Kásler Miklósnak sikerült tökélyre fejleszteni a cinikus szövegelést

Publicisztika

Pökhendi módon kijelentette: a tanárok a szokásos rendben kapják meg az oltást. Olyan hangsúllyal, mintha azt kérdezné: mi itt a probléma?

Semmi. Neki semmi. Mint a minisztériuma: sEMMI. Vagy mint ő maga. A parlamentben sem igen szólal meg. Szinte csak akkor, ha kötelező: a kifejezetten hozzá címzett azonnali kérdésre három héten belül kell válaszolnia. 

Folyamatosan ott van viszont helyette más. A tárca szimbóluma. Milyen területeket is gyömöszöltek ebbe a minisztériumba? Csak a leginkább szemelőtt levőket említve: egészségügy, oktatás, szociális ügyek. Ezt mind Rétvári Bence képviseli az Országgyűlésben, aki se nem orvos, se nem pedagógus, se nem szociális szakember, hanem jogász.

Ám a NER-be ilyen kell, mint Kásler.

Nem kompetens semmiben, nem kell szemlesütve szembesülnie semmivel. Neki csak a cinikus hanghordozást kellett tökélyre fejlesztenie.

Csak legyen elég papír, amire ki lehet nyomtatni a számára megírt süket dumát. (Persze ha még ennyi sem kell, az a legjobb. Emlékezzünk az országos tisztifőorvos örökbecsű soraira: "Kedves kollégák! Erre nincs jobb szövegünk? Ez veszélyezteti a feladatellátást, miért kell beleírni? Egyszerűen miért nem hivatkozunk a jogszabályra, hogy 45 nappal meghosszabbítjuk az adatszolgáltatást és kész. Köszönöm szépen! Cili" És kész. Hogy egy klasszikust idézzünk, aki a minisztere helyén lépett színre.)

Amikor Kásler Miklóst jelölte miniszternek Orbán Viktor, kissé meglepetten ugyan,

mégis azt lehetett hinni, végre törődnek egy kicsit az egészségüggyel.

Mégiscsak egy orvosprofesszor került a bársonyszékbe, akit ismerői jó menedzserként jellemeztek. Ehelyett kaptunk egy rögeszmés amatőr történészt, plusz engedelmes múltátformálót. Létre is jött a Magyarságkutató Intézet. És még sok minden, aminek nem kellett volna, csont nélkül (leszámítva Mátyás királyt). És minden, amit pedig a miniszterelnök akart.

Átláthatatlan lélegeztetőgép-vásárlás, sunyi módon rabszolgává tett egészségügyi dolgozók, akik közül ötezren otthagyták az állami ellátást, rendőrtábornokok irányítása alá helyezett ellátórendszer, kórházparancsnokok beállítása. Nincs hozzá köze a miniszternek. Miközben normális helyeken pont ez a baj. A járványügyi intézkedésekhez (noha tagja, sőt formálisan egyik főembere az operatív törzsnek) hozzá sem szagol. Tűri, hogy „nemzeti konzultációra” alapozva – illetve arra hivatkozva – hozzanak döntést nyitásról, zárásról. Hallgat, ha orvos kollégáit egy állami hivatalnok (Gulyás Gergely) simán lehazugozza (kapacitásprobléma nincs, ezzel ellentétes hír: álhír), akik a betegágy mellett állva és küzdve a látják, mi van (és mi nincs) a Covid-osztályokon.

A pedagógusokért se szólt egy jó szót, amikor azok folyamatosan kérték-követelték, sorolják be valahova őket előre az oltási rendben. Vagy legalább valahova.

Igaz, korábban sem izgatta magát miattuk túlságosan. Nyáron csak szunyókáltak az EMMI-ben, miközben szerte Európában egy csomó intézkedést hoztak arra az esetre, ha szeptemberben kinyitnak az iskolák. Nálunk csak egy felületes, néhol röhejes (szekrényeket a folyosóra, akkor majd több hely lesz) miniszteri ajánlás jutott az intézményeknek. Amikor az általános iskolák bezárását javasolták tanárok és szakmai szervezetek, akkor is hallgatott. Hiszen a Főnök azt mondta, várjuk meg a téli szünetet. Csak az utolsó pillanatban zárták be az általános iskolákat. Cserébe legutóbbi Facebook-videójában vállveregetően megdicsérte őket helytállásukért.

De legalább az oltás dolgában előre sorolni őket? Micsoda kérdés… A tanárok ugyanúgy megkapják az oltást, mint minden más magyar állampolgár, az életkoruknak és egészségi állapotuknak megfelelően – szajkózta a hivatalos szöveget kedden a parlamentben Kásler Miklós orvosprofesszor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának feje.

És ezt ő rendjénvalónak találja. Vagy nem, csak nem érdekli. Különben mondta volna, nyilván.

Figyelmébe ajánljuk

Az örökmozgó

  • Molnár T. Eszter

A darab, legalábbis a leírása szerint a mobilitást tematizálja, az úton lét, a meg nem érkezettség generációs tapasztalatát. A fluid meghatározatlanság valóban végigkíséri az előadást, az egymás után sorakozó jelenetek feszültségét a többértelműség és a jelentések interferenciája táplálja.

Tokióban hazatalál

Álmos képű amerikai színész bolyong Tokió­ban… de ez nem Bill Murray kiégett cinikusa, ahogy a japán főváros sem az a neonban úszó, idegenül pislákoló metropolisz, mint az Elveszett jelentésben.

A juhász és a techno

Egyszer volt, hol nem volt, élt, éldegélt özvegy apjával és néma kisöccsével Észak-Macedónia térerőben fogyatékos hegyei közt egy szegény jörük juhászlegény (a jörükok egy Balkánon ragadt török népcsoport).

Kísérleti színész

A brit színész külföldön húsz éve folyamatosan műsoron lévő darabjában a cselekmény maga tökéletesen elsikkad az aktuálisan felkért színész egyéni drámája mellett. Ketten játszanak; egyikük állandó szereplő, a hipnotizőr – a magyar színpadon Bodor Géza –, a másik viszont előadásonként változik, aszerint, hogy az alkotók kit kérnek fel. Ezúttal Balázs Andreára esett a választás.

Aparegény PTSD-vel

Megosztó könyv, elutasítottságának mértéke attól függ, ki milyen mértékben kezeli tabuként a gyermek-szülő kapcsolatot a közösségi térben. Növeli az ellenérzések amplitúdóját, hogy az apa, akiről és akinek a betegségéről és haláláról a bejegyzések szólnak, a magyar kultúra ikonikus személyisége volt, és a róla kialakuló negatív kép a legenda lebontásával is jár.

Térbe írt emlékezet

A kiállítás az otthon alapélményét, érzelmi és fizikai dimenzióit járja körül. Az otthon mint az emlékezet tere jelenik meg, miközben a tárlat egyáltalán nem melankolikusan nosztalgikus, sőt az anyagot nézve a veszteség hidege is megérint.

Orbán ugyanazt mondta, amit Lázár mondott

A cigányság azért nem tud magasabb státusú és magasabb jövedelmet ígérő szakmákhoz hozzáférni, mert nem tudja, nem is tudhatja leküzdeni azokat a társadalmi hátrányokat, amelyeket most már 16 éve a Fidesz-kormányok tudatos politikája tart fenn és súlyosbít – az oktatásban, a büntetőpolitikában, a szociálpolitikában, a romákat segítő civil szervezetek marginalizálásában.

„Nem haboznak, ha civileket kell gyilkolni” – egy iráni ellenzéki az iszlamista rezsimről

„Azokat a tiltakozókat, akik lőtt sebekkel vagy verés nyomaival kórházba mennek, gyakran azonosítják, őrizetbe veszik, majd megölik. Előfordult, hogy sebesült tüntetőket közvetlenül a lélegeztetőgépről raboltak el. Egy héttel később a szülőknek szóltak, hogy mehetnek a holttestekért” – mondja interjúalanyunk az elmúlt hetek kormányellenes megmozdulásairól.