Mi, azok az európaiak, akik egyetértünk a föderáció eszméjével, akár hátra is dőlhetnénk. A tagállamok politikai elitjei erőfeszítéseink nélkül ajándékoznak meg bennünket egy céljainknak megfelelő közös alkotmánnyal. Szinte az ölünkbe hullott egy erősebb Európai Unió alapszerződése, ami könnyebbé teheti céljaink megvalósítását és érdekeink érvényesítését a világban, miközben a szuverenitás gyakorlásának módját is új, biztonságosabb talajra helyezi.
Vannak olyan európai nemzetállamok, amelyek soha nem voltak képesek egy ilyen kiváló alapszerződést tető alá hozni. De ne igyunk előre a medve bőrére: az európai alkotmány szövege még csak tervezet, amelynek gyümölcsei akkor fognak beérni, ha elfogadjuk és a mindennapokban is használni fogjuk. Feladatunk nem kisebb, mint kétszáz éve az amerikai föderalistáké volt. Meggyőzően kell amellett érvelnünk, hogy az alkotmány olyan intézményrendszert és politikai közösséget hoz létre, amelyben az egyes emberek jóléte nőni fog, biztonságuk nagyobb, munkájuk eredményesebb és értékesebb lesz, a magánszférájuk a korábbinál nagyobb védelmet fog élvezni, és céljaikat könnyebben elérhetik, mint mostanáig. Itt az ideje, hogy beszéljünk az európai alkotmányról!
Az alkotmányos kérdések soha nem szoríthatják háttérbe a vacsoraasztalnál szokásos témákat, de ahányszor életünk nagy döntésein tépelődünk, annyiszor célszerű közös dolgainkat is elővennünk. Az alkotmány tervezete mindannyiunk életének nagy kérdéseire kiható változásokat hoz, amelyek aztán mindennapjainkat is meghatározzák. Képes-e a tervezet biztosítani azt, hogy tisztességes nyugdíjat kapjunk öregkorunkban? Nőni vagy csökkenni fognak-e az árak és az adók az unióban? Ha elfogadjuk az alkotmányt, jobban fog-e működni az igazságszolgáltatás, a bűnösök gyakrabban nyerik-e majd el büntetésüket, az adósok megfizetik-e tartozásukat? Nem jön-e létre a mi kárunkra egy újabb politikai vízfej a tagállamok testén, érthetetlen nyelven beszélő bürokratákkal és politikusok egyre költségesebb siserehadával? Mi lesz nemzeti kultúráinkkal, mindenkinek jól kell-e tudnia angolul vagy németül, és nem Brüsszelből fogják-e megmondani, milyen uborka kerüljön a bécsi szelet mellé az asztalra? És a legfontosabb, bár távolinak tetsző kérdés: csökkenti-e az alkotmány annak a veszélyét, hogy az európai tagállamok adófizetőik pénzén hadseregeket szereljenek fel és pusztító háborút kezdjenek egymás ellen?
Az európai föderalistának meg kell mutatnia, hogy az alkotmány tervezetéből reménykeltő válaszok olvashatók ki ezekre a nagy kérdésekre. Új alkotmányt akkor van értelme létrehozni, ha az képes az emberek hétköznapi cselekedeteit és döntéseit közösségi szinten olyan keretbe foglalni, mely újfajta és előnyös válaszokat ad. Az alkotmányozásnak akkor van értelme, ha nemcsak a polgárok meglévő jogait tudja jobban megvédeni a hatalmi visszaélésektől, hanem megteremti a korábban nem járt utak felfedezésének szabadságélményét is. Ezt az érzést az Európából az Újvilágba költöző első amerikai polgárok soha véget nem érő, helyhez nem köthető célú zarándoklatként élték meg. A mai európaiak számára talán a tudományos kutatás vagy a művészi alkotás szabadsága lehet az érthető hasonlat alapja. A sikeres alkotmányozás a tudományos paradigmaváltásokhoz hasonlít, amelyek új alapvetések kijelölésével korábban megoldhatatlan problémákra adnak választ, s egyes régi kérdéseket örökre megfosztanak érvényüktől. Azokhoz a korszakos műalkotásokhoz hasonlít, amelyek kizökkentik közönségüket korábbi nézőpontjából, s ezzel más műveket is új megvilágításba helyeznek. Ilyen értelemben volt a felvilágosodás egyik legsikeresebb alkotása az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya, amely ugyan nem írta le, de folyamatos értelmezése és használata révén lehetővé tette a rabszolgaság megszüntetését, a magántulajdon és a magánszféra abszolút védelmét mind az állammal és a helyi közösséggel, mind más magánszemélyekkel szemben; lehetővé tette a demokratikus jogok és a szólásszabadság fokozatos kiterjesztését a szegény férfiakra, majd a nőkre és a nem fehér bőrű kisebbségek tagjaira.
Az európai alkotmányozás tétje a nemzetek Európájának a sorsa. Boldogulásunk útját kereshetjük a nemzetállamok eddigi keretei között vagy az egyes régi kérdéseket örökre zárójelbe tévő föderációban is. Az európai integráció bő ötvenéves története alatt sikeres nemzetközi szerződések révén alakult ki a béke és a prosperitás térsége az egykor háborúk sújtotta kontinensen. Ez alaposan megváltoztatta az európai nemzetállamok működését. Az integráció fő kérdése, hogy az alkotmány ezt a folyamatot zárja le és vési kőbe a tagállamok korábban kialakult viszonyának tartós rendezésével, vagy a nemzeti kereteken túllépő integráció irányába indul. A tervezet szövege mind a két választ tartalmazza - az értelmezés hatalma pedig az európai emberek kezében van. Akárcsak 1787-ben az amerikai szövetségi alkotmány tervezete, a mostani európai is a régi és az új hívei közötti kompromiszszum eredménye: ahogy az magán viselte a konföderáció és a föderáció híveinek törekvéseit, úgy hordozza ez a nemzetek Európája és az európai föderáció híveinek meggyőződését. Fontos megértenünk, hogy az alkotmánytervezet miben jobb, mint a korábbi európai alapszerződések rendszere; hogy jól működtethető intézményeket hoz létre. Az európai föderalista azonban ennél is többet állít: a jelenlegi tervezet alkalmas arra, hogy egy eddig soha nem járt úton induljunk el saját érdekeinktől, valamint az egyetemes emberi felelősségtől vezérelve a béke, a prosperitás s az igazságérzetünknek megfelelő, egyetlen európai politikai közösség megteremtése felé. Cikkek sorozatában fogjuk mérlegelni az európai alkotmánytervezetet bíráló érvek helytállóságát, és megmutatni, hogy miként kell a szöveget tettekre váltani ahhoz, hogy szavai ne kerüljenek az elbukott világmegváltó utópiák könyvtári polcára. Arra fogjuk bátorítani az olvasót, hogy ismerje fel az egységes európai alkotmány tervezetének fontosságát, és fedezze fel a benne rejlő lehetőségeket.
