Ahogy a sír széléről látszik - egy temetési búcsúztató Facebook-bejegyzése a Covid árnyékában

Publicisztika

„Sok fiatalember hal meg, aki bízott az immunrendszerében. Sok családnál karácsonykor az ünnepi asztalnál üresen marad egy szék.”

„Aki ismer, az tudja, hogy temetéseken búcsúztatással foglalkozom. Naponta szembesülök azzal a szomorú ténnyel, hogy egyre több 30, 40, 50 éves fiatalember hal meg a Covid-vírus következtében, olyanok, akik bíztak az immunrendszerükben. Egy orvos ismerősöm mondta, hogy 18 intenzíven levő beteg közül 16 oltatlan ember küzd az életéért, 2 beteg oltott volt, akik 80 éven felüliek és más betegségük is van. Azt mondják, hogy bőven van a kórházakban hely az új betegek fogadására, hiszen a súlyos Covid-betegek meghalnak, így felszabadul az ágyuk” – írta egy alföldi város facebookos csevegőjében nemrégiben a helyi polgári temetési szertartások egyik legismertebb szereplője. Mindehhez hozzátette, hogy súlyos a helyzet, és még most sem akarják sokan elhinni, hogy az oltás életet ment. Ezért is szomorúan olvassa az oltástagadók beírásait.

„Gondolom, ha meghalt volna a közeli hozzátartozójuk Covidban, akkor megváltozna a nézetük! Az elhalálozás tekintetében Magyarország az élen jár! Valamit nagyon rosszul csinálhatnak azok, akiknek a feladatuk lenne az állampolgárok megvédése! Sok családnál karácsonykor az ünnepi asztalnál üresen marad egy szék... Vigyázzunk egymásra! Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy minél többen tudjunk fájdalom nélkül, szeretetben ünnepelni karácsonykor. A Covidban elhunytak hozzátartozóinak, megnyugvást kívánok!” – zárta sorait.

Figyelmeztetéssel, de talán helyesebb a kifejezés, már-már segélykiáltással ér fel a bejegyzés. Együttérző és a fájdalomban osztozó, a lelkiismeretével mások helyett is vívódó ember képe tűnik ki a sorok mögül, aki beleborzong abba, hogy hány fiatalt búcsúztatott mostanában. Javarészt olyanokat, aki messze idő előtt, értelmetlenül mentek el, mert nem vették fel az oltást, nem hittek a vakcinában, magukban és immunrendszerükben azonban igen. Ez lett a végzetük, míg családjuk, rokonaik és barátaik tragédiája.

A polgári temetések búcsúztatója más látószögből látja az eseményeket, mint mi. Szó szerint a sír széléről.

Minden különbségével hasonlatos ő azokhoz a nővérekhez és orvosokhoz, akik – minden erőfeszítés ellenére – naponta emberi veszteségek sorozatát látják; a halottszállítókhoz, akiket naponta sokszor fordulnak a Covid-osztályokhoz; és ahhoz a főnővérhez is, aki a helyi oltópont ablakából mindennap szemtanúja annak, hogy hány covidos halottat tolnak át a fertőző osztályokról a patológiára. És még álmában is hallja a rossz aszfalton gurított kórházi tepsik semmivel sem összetéveszthető zötykölődését. Közös bennük: ők koncentráltan látják és tapasztalják, mikor, kiket veszítünk el a koronavírus-járványban. Nincs előttük lepel, a hétköznapi emberekkel szemben így látják a halállal teli valóságot is.

Amikor megkerestem a segélykiáltást tevő temetési búcsúztatót, hogy szeretnék beszélni vele, s ennek nyomán cikket írni, akkor még lehangoltabb volt, mint a szomorú bejegyzése. Megtudtam, hogy éppen két huszonéves temetésen van túl - mindketten a járvány áldozatai. Rövid csetelés után udvariasan, de határozottan elhárította a megszólalás lehetőségét. Mint írta, rengeteg támadást kapott, amire nem számított és nagyon rosszul esett neki. Azzal is meggyanúsították, hogy csak a kormánypropagandát tolja, miközben ez eszébe sem jutott. Sőt bejegyzése utolsó mondatai ennek tökéletesen ellentmondanak, teszem hozzá én. Ám ez a „bírálót” a legkevésbé sem zavarta.

Tettem még egy kísérletet, s azt írtam neki, éppen azon a speciális szemüvegen keresztül szeretném láttatni az olvasókkal a járvány pusztítását, amivel ő látja. Egyben teljesen világos, hogy ebben a szörnyű helyzetben saját érdekein messze felülemelkedve szólalt meg. De ez sem hatott. Végső érve az volt, hogy a felesége nyugalmat szeretne. Ez előtt meghajoltam.

Néhány nappal a történtek után rámentem közösségi oldalára, s azt láttam, törölte bejegyzést. Ennek a történetnek itt a vége.

(Címlapképünk illusztráció)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.