Publicisztika

Magyar Narancs, 2009. április 30. Egy interjúban a megkérdezett azt válaszol, amit akar.

Magyar Narancs, 2009. április 9. Lévai Júlia: Iskolapélda; Passzolom - Válasz Lévai Júliának Magyar Narancs, 2009.

Egy fővárosi költségvetés napi ára 44 ezer forint - ötszázharmincvalahány milliárdért pimf tétel. Ám sokkal többe fog ez fájni a koalíciónak. Ma épp Kivágó Iván Györgyné egekbe szökő honoráriumától kéne rosszul lennünk: "Tízezreket kap Kivágóné két és fél órára..." (vannak ezzel így még páran a rokon szakmákban). Persze, hányunk mi is az egész históriától, de szerintünk nem a sztárgázsi, s nem is az "ősbűn" - ti. egy volt III/II-es tiszt kinevezése - okozza jelenünk legfőbb bajait.

Társadalmunk mind szélesebb rétegeit keríti hatalmába a jogos felháborodás amiatt, hogy ezek még mindig szabadlábon lébecolnak, és mert más értelmes elfoglaltságot immár hét éve nem találnak maguknak, azt csinálják, amit eddig. Lopnak.

Lapzártánk alatt fogadta el az Országgyűlés a nyugdíjcsomagot, melyet a kormány nagy lelkesedéssel és sebességgel készített el. A hosszú távon nehezen fenntartható rendszert előbb-utóbb mindenképp meg kell változtatni. De mi a helyzet az időzítéssel és az átgondoltsággal?

Mi a ménkűt jelent vajon az, hogy ebben az országban május 8-a és/vagy május 9-e úgy múlt el, hogy az egyetlen valamirevaló hír róla az volt: a köztársasági elnök nem megy el koszorúzni a Gesztenyéskertbe, az antifasiszta emlékműhöz, hiába hívta meg a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége? Az államfő válaszlevelében más irányú elfoglaltságaira hivatkozott, programjának utólagos ismeretében elárulhatjuk, hogy ez egy május 8-i kiállításmegnyitó volt, valamint és esetleg május 10-én kezdődő balatoni látogatásának előkészületei. A köztársasági elnök olyannyira elfoglalt volt, hogy arra sem talált időt, legalább pár soros üzenetet küldjön az ünneplőknek, amelyet azok felolvashattak volna, de ezen nem csodálkozunk, a balatoni látogatáson sok égető kérdés került, ahogy mondani szoktuk mi, újságírók, terítékre, a Tihanyi-félsziget kárhozatos beépítésén keresztül az üdülési csekkekig bezárólag (melyek fenntartása mellett államfőnk határozott hangon foglalt utóbb állást).

Súlyos vereséget szenvedett az MSZP a pécsi polgármester-választáson, és ezt az alacsony részvételre sem kenhetik: a 44 százalék egy normál önkormányzati voksolásnál sem számít kevésnek. Ráadásul Szili Katalin házelnök csapata beleállt a kampányba, vagyis az elszántsággal sem volt gond.

Április végén a kormány kezdeményezte a holokauszttagadás betiltását, észrevételezvén, hogy - aktív faji gyűlöletkeltéssel párosulva - lassacskán a magyar hétköznapok rendszeres programjává válik. A reakciókat figyelve pillanatnyilag úgy tűnik, szinte elvárás, hogy a magára valamit is adó liberális gondolkodó és/vagy az emberi jogok elszánt védelmezője a holokauszttagadás betiltásáról mint a szólásszabadság elfogadhatatlan korlátozásáról nyilatkozzék.

"Aki a múltat ellenőrzi, az ellenőrzi a jelent; aki a jelent ellenőrzi, az ellenőrzi a jövőt is" - írja George Orwell az 1984-ben. A történelem hamisítása és tagadása hatalmas károkat okoz a jelen és a jövő generációk számára - különösen akkor, ha egy olyan, az egész civilizációnkat meghatározó eseményről van szó, mint a holokauszt.

Magyar Narancs, 2009. április 23. Mérő László, félek, mindmáig félreérti a helyzetet, melybe önnön maga cseppentette magát.

Pécs a hét végén választ polgármestert, a helyzet fokozódik, olyannyira, hogy Szili Katalin jelölt (MSZP) a város radarmentességéért hajlandó akár együtt kempingezni is Páva Zsolt jelölttel (Fidesz). Utóbbi ironikusan kampányízűnek nevezi Szili aggodalmát, aki viszont arra hivatkozik, hogy a lehetőségeihez képest radarügyben mindig szembe ment pártjával és kormányával.

Az európai parlamenti választási kampány első kortesbeszédeit május elsején a Városligetben Göncz Kinga, az MSZP listavezetője, majd egy nappal később Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Schmitt Pál, a párt listavezetője adták elő. E beszédek a maguk módján megfeleltek a pillanat diktálta itthoni politikai követelményeknek, vagy legalábbis annak, amit a szereplők képzelnek erről. Mindegyik beszédmondó találhatna okot rá, hogy egy őszinte pillanatában elszégyellje magát saját sekélyessége, cinizmusa és gyávasága miatt.

A magyar politikai közbeszéd - amikor éppen nem a válságról szól - mintha az árpádsávosok fogásában lenne. A legnagyobb ellenzéki - és a közvélemény-kutatások szerint momentán egyébként is legnagyobb - párt "érvelőkártyája" hosszan foglalkozik a Jobbikkal. A honi liberálisok a Jobbik ellenpólusaként tüntetik fel magukat. A kormány pedig ismét a jogrendszer átalakítását tervezgeti, válaszul egy szélsőjobboldali demonstrációra.

Két hete a Príma primavera című filmről írott kritikámban azt írtam, hogy Fehér György III. Richárd című tévéfilmjét Edelényi Gábor fényképezte.