Ahogy a sír széléről látszik - egy temetési búcsúztató Facebook-bejegyzése a Covid árnyékában

Publicisztika

„Sok fiatalember hal meg, aki bízott az immunrendszerében. Sok családnál karácsonykor az ünnepi asztalnál üresen marad egy szék.”

„Aki ismer, az tudja, hogy temetéseken búcsúztatással foglalkozom. Naponta szembesülök azzal a szomorú ténnyel, hogy egyre több 30, 40, 50 éves fiatalember hal meg a Covid-vírus következtében, olyanok, akik bíztak az immunrendszerükben. Egy orvos ismerősöm mondta, hogy 18 intenzíven levő beteg közül 16 oltatlan ember küzd az életéért, 2 beteg oltott volt, akik 80 éven felüliek és más betegségük is van. Azt mondják, hogy bőven van a kórházakban hely az új betegek fogadására, hiszen a súlyos Covid-betegek meghalnak, így felszabadul az ágyuk” – írta egy alföldi város facebookos csevegőjében nemrégiben a helyi polgári temetési szertartások egyik legismertebb szereplője. Mindehhez hozzátette, hogy súlyos a helyzet, és még most sem akarják sokan elhinni, hogy az oltás életet ment. Ezért is szomorúan olvassa az oltástagadók beírásait.

„Gondolom, ha meghalt volna a közeli hozzátartozójuk Covidban, akkor megváltozna a nézetük! Az elhalálozás tekintetében Magyarország az élen jár! Valamit nagyon rosszul csinálhatnak azok, akiknek a feladatuk lenne az állampolgárok megvédése! Sok családnál karácsonykor az ünnepi asztalnál üresen marad egy szék... Vigyázzunk egymásra! Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy minél többen tudjunk fájdalom nélkül, szeretetben ünnepelni karácsonykor. A Covidban elhunytak hozzátartozóinak, megnyugvást kívánok!” – zárta sorait.

Figyelmeztetéssel, de talán helyesebb a kifejezés, már-már segélykiáltással ér fel a bejegyzés. Együttérző és a fájdalomban osztozó, a lelkiismeretével mások helyett is vívódó ember képe tűnik ki a sorok mögül, aki beleborzong abba, hogy hány fiatalt búcsúztatott mostanában. Javarészt olyanokat, aki messze idő előtt, értelmetlenül mentek el, mert nem vették fel az oltást, nem hittek a vakcinában, magukban és immunrendszerükben azonban igen. Ez lett a végzetük, míg családjuk, rokonaik és barátaik tragédiája.

A polgári temetések búcsúztatója más látószögből látja az eseményeket, mint mi. Szó szerint a sír széléről.

Minden különbségével hasonlatos ő azokhoz a nővérekhez és orvosokhoz, akik – minden erőfeszítés ellenére – naponta emberi veszteségek sorozatát látják; a halottszállítókhoz, akiket naponta sokszor fordulnak a Covid-osztályokhoz; és ahhoz a főnővérhez is, aki a helyi oltópont ablakából mindennap szemtanúja annak, hogy hány covidos halottat tolnak át a fertőző osztályokról a patológiára. És még álmában is hallja a rossz aszfalton gurított kórházi tepsik semmivel sem összetéveszthető zötykölődését. Közös bennük: ők koncentráltan látják és tapasztalják, mikor, kiket veszítünk el a koronavírus-járványban. Nincs előttük lepel, a hétköznapi emberekkel szemben így látják a halállal teli valóságot is.

Amikor megkerestem a segélykiáltást tevő temetési búcsúztatót, hogy szeretnék beszélni vele, s ennek nyomán cikket írni, akkor még lehangoltabb volt, mint a szomorú bejegyzése. Megtudtam, hogy éppen két huszonéves temetésen van túl - mindketten a járvány áldozatai. Rövid csetelés után udvariasan, de határozottan elhárította a megszólalás lehetőségét. Mint írta, rengeteg támadást kapott, amire nem számított és nagyon rosszul esett neki. Azzal is meggyanúsították, hogy csak a kormánypropagandát tolja, miközben ez eszébe sem jutott. Sőt bejegyzése utolsó mondatai ennek tökéletesen ellentmondanak, teszem hozzá én. Ám ez a „bírálót” a legkevésbé sem zavarta.

Tettem még egy kísérletet, s azt írtam neki, éppen azon a speciális szemüvegen keresztül szeretném láttatni az olvasókkal a járvány pusztítását, amivel ő látja. Egyben teljesen világos, hogy ebben a szörnyű helyzetben saját érdekein messze felülemelkedve szólalt meg. De ez sem hatott. Végső érve az volt, hogy a felesége nyugalmat szeretne. Ez előtt meghajoltam.

Néhány nappal a történtek után rámentem közösségi oldalára, s azt láttam, törölte bejegyzést. Ennek a történetnek itt a vége.

(Címlapképünk illusztráció)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.