Így vigyázzunk a sportoló gyerek lelki egészségére

Miért fél a kudarctól sok sportoló gyerek, és hova vezet mindez?

Publicisztika

Amikor egy gyerek számára az élsport a mindennapok részévé válik, az egész családnak váratlan kihívásokkal kell szembenéznie. Fontos odafigyelnünk néhány dologra, hogy elkerüljük a megnövekedett terhelésből adódó lelki sérüléseket.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2021. november 18-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

A sport sok olyan készség megszerzésében játszhat szerepet, amelyek segítik a fiatalokat a sikeres életpálya kialakításában. Kitartásra, helyzetfelismerő képességre, céltudatosságra és önkontrollra tanít, a koncentráció, testtudatosság, a megélhető önbizalom terepe lehet. Segít, hogy egy-egy vereség után megtanuljunk felállni a padlóról, és abban is, hogy megértsük az alázat szó valódi jelentését. A csapatsportok közösségi élményt nyújtanak, és a társas szocializáció fontos terepévé válhatnak. A barátok, osztálytársak szülei sokszor irigykedve nézik a sportoló gyerek előrevetített pályaívét, sikereit. Mégis adódhat számos legyőzendő nehézség.

Nóra 18 éves úszó, a versenyzésben sikert sikerre halmozó lány, aki felvételt nyert a jogi karra. Az egyetemre járva egyre többször tapasztalta, hogy a tanulmányait és a sportot nem tudja összeegyeztetni. A sportban töltött 13 sikeres éve után a sportvezetői világversenyeken elért győzelmeket vártak tőle, de az egyetemi képzésben egy másik lehetséges jövőkép körvonalazódott. Hosszú és nehéz terápiás folyamat nyomán végül a sportolói karrier megszakítása mellett döntött.

Társas magány

A sportoló gyerekek, fiatalok számára limitáltak a társas kapcsolódási lehetőségek, elmaradnak az iskola utáni bandázások, a hétvégi programok. Jellemzően nem tudnak részt venni az iskolai eseményeken, sőt olyan tinédzser is előfordult a praxisunkban, aki a saját ballagására sem „jutott el” egy verseny miatt.

Noha a fiatalokat az edzéseken kortársak veszik körül, egy bizonyos szint felett ritkán számolnak be mélyebb barátságokról.

A sportolókat hallgatva úgy tűnik, hogy nagyon nehéz őszinte, mély kapcsolatokat kialakítani azokkal, akik holnap jó eséllyel az ellenfeleid lesznek. És bár a csapatsportokban nem ellenfelekkel edz a gyerek, a teljesítményfókusz („meg kell nyerni a meccset”) erősen torzítja, kiélezi a kortárs kapcsolatok alakulásának természetes folyamatát. Egy tizenéves röplabdázó lány például attól retteg, hogy épp az ő egyik rontott mozdulatán megy el egy csapatgyőzelem, ami miatt a többiek utálni fogják. Esete nem egyedi. Ami nem csodálható, főképp annak tükrében, hogy nem sportoló gyerekközösségekben is gyakori a bűnbakképzés jelensége. Gyerekként a társas készségek elsajátítását (ebből következően később a természetes ismerkedést) az élsport megnehezítheti, s a temperamentumukat, személyiségüket tekintve visszahúzódóbb, introvertáltabb gyerekek esetében ez akár teljes elmagányosodáshoz is vezethet. Ezt egy sikeres sportolónál nagyon nehéz felismerni. Ahhoz, hogy egy fiatal kiegyensúlyozott sportolói életet élhessen, hogy az élsporttal járó nyomást kezelni tudja, folyamatosan fejlődjön és eredményes legyen, a fizikai kondíció mellett alapvető motivációval és elköteleződéssel kell rendelkeznie a sportága felé. Már egész kicsiknél is látható, hogy van-e kedve a sok edzéshez, hogyan áll a versenyhelyzetekhez, vannak-e saját céljai a sportágban, és bírja-e az iskolai feladatokat elvárható szinten teljesíteni.

Mindemellett az egészséges személyiségfejlődésben a társas támogatás szerepe is elengedhetetlen. Egyáltalán nem mindegy, hogyan telik a sportolónak az a kevés ideje, amit otthon tölt.

Mariann 12 éves tornász. Ígéretes karrier előtt áll, az edzői szerint tehetséges, minden esélye megvolna, hogy olimpikon legyen. Ez önmagában is elég nyomást helyez a szorongó, visszahúzódó lányra, de a szülei között évek óta gyakoriak a nemegyszer tettlegességig fajuló viták. A szülőkonzultációkon mindezt úgy aposztrofálják, hogy „mi egy olaszos család vagyunk”, miközben a kislány már szívhez szóló levelet is írt nekik annak érdekében, hogy csökkenjen a feszültség. Mariann – mint minden hasonló helyzetben lévő gyerek – magát hibáztatja az otthoni légkör miatt, hiszen sokszor épp az ő dolgain veszekednek a szülők. A sportban a teljesítménye elmarad az elvárttól, emiatt gyakran érzi magát rosszabbnak, bénábbnak a társainál.

A legtöbb, a sportban önmagát megtaláló gyerek számára mindezek a nehézségek nem járnak komoly lelki megterheléssel: könnyedén alkalmazkodnak, teremtenek kortárs kapcsolatokat, és az elvárásokat, a teljesítmény iránti nyomást is a helyén kezelik. Azonban nem mindegyik fiatal van kellően felvértezve ezekkel a nehézségekkel szemben.

A t?li sportol?st ?s a szurkol?st n?pszer?s?tette a Ficsak Dunak

 
Tökmag buli
Fotó: MTI/ Mohai Balázs

Szorongás az öltözőben

Ahogy az elmúlt hetekben a világ­klasszis úszók esetében is napvilágra került, még mindig létezik a bántalmazó, nemegyszer lelki terrort alkalmazó edzői attitűd. A tekintélyelvű edzőkkel, sportvezetőkkel szemben gyorsan kialakul a megfelelési vágy, a sportoló elkezd az „edzőnek versenyezni”, rosszabb esetben fél tőle, hiszen függ tőle a sorsa sportolóként. Ezekben a hierarchikus hatalmi rendszerekben az arra fogékonyabb versenyzőknek komoly teljesítményszorongással, önértékelési zavarral kell megküzdeniük nap mint nap. Ezek a fiatalok rettegnek a kudarctól, minden gondolatuk a körül forog, hogy mi lesz, ha elrontják, ha nem sikerül. Hiába bizonyított tény, hogy a kudarckerülő hozzáállású versenyzők legtöbb esetben gyengébben teljesítenek a sikerorientált fókuszú társaiknál, sok edző mégis érvényes eszköznek tekinti a megalázást, a bántalmazást, a terrort.

Egyes edzők olyan elviselhetetlen és rettegéssel teli légkört teremtenek, ami már bántalmazásként is felfogható. Ilyenkor az aznapi edzés a vezetőedző aktuális hangulatától függ, és rendszeresen előfordulnak nyilvános megalázások, elhangzanak devalváló, lealacsonyító megjegyzések. Az utóbbiak miatt sok sportoló kamasz evészavarokkal, hangulatzavarokkal és súlyos szorongásokkal küzd. Van olyan is, aki napi pár óránál nem alszik többet, mert esténként nem tudja abbahagyni a sírást. A szülők sokszor tehetetlenek, mert amikor mindezeket szóvá tennék, a hatalomban lévő vezető megfenyegeti őket azzal, hogy kiteszi a gyereket. Ettől pedig a legtöbbjük retteg, hiszen a sport az életük.

Sok fiatal sportoló érkezik a pszichológushoz mélyen beléjük égett bántó mondatokkal („nem vagy elég jó”, „nem vagy idevaló”, „ki foglak rakni”). A gyerek lelkében ez a fajta leértékelés, a csapatból való kirekesztés lehetősége, még ha mindez csak puszta fenyegetés is, nagy károkat tud okozni, amelyeket a későbbiekben nagyon nehéz levetkőzni; segítség nélkül sokszor nem is lehetséges.

Intő jelek

A sport ezeknek a gyerekeknek olyannyira az identitásuk része (ha nem egyenesen a gerince), hogy az életüket nem is tudják elképzelni nélküle. Ez legtöbbször akkor válik problémává, amikor bármilyen okból felmerül a versenysport időleges vagy végleges feladása. Ilyen például, amikor nem megfelelő odafigyelés miatt a fizikai terhelés úgynevezett túledzettséghez vezet, ami könnyen sérüléseket okozhat. Ha az edző a mennyiségi edzés híve, a gyerek nem mer megállni, nem mer szólni, így kárt tehet magában. E sérülések hosszabb-rövidebb időre kivonhatják a gyereket a sportból. Ilyenkor tud nagyon jól jönni, ha szülőként gondunk van rá, hogy a gyermek életében más tevékenységek, érdeklődések is helyet kapjanak. Persze, nagyon nehéz a sűrű menetrendbe még ezt is beilleszteni, viszont kevés talajvesztettebb érzés van a versenysportoló gyerek számára, mint amikor a sportot egy sérülés miatt abba kell hagynia, és nincs helyette más.

Gyakori, hogy a gyerekek a teljesítményhez kapcsolódó szorongások miatt kérnek segítséget, de sokszor ezeknek a zavaroknak sem egyértelműek a jelei, így nehéz eldönteni, hogy mikor érdemes szakember segítségét kérni. Ilyen lehet az, ha a gyerek huzamosabb ideig nem akar edzésre menni, esetleg induláskor sír vagy tiltakozik, de sokszor a hallgatás is lehet intő jel: a gyerek bezárkózik, titkolózik, nem mesél semmit az edzésen történtekről. Az is figyelmet érdemel, ha a versenyeken alulteljesít, romlanak az eredményei. Az alvászavarok is lehetnek a szorongás jelei.

A 13 éves tornász Lili szüleinek eleinte nem tűnt fel, hogy lányuk elkezdett a korábbinál sokkal kevesebbet enni. Hirtelen súlycsökkenése és a szobájában megtalált hashajtó azonban félreérthetetlenné tette a helyzetet. Kiderült, hogy a lány időnként hánytatja is magát, jó ideje számolgatja a kalóriákat, és ha a megengedett pár száznál többet visz be, súlyos bűntudata van. A beszélgetésekből az derült ki, hogy Lili sporttársaihoz képest kövérebbnek látja magát, aminek hátterében az is feltárható volt, hogy bár a testtömegindexe alapján testsúlya a magasságához képest a normál-alacsony tartományba esett, edzője „motivációs céllal” megjegyzéseket tett az alkatára.

Külön említést érdemelnek a testkép- és evészavarok szempontjából az esztétikai sportágak, ahol a külső megjelenés fontos szempont, a karcsú, vékony test­alkat elvárás.

Több olyan történetet ismerünk, ahol az általában serdülőkorban lévő lányok nap mint nap becsmérlő kritikát kapnak az alakjukra, súlyukra vonatkozóan. Ezek a lányok igyekeznek megfelelni ezen irreális elvárásoknak, ami hamar a bevitt kalória drasztikus csökkentéséhez, vagy az elfogyasztott étel önhánytatás, vagy hashajtók általi kiürítéséhez vezetett. Az evészavarok tünetei is változatosak, azonban szülőként intő jel lehet, ha gyermekünk étkezési szokásai feltűnően megváltoznak (például elkezd a családtól elkülönülve enni).

A rendszeres sport minden gyerek számára sokat ad. De szülőként jó, ha érzékenyen tudunk figyelni az élsportoló gyermekünk nehézségeinek jeleire is.

Labancz Dániel gyermekklinikai szakpszichológus, Szabó Zsuzsanna sport szakpszichológus.

 (A cikkben szereplők nevét megváltoztattuk.)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk