õszentsége látogatása előtt nem sokkal gondos kezek felrobbantották az egyik legrégebbi boszniai ferences kolostort Kraljeva Sutjeskában, Boszniának azon a vidékén, ahol egészen a háború előttig példás volt a horvátok és a muzulmánok együttélése. A tettes ismeretlen, de az tény, hogy szerbek arra a vidékre mostanában nemigen teszik be a lábukat. Ugyancsak bomba robbant egy szarajevói katolikus templomban, és tény az is, hogy a szarajevói horvátok, akik a három nemzet együttélésének legelszántabb hívei közé tartoznak, mostanában egyre elviselhetetlenebbnek érzik a helyzetüket. És úgyszintén kérdés, hogy hangzanak a muzulmán füleknek a megbocsátásról és a békéről szóló szavak, amikor országukban a politikai rendezés, valamint az egyéni, családi tragédiákkal való megbirkózás legfontosabb feltétele épp a háborús bűnösök megbüntetése, és amikor Boszniában mindenki a háború folytatására készül.

Arról persze, hogy ki miért és hogyan érti őt félre szántszándékkal, vagy hogy ki mire használja fel a szavait, a pápa már nem tehet. Volt egy jó ötlete, odament, elmondta. De a Vatikánnak sajnos, amint arra korunk egy jeles filozófusa egy ízben oly szellemesen célzott, nincs egyetlen hadosztálya sem.