Ezt is megértük: EU-képviselőnk az unió és nem a mi nevünkben fenyít egy nagy, de nálunk legalábbis nagyobb hatalmat, jól meghúzza a fáradt, öreg macska bajszát. Köhög a bolha, mondhatnánk cinikusan, meg hát kétségeink is támadnak, mit is érhet el egy efféle, szerfelett hosszú nevű képviselőcsoport, tkp. sóhivatal - ráadásul Tabajdi is bevallja: nincs módjuk nyomást gyakorolni, elvégre Franciaország nem ír alá semmilyen kisebbségvédelmi chartát, így nincs is mit számon kérni rajta - meg az uniós normák is hiányoznak. Puff neki: Tabajdi hazamegy, a bretonok meg tüntethetnek tovább magukban, s rögvest el is felejti őket a világ.
Annyit remélhetünk pusztán, hogy lassan megváltozik a kisebbségi, kollektív jogokkal kapcsolatos, némileg közönyös EU-s attitűd, s helyébe lép egy határozottabb, a nemzetiségiek jogaiért fellépni kész magatartás. Tudjuk, a frissen csatlakozott vagy éppen csatlakozni készülő (s ki ne hagyjuk a már rég a klubban lévő Görögországot) kelet-európai kis államok nem feltétlenül örülnének ennek - elvégre legtöbbjük titkolt-bevallott ideálja éppen a francia (republikánus-nacionalista) példa: az egynyelvű, egykultúrájú nemzetállam, melyből finomabb-durvább eszközökkel eltüntetik a per. def. destruktív, esetenként irredenta kisebbségeket (s valljuk be: a nem is oly távoli múltban Magyarország sem járt elöl éppen jó példával). Egy azonban biztos: hiábavaló illúzió abban reménykedni, hogy egy régió nemzetiségi gondjait megoldja majd az uniós tagság - amikor látjuk, hogy a domináns hatalmak némelyike (ha nem mindegyikük) tökéletesen közönyös vagy éppen ellenséges ez ügyben.
