Október 23-án végre megtudtuk, mi Magyarország minden bajának legfőbb oka: az, hogy Gyurcsány Ferenc Apró Antal unokáját vette el feleségül. Emiatt döglenek a galambok a Tisza-parton, és nyilván emiatt ilyen hülye az ellenzék is. Az előbbi állításnak pontosan annyi az értelme, mint a hétvégi fideszes szónoklatok ún. vezérmotívumának. Baloldali Orbán-fóbia, jobboldali Gyurcsány-fóbia: ez a 2006-os kampány lényege, de evvel még nem mondtunk újat. A stílusbeli eltérést mindazonáltal nem árt észrevételezni, még mielőtt valamiféle kényszeres balanszírozás kedvéért azonos nevezőre hoznánk a Fidesz és az MSZP megnyilatkozásait. Ha csak a legfrissebbeket nézzük: a szocialisták Orbánt a nyílt küzdelem elől minduntalan megfutamodó, elveit a pillanatnyi érdekek szerint váltogató politikusnak láttatják. A Fidesz Gyurcsányt hol véreskezű komcsik örökösének, hol meg nem is igazi baloldalinak (luxusbaloldal). Az MSZP Orbán politikai tettei és magatartása alapján mond valamit, míg a Fidesz legfőbb érve Gyurcsány feleségének a családfája.
Orbán gyakori tetemrehívásából a miniszterelnök is aktívan kiveszi a részét (meglehet, a kevesebb több lenne), míg Orbán ritkán ragadtatja magát arra, hogy Gyurcsányt név szerint minősítse. Ezt fegyverhordozóira bízza, akik nem is okoznak csalódást. A hét végén is ez volt a szereposztás: Áder, Kövér, Pokorni, Rogán pacekba nyomták, Orbán historikus csomagolásban. Ám ha ezt Orbán korábbi nyilatkozatai mellé tesszük, a szövegekből kihüvelyezhető egyfajta orbáni Gyurcsány-kép. (Hogy Gyurcsány mit gondol nyilvánosan vetélytársáról, az egyértelmű, lásd fent.)
Orbán Viktort a 2002-es választásokon - Orbán Viktor értelmezésében - nem megverték, hanem "kiütötték" kezéből a kormányzást. Orbán megneheztelt az ország egyik felére, és a másik feléből kreált magának "egy igazi Magyarországot", ahol ő a főnök, ahol nincsenek kételyek, kérdések, érvek, van viszont áhítat és figyelem és ujjongás. Orbán az Indexnek a minap kifejtette: "Nekem nincs arra szükségem, hogy színpadként használjam a parlamentet, és csak azért mondjam el ott az álláspontomat, mert akkor esetleg többen hallják. Mert el tudom mondani így is, hogy többen hallják. Ha az embereknek akarom elmondani az álláspontomat, akkor nem alacsonyítom le egy ócska ripacskodó színházzá a parlamentet." Na ja: a Parlament maximum annyiban érdemel figyelmet, mint az ' néphez való szólásának épp alkalmas vagy épp nem alkalmas helyszíne. Hogy az Országgyűlés nem okvetlenül erre való, hanem a párbeszédre, azaz kérdések és ellenállítások megfogalmazására, valamint az ezekre való válaszadásra, Orbánban már fel sem merül. És pont ez a legrosszabb. A demokratikus érzékenység immár teljes hiánya; hogy ez történetesen őszintén van így gondolva. Fogalmi képtelenség, hogy Orbán bárkit érdemesnek tartana meghallgatni, urambocsá, válaszolni a kérdéseire. (Nem beszélve arról, hogy a parlamentből a jobboldal igyekszik bohócfesztivált csinálni, Torgyántól Áderig - hogy a nemzet vezetője most az eredményre mutogatva húzogathassa az orrát: de hiszen ez színház.)
A közvélemény-kutatási adatok számára kedvező alakulása egy időre enyhítette a sértett ember haragját, s hajlandónak mutatkozott a megbocsátásra. (A panelpatkányok mégiscsak emberek; kiderült, nagyon szereti Budapestet; megbocsátott azoknak, akik a Kádár-korban éltek etc.) Ám ekkor megjelent Gyurcsány, aki mégiscsak lendületbe hozta valamennyire a szocpártot, s Orbán vonatkozó megnyilatkozásai ugyanazt a durcás kisgyereket kezdték idézni, mint a választások utáni szövegei. Már megint el akarják venni a kedvenc játékszerét - hát hogy jön ehhez Gyurcsány? Aki - mint azt az említett Index-interjúban Orbán kifejtette - 15 éve sehol nem volt még, vagyis a politikában csak "külsős", s ezért gőze sem lehet semmiről. (Mint a katonaságnál: van centid, kopasz?) Október 23-án pedig meg is mondta a tutit. Persze csak úgy áthallásosan, hiszen Rákosiékról beszélt, s őket nevezte politikai kalandornak. Az ajtót pedig a jövőre kell rátörni - ezt előző fellépéséről tudjuk. De afelől aligha lehet kétségünk, hogy az erre fogékony fülekben e mondatok, e személyek és e felszólítások összemosódnak. Gyurcsány politikai kalandor, s az ilyenekre nem kell félni rátörni az ajtót. Sőt: természetadta joga van erre a "magyar embernek".
A negatív kampány, a durvulás, a másik fél szekálása, szavahihetőségének megkérdőjelezése persze legitim része a választási küzdelemnek. Lelke rajta, aki ezekkel próbálkozik. Azokat a szövegeket azonban, amelyek a politikai ellenfélnek és a vele rokonszenvezőknek nemcsak az identitását kérdőjelezik meg, de a létezését is csupán valami félreértés, csalás, ármány eredményének tudják be, s ennélfogva legszívesebben kiiktatnák a képből, örökre megszabadulnának tőle, nem választási kampánynak hívjuk. Hanem félelemkeltésnek és az erőszakra való bujtogatásnak.
