n Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn megsemmisítette a kórháztörvényt, amely az egészségügyi ellátás részbeni piaci alapokra helyezését gyorsította volna, s e folyamatot kívánta szabályozni. A testület azért döntött így, mert miután nyáron az államfő az aláírása előtt visszaküldte a törvényt az Országgyűlésnek megfontolásra, a kormánytöbbség még aznap este újra elfogadta azt - érdemi tárgyalás nélkül. Annak idején a szocialisták egyike-másika is úgy látta, e megoldás nem volt túl elegáns, de hát "a társadalmi érdek" előrébb való az alkotmányos molyolásnál.
Márpedig nem előrébb való - mondta ki az Alkotmánybíróság. Az Országgyűlés (a koalíció) oly mértékben hagyta figyelmen kívül a köztársasági elnök alkotmányos jogát, hogy azzal átlépte a határt. A törvényt ezért - azaz formai okok miatt - annullálta az Ab; tartalmi kérdéseivel nem is foglalkozott. Bár az első reakciók alapján úgy tűnik, hogy az Alkotmánybíróság határozatát jogászkörökben is túl szigorúnak tartják (maga az Ab sem volt egységes: szavazategyenlőség miatt a testület elnökének a voksa döntött), szükségképpen be kellett következni annak, hogy a törvények szabados értelmezését (uram-bocsá`, leszarását) az Ab előbb-utóbb nem hagyja szó nélkül. Ennek most kétségkívül helye volt, még ha a "haszonelvű" törvényértelmezési gyakorlatot a Fidesz kezdte is az előző ciklusban (viszont az új kormánynak néhány esetben nem volt ereje eltekinteni e kényelmes metódustól).
Van a döntésnek azonban egy másik vetülete is, amely nem kevésbé fontos. Az egészségügyi reform egyik húzóintéz-kedésének szánták a kórháztörvényt; s noha nem egy sebből vérzett, az irány nem volt rossz. S ha nem minden elképzelés tűnt is kiforrottnak, az nemcsak a kormányzat hibája volt. A kórháztörvényről, egyáltalán, az egészségügy reformjáról semmiféle érdemi vita nem folyt: volt egy állítás (a kormányzat koncepciója), amivel szemben az ellenérdekelt felek nem észérveket állítottak - vagy ha igen, hát nem elég hangosan -, hanem merő demagógiát az ingyenes meg a magas színvonalú ellátás alkonyáról. Az ön- és néphülyítés talaján talált egymásra a Munkáspárt és a Fidesz, a MIÉP meg az egészségügyi "érdekvédők". Lehet, hogy a kormánynak júniusban ebből, pontosabban az errefelé vezető út látványából lett elege, amikor Mádl Ferenc felszólamlását lesajnálva másodszor is keresztülvitte a törvény megszavazását. Ám ha így volt, ez sem menti alkotmánysértő lépésüket. Sőt: ha van türelmük a törvényesen előírt érdemi parlamenti vita lefolytatására, talán nincs ez az egész. Elsősorban tehát magukat okolhatják a kudarcért.
Az egészségügyön persze ez nem segít. Lehet, hogy a kórháztörvény sem sokat segített volna; ám talán mégsem puszta "lerablásról" lett volna szó, mint azt az örvendetesen összenőtt kétoldali szélsőségesek szajkózták. A törvény a magántőke szabályozott keretek közötti bevonásával próbálta konszolidálni az ágazatot. A törvény kilövése után maga a privatizáció változatlanul folytatódhat, mint ahogyan folyt a törvény elkészülte előtt is: csak éppen azok a garanciák nem léphetnek érvénybe, amik a magánosítás átláthatóságát és az egészségügy szereplőinek az érdekét védték volna. A törvény bukása miatt nem hozzáférhető az a 30 milliárdos keret, amely a szakma számára teremtett volna esélyt a magánosításban való részvételhez. (Az orvosi kamara szerint ez érdemben alig jelentett volna valamit; ha ők mondják, bizos úgy is van, de az talán még kamarai észjárással is belátható, hogy a nulla és a harmincmilliárd forint között éppen harmincmilliárd a különbség.)
A kormány most azt mondja: a "közjogi érvénytelenség" miatt megsemmisített kórháztörvényt nem nyújtja be újra az Országgyűlésnek, de a reformot - például meglévő törvények, rendelkezések módosításával - folytatja. De nem lesz itt semmiféle reform. Már megint nem lesz; pedig tizenhárom év után legalább a halvány remény megvolt erre. Csak hát volt egy a saját érdekeit sem fölfogni képes dilettáns kormány, egy borzasztó ellenzék, amelynek a horizontja a nem szócskánál véget ér, egy a politikai elkötelezettsége miatt hiteltelen szakmai szervezet, no meg a status quo fenntartásában érdekelt szakmai elit. Amiből aztán ez lett: a semmi.
