A szent család

  • 1999. július 8.

Publicisztika

Liberálisaink vállvetve estek neki a Szociális és Családügyi Minisztérium családpolitikai koncepciójának. Szó se róla, joggal cincálják szét az inkvizíciót és a szocializmust egyszerre idéző ötlethalmot, mely a keresztény családot (mi is az?) privilegizálja, az élettársi, valamint az egyneműek közti kapcsolatot pedig az ördög művének tartja.

Liberálisaink vállvetve estek neki a Szociális és Családügyi Minisztérium családpolitikai koncepciójának. Szó se róla, joggal cincálják szét az inkvizíciót és a szocializmust egyszerre idéző ötlethalmot, mely a keresztény családot (mi is az?) privilegizálja, az élettársi, valamint az egyneműek közti kapcsolatot pedig az ördög művének tartja.

De bennünket most a kormányzat méltán híres kommunikációs stratégiája érdekel.

Harrach Péter a támadások tüzében ugyanis visszavonulót fújt. Először amiatt sajnálkozott, hogy a tervezet idő előtt látott napvilágot, később már azt is beismerte, hogy túlhangsúlyozták a keresztény értékeket, pedig maga is csodálója a posztmodern értékrelativizmusnak.

A hülye is látja, hogy szondáztatásról van szó. Bedobunk valamit a köztudatba, amit szeretnénk, de nem biztos, hogy a polgárság java is szeretné (mi pedig mindig azt szeretjük, amit a polgárság). Mikor ez kiderül, leleplezzük saját magunkat: nem is mi gondoltuk ki, vagy ha mégis mi, akkor meg nem úgy, hanem éppen fordítva. Kiszivárogtatunk valamit, aztán amikor látjuk, ciki az egész, meg hát baromság is, rákenjük a tanácsadókra meg a rosszakaróinkra, akik szántszándékkal szivárogtatják ki azt, amit mi sem gondolunk komolyan, csak azért írtuk le az egészet egy tervezetben, hogy nehogy elfeledjük, mivel nem értünk egyet.

A kormányzati kom. strat. azonban nem is oly új. Emlékezzünk csak vissza a jó Horn Gyulára, aki a lakossági fórumokon előszeretettel dobta be hátszőrállító ötleteit, mint pl. a vagyonadó esetében. A lázongás után aztán nagy bölcsen ő is kijelentette, hogy nem is gondolta komolyan, vicc volt az egész.

És ő lett a győztes, mert kiderült, bölcs, mérlegelő, kompromisszumkész politikus. Akárcsak Harrach Péter.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.