A rendőrség nem köszöni meg

  • 2000. május 25.

Publicisztika

Pedig szokása neki. Nem is oly rég két marokkal szórták a plecsnit a hős fiúknak, akik alig másfél hónappal a nevezetes Fenyő-gyilkosság után a szomszéd utcában - persze, lakossági bejelentés nyomán - megtalálták az eset során használt alig használt személygépkocsit. Ám e legutóbbi, középiskola előtti hőstettükért aligha jár Signum Laudis.

Pedig szokása neki. Nem is oly rég két marokkal szórták a plecsnit a hős fiúknak, akik alig másfél hónappal a nevezetes Fenyő-gyilkosság után a szomszéd utcában - persze, lakossági bejelentés nyomán - megtalálták az eset során használt alig használt személygépkocsit. Ám e legutóbbi, középiskola előtti hőstettükért aligha jár Signum Laudis.

Ott hagytuk el a múlt héten, hogy nem az eszükért szeretjük őket. De mit is várhatnánk tőlük? Az egész testületet méltón reprezentáló Garamvölgyi ezredes például egy kereskedelmi televízió napi szappanoperájában alakít egy olyan mesében, ahol köztörvényes pozitív hősök veszik hülyére egy gyújtogatási ügy kapcsán azokat, akik mindig csak szolgálnak és védnek.

Ám nincs az a legvadabb fikció, mi akár távolról is képes lenne elmeállapotuk jelzésszerű felmutatására. Nem az a baj, hogy hülyék, hanem az, hogy e tényt nem képesek minimálisan sem kezelni.

Most is mi történt?

Háromfős deszantjuk, miután telefonon bejelentkezett egy röpke iskolalátogatásra, a megbeszéltnél némileg elébb érkezett. De nem eléggé, hiszen azt nyilván nem kalkulálták bele, hogy vezetőjük másfél órán keresztül sem képes bebizonyítani az iskolatitkárnak, hogy ők valóban rendőrök. Pedig csak egy mondatot kellett volna leírnia, a helyesírási hibákból a leggyanakvóbb szörnyeteg is rájöhetett volna, kivel van dolga.

Az, hogy a civil autóban ezalatt bizonyára erősen unatkozó kollégái a tanulóifjúságot mindenféle ködös hasonlóságok mentén vegzálták lökdösés útján, már csak hab a tortán. Spréztek, bilincseltek, engedelmeskedve az ősi jelszónak, miszerint először a nőket és a gyerekeket.

Nehéz ügy, arról nem is szólva, hogy egy normálisan működő szervnek mennyire nem szabadna fele ennyire kétes ügyletekbe se keverednie. Bár hol van ehhez az olajszőkítés?

Mondjon le a belügyminiszter!

De miért, ha nem hugyozta körbe a Teve utcát?

Ám e közbevetés csak intim betét itt. Az igazi gáz az ügyben hivatalból megszólaló Helsinki Bizottság közlései felől szaglik. Melyek szerint az esetek kilencven százalékában a vélelmezhető rendőri disznóságok nemhogy beismerődnének, de még nyilvánosságot sem kapnak. Lenyomnak egy belső vizsgálatot, melynek az eredménye az imént jelölt százalékarányban szok negatív lenni.

Most sincs sok remény. És a nyilvánosság sem ad okot a bizakodásra. Azt tudjuk még a csapból is, hogy a törvény betűje szerint a templomoktól, iskoláktól hány méternyire járőrözhetnek a kurvák, de arról mély a kussolás, hogy a rendőrnek kevéssé látszó, különböző színű símaszkjukról felismerhető közegeknek iskolák tájékán milyen jogosítványaik vannak.

Apropó, szarháziak, mire jutottatok a megtalált kocsival? Megvan-e már Fenyő gyilkosa?

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.