Publicisztika

ABékéscsabán 1994 és 2002 között megjelent Békés Megyei Nap/lót puccsszerűen számolta fel a lap tulajdonosa múlt év július elsején (részletesen lásd: Sajtó, monopólium, vadkelet, Magyar Narancs, 2002. július 18.), és úgy került utcára a teljes szerkesztőség, hogy az előző havi járandóságához jutott csupán hozzá. Noha az ötvenfős munkatársi gárdát - néhány kivételtől eltekintve - megbízásos jogviszonyban foglalkoztatták (magyarán: "számlás" dolgozók voltak), még ebben a voltaképpen jogfosztott helyzetben is további kéthavi járandóságot kellett volna kapniuk a kirúgottaknak - ami azóta sem történt meg. A lap egykori munkatársai ezért úgy döntöttek: munkaügyi bíróságon keresik az igazukat. Mivel hatan elvi kérdésként kezelték a velük szemben elkövetett méltánytalanságokat, részükről a per tárgya nem kevesebb, mint az, hogy a Békés Megyei Nap/ló szerkesztőségében eltöltött közel nyolc évet munkaviszonynak ismertessék el, hiszen foglalkoztatásuk körülményei szinte tökéletesen megfeleltek a munkaviszonnyal szemben támasztott követelményeknek. A többiek az elmaradt kéthavi pénzükhöz akartak hozzájutni.

Aközgyalázkodás Vasárnapi újság fedőnevű műsorfolyama állítólag azon meditált (lásd Seres László december 8-i írását a Népszabadságban), hogy "vajon kinek az érzékenységét" sérthetik a Jobbik által felállított karácsonyi fakardok. A kérdésre, éppúgy, mint a közkeresztény szégyent jelentő keresztszurkálási majomparádé tényére, néhány újságírói felhorkanástól eltekintve, nem született válasz.

Ha az emberiség története - osztályharcokon és osztálybékén túl - remények és csalódások története, akkor a magyar történelem különösen az. Az elmúlt 15 évben például két igen jelentős társadalom-lélektani maflást kaptunk - a harmadikat pedig épp most készülünk leakasztani.

A feltétlen kivételek közé sorolhatjuk a közteherviselés és a szociális juttatások párosa által megjelenített csereberét. Ha kilépünk a személyes viszonyok világából az állampolgárság színterére, a kiadások miatt kiszolgáltatottnak érezzük magunkat, a bevételek feletti örömöt pedig a megkésettség s a dacos "hámmég jó hogy..." érzése keseríti. Az ebbéli általános bizonytalanság (mi jár nekem, és mi jár másnak tőlem) s az általa kiváltott lúzerparanoia nem ismeretlen a történelemben. Az egyik legkorábbi írott műfaj az adószedők felkoncolásáról szóló színes beszámoló, már a régi görögök is ismerték a potyautas-problémát, és a zsidó karitászetikában is az számít aranyfokozatú tranzakciónak, amikor az adomány feladója és címzettje sosem ismeri meg egymást.

Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn megsemmisítette a kórháztörvényt, amely az egészségügyi ellátás részbeni piaci alapokra helyezését gyorsította volna, s e folyamatot kívánta szabályozni. A testület azért döntött így, mert miután nyáron az államfő az aláírása előtt visszaküldte a törvényt az Országgyűlésnek megfontolásra, a kormánytöbbség még aznap este újra elfogadta azt - érdemi tárgyalás nélkül. Annak idején a szocialisták egyike-másika is úgy látta, e megoldás nem volt túl elegáns, de hát "a társadalmi érdek" előrébb való az alkotmányos molyolásnál.

Várható volt, hogy elfogják: már rég nem volt játékos. A gerillaháborút, a merényleteket nem ő szervezte, hanem Izzat Ibráhím ad-Dúrí tábornok. Vagy Uszáma bin Ládin. Vagy nem szervezi senki, csak úgy vannak, az előző rezsim helyi maradványai alakulnak öntevékeny robbantókörökké. Nem tudjuk, telefonáltunk a Pentagonba, nem veszik fel. Hogy elfogása miként hat majd a gerillaháborúra, szintén nehezen felmérhető. Az amerikai katonai felderítés ezek után bizonyára könnyebben bírja majd szóra a Szaddám visszatérésétől rettegő ira-kiakat. De a terror folytatódni fog. Már folytatódik.

Csáki Judit a színházakat, színművészetet jól ismerve írja le az ország jövő évre tervezett költségvetésének e területet érintő része körüli viharokat, illetve tényeket (Túlgyőztünk, Magyar Narancs, 2003. december 4.). Cikkének kuriózuma, hogy egy, az adott ügy mellett elkötelezett ember, akinek közvetlen felelőssége, szerepe nincs az úgynevezett makrogazdasági szempontok képviseletében, érzékelteti, mennyire ellentmondásos az a siker, melynek lényege, hogy a színházak erőteljes küzdelem után nagyobbrészt "visszakapták" a jövő évi áfaszabályok változása miatt elveszni látszó támogatásukat.

Otto von Bismarck egyik észrevétele szerint a jogalkotás olyan, mint a kolbász: jobb nem tudni, hogyan csinálják. Ez a megállapítás az Európai Unió alkotmányos szerződésének tervezetére meg az azt tárgyaló kormányközi konferencia működésére is találó.

A zselézett hajú ifjú rendőrtiszt, aki lapunknak oly plasztikusan magyarázta el pár hónapja, miben is áll a pénzmosás lényege ("A fele is elúszhat, de belefér", 2003. szeptember 11.), szabadságra ment. Nem egészen önszántából. Hivatali főnöke, Bolcsik Zoltán tábornok, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság (SZBEI) parancsnoka szerint azért, mert így kívánja segíteni az ügyében folytatott vizsgálatot, s a lehetőségét is elkerülni annak, hogy bárkinek bármit kikotyogjon. Molnár Csaba, az SZBEI pénzmosás elleni osztályának vezetője, a K&H Equities sikkasztási és pénzmosási ügyében a nyomozást vezető rendőrtiszt illegalitásba vonult.

Aszínházi szakma ügyes volt, a politikusok nem. Akinek ez tetszik, most örüljön, hátha később sírni fog miatta.

Vajon kinek tűnhetett föl először a múlt csütörtökön, hogy kicsit sok kezd lenni itt a forint? Hogyha bekapcsolja a számítógépét (mondjuk valamelyik nagy európai pénzpiacon), rögtön kiesik belőle néhány tíz milliárd? És ki esett ettől először pánikba?

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, Kovács László MSZP-elnök (ma még) egyik lehetséges utóda vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett maga ellen, miután lakásvásárlási ügye napok óta lázban tartja az országot. A szocialista politikus nem gyorsan jutott el idáig: nemrég még azzal hajtotta el az érdeklődő újságírókat, hogy a) az ingatlanvásárlás rejtelmeiről kérdezzék meg Magyar Bálintot, b) neki meg a rokonainak is vannak személyiségi jogai, amit illene tiszteletben tartani, c) nem nyilatkozik. A legjobb mégis az volt, amiről a Népszabadság tudósított, hogy ti. nagyon bánja, hogy belevágott, de mit tegyen, most már nem csinálja vissza az üzletet. Belátja, ház helyett inkább virslit kellett volna venni, hozzá barna kenyeret meg tormát, de már késő.

Akontinens újraegyesítése, visszatérés Európába, az ezeréves hagyományok, a történelmi igazságtétel - nem kétséges, hogy e magasztos eszmék is szerepet játszottak abban, hogy a volt szocialista országok a kilencvenes évek első felétől számos alkalommal, többek között a csatlakozási népszavazásokon az uniós tagság mellett tették le a garast. De ha a szívünkre tesszük a kezünket: e lelkesedés egyik legfőbb motivációja a várható közösségi támogatások megszerzése volt. Az uniós támogatások csatornái a jövő májusi belépés után nyílnak majd meg igazán: ehhez képest sokáig senki nem tudta (többnyire ma sem nagyon tudják), hogy milyen mértékűek lesznek, és mire lehet őket fordítani. Valahogy azonban az idők során legtöbbünknek meggyőződésévé vált, hogy sok pénzről van szó, amely az élet legkülönbözőbb területein hoz majd látható változásokat. Autópályák épülnek, új életre kel a magyar mezőgazdaság, megszépülnek a városok, és lesz még ki tudja, hány száz csoda. És mindez belátható időn belül.

Biztos a mi szemünk csal, de mintha ez a kormány direkt el akarná veszteni a 2006-os választásokat.