Rossz hír a magyar liberalizmusnak az SZDSZ zuhanása. Szörnyű lenne, ha egy igazi szabadelvű párt nem tudna tartósan megmaradni a magyar politikai palettán. És sajnos ez a lehetőség ma fennáll.
Jó hír viszont az, hogy az MSZP megbukott. A két hír sajnálatosan szervesen összetartozik: az MSZP minden valószínűség szerint azért bukott meg, mert az SZDSZ az utolsó hónapokban a Fidesz javára elvesztette azt az ötszázaléknyi szavazót, akikre szükség lett volna egy még tisztességes szerepléshez. Ezek a főleg dunántúli szavazók nem a (különben helyes és szükséges) koalíciós gazdaságpolitika vesztesei, tehát nem azért szavaztak az SZDSZ ellen, mert az rákényszerítette az MSZP-re ezt a gazdaságpolitikát. Nagy részük biztosan koalíciópárti volt még 1994-ben, és nem magáért a koalíciókötésért büntette meg az SZDSZ-t. Nyilván sokuknak nem tetszett a szabad demokraták koalícióbeli leszalámizása, és a párt ideológiai elszürkülése. De amikor már biztos volt, hogy a Fidesz lett az ellenzék vezető ereje (és nem a kisgazdák), egy dolog lehetett e még mindig félig-meddig liberális szavazóknak a legfontosabb: a láthatólag alig változott MSZP leváltása. Az SZDSZ-t azért büntették meg, mert őket hozta volna vissza.
Kísértetiesen hasonló dolog történt, mint 1994-ben. Négy évvel ezelőtt a Fidesz is azért zuhant olyan nagyot, mert visszahozta volna az MDF-et: akkor a fiatal demokraták vesztettek el sok szavazót az SZDSZ javára, mert az utóbbiak kizárták, hogy a leszerepelt uralkodó pártot visszaengedik a hatalomba. Most ugyanezért voksolt sok centrista szavazó a Fideszre. El kell ismernem (ha én magam az SZDSZ-re szavaztam is volna), hogy ezeknek a szavazóknak igazuk volt, még akkor is, ha az MSZP kormányzati szereplése korántsem vált olyan negatívvá és sikertelenné, mint az MDF-kormányé. Mert rossz lett volna a magyar demokráciának, a rendszerváltás után mindössze nyolc évvel, ha az MSZP, a régi állampárt hosszú távra bebetonozhatná magát a hatalomba. És az SZDSZ-nek sem lett volna jó, ha ennek az MSZP-nek a segédcsapatává silányult volna.
Jó dolog az is végül, hogy bebizonyosodott: a magyar közjogi rendszer és a kialakuló pártrendszer elősegítik a politikai váltógazdaságot, ami nélkül persze nincs demokrácia. Nagyon is fontos, hogy a pártok látják: újból és újból ki kell érdemelniük a szavazók bizalmát. Az SZDSZ sok jó dolgot tett a hatalomban, de annyiban rosszul politizált, hogy túl közel került az MSZP-hez, nem tudta a liberális értékeket konzekvensen képviselni, és végül nem volt képes egy racionális kiválási stratégiát kidolgozni. Mindezért a büntetés talán túl szigorú, de nem merem azt állítani, hogy igazságtalan.
A varsói gyors ismét elérte Magyarországot. És be kell látnunk, ebből a szempontból is jó dolog, hogy Magyarország megint, mint 1989-ben és 1994-ben is, követte a lengyel példát. A liberalizmus lengyel barátai, noha sajnálják a liberális testvérpártot, biztosan örülnek, amikor Orbánt látják Horn székében, amint én is örülök (hiába tudok mindent, amit Viktor ellen fel lehetne hozni); annak is örülnék, ha Szájer Józsefet láthattam volna az igazán fontos igazságügyi minisztériumban a liberális alkotmányozást szabotáló elődje helyett (emlékezzünk csak arra, ki volt tisztességes és ki tisztességtelen ebben az ügyben, és ki kinek volt a szövetségese). A lengyel utódpárt sokkal inkább igyekezett magát megújítani, mint magyar testvére. Kwasniewskit nem lehet Hornnal egy kalap alá venni: az előbbi visszafogott és felelős politikája miatt lett Lengyelországnak - Magyarországgal ellentétben - új, demokratikus alkotmánya. És mégis, Geremekék Szabadság Uniója úgy döntött, hogy nem hozza vissza a szocialistákat a hatalomba. Persze Magyarországon, ahol a liberalizmus kettészakadt, más formában merült fel a választás: itt a döntés a szavazókra, és nem az egyesült szabadelvű pártra hárult. De a két eredmény mégis kísértetiesen hasonló. Azt kell remélnünk, hogy a Fidesz vezetői a hatalomban inkább Geremek és Balcerowicz példáját követik, mint Antall Józsefét.
Ám ebben sajnos egyáltalán nem vagyok biztos. A döntés a Fidesz kezében van. Orbánék erőpozíciója a koalícióban számszerűleg sokkal határozottabb lesz, mint a lengyel liberálisoké. Viszont a Fideszen belül sokkal gyengébb a liberalizmus, mint a Szabadság Unióban, mind a szó politikai, mind gazdasági értelmében. Ráadásul a szövetségesek jobboldalibbak, populistábbak, mint a Szabadság Unió partnerei, és az FKgP sokkal kiszámíthatatlanabb is. Ezért egyszerűen nem lehet tudni, milyen utat választ majd a Fidesz vezetősége. Kérdés, hogyan értelmezik győzelmüket, és mennyire lesznek képesek legyőzni azokat az indulatokat, amik retorikai szinten a régi antallistáktól (az MDNP-től) is jobbra tolták őket. Az ország érdeke mindenképpen az, hogy jól csinálják a dolgukat, amihez a képességeik legalábbis megvannak.
Az SZDSZ stratégiája a Fidesz választásától kell hogy függjön. Először is a függetlenség teljes visszaszerzésére van szükség, és ez csak akkor lehetséges, ha a párt mostantól kezdve megpróbál egyenlő távolságot tartani a Fidesztől és az MSZP-től. Ha igaz lenne is, hogy a Fidesz sok dolgot rosszul csinált 1994 és 1998 között, az MSZP sokkal több rosszat tett 1990 előtt. Mindez már a múlthoz tartozik. Most meg kell várni, ki mit tesz és mond az új helyzetben. Az SZDSZ nem fogadhatja el a Matolcsy-féle élénkítési délibábokat, de Bős ügyében, az alkotmány ügyében a Fidesz oldalán kell hogy álljon akár az MSZP, akár a jobboldal ellenében, és ha kell, mindkettő ellen. Elsősorban a retorikára kell vigyázni. Az országban (1992-93-mal ellentétben) nincs jobboldali veszély. A Fideszt nem szabad ebbe az irányba tolni, még akkor sem, ha néhány vezetője is ezt szeretné. Más dolog, ha magától elindul ebbe az irányba. Akkor Antall példájára fog vereséget szenvedni, mert az ország egyszerűen nem jobboldali, és mert a jobboldali liberalizmus és a radikális populizmusok szintézise továbbra is képtelenség. A lakosságnak egy ilyen politika rossz négy évet jelentene, bár az SZDSZ könnyen visszagyűjthetné az inkább centrista liberális támogatókat. Már a kisgazda koalíció automatikusan magával hozhatja ezt az eredményt, de valószínűbb, hogy az új kormány tehetséges tagjai kapnak egy-két hónap türelmi időt szavazóiktól. Ezért is kellene kerülni a túl korai radikális kritikát, amit előbb kell kiérdemelni, mint megfogalmazni.
Nem szabad attól félni, hogy a Fidesz jól fog kormányozni - folytatja az ország jelenlegi gazdaságpolitikáját, kerüli a nacionalista retorikát, megőrzi az ország nemzetközi tekintélyét -, és megtartja mostani támogatóit. Máshol is van hely, mint a pártrendszer abszolút közepén. Ha az MSZP továbbra is képtelen saját átalakítására (és jelenleg erősen ezt kell feltételeznünk), hely lenne egy olyan liberális pártnak, ami jobban hangsúlyozná a liberalizmus politikai értékeit, mint a Fidesz, és közben vállalná a társadalmi igazságosság értékeit is, az MSZP kárára. Ha a Fidesz a jobboldali liberális vagy inkább a nyugat-európai típusú kereszténydemokráciát választja, és az MSZP nem képes magát megújítani, az országnak leginkább egy balközép, de az MSZP-től mégis távolságot tartó liberális pártra lenne szüksége. Az SZDSZ hosszú távon képes lenne mindkét (tehát a centrista és a balközép) szerepre: a párt jövője attól függ, hogy e kettő melyikét vagy milyen kombinációját választja az alakuló helyzetben. Az viszont biztos, hogy a döntést az SZDSZ-nek sem antijobboldali, sem technokrata-pragmatista nyelvezet védelme alatt nem lehet elkerülnie. Inkább elvekre és ideológiára lesz szükség, vagyis a pozitív identitás újraalkotására meg arra, hogy a nagyobb formátumú véleményformáló értelmiségiek, akik nélkül ez nem megy, újra megtalálják a helyüket a pártban. A választás leginkább az ő SZDSZ-kritikájukat igazolta: most ők kellenek ahhoz, hogy az útját vesztett, vesztes, de még mindig nagyon fontos párt újra megtalálja önmagát.
