Nemrég borzongva figyeltem, hogyan változik a kedves és egyszerű alkalom, egy író születésnapja pártpropagandává, hogyan omlik a másik karjába, és hogyan dicsőíti egymást művészet és politika. Meg is írtam: Jókai Anna 80. születésnapja a fideszes elit felvonulási területe, a keresztény-nemzeti giccs karneválja lett. Minden működik pontosan: a hatalom szépeket mond az íróról, az író szépeket mond a hatalomról, nincs itt semmi látnivaló, kedves olvasóink, kérjük, fáradjanak a szavazófülkéhez.
Talán ezért is szomorodtam el, amikor a Jelenkor Kiadó által a 70 éves Nádas Péterről szervezett konferencia felszólalói között megláttam Bajnai Gordon nevét. Itt van a világ egyik legelismertebb írója, itt van a lenyűgöző életmű, itt ez az ünnep, ahol összegyűlnek Nádas értő olvasói – hogy jön ide egy politikus? Mi szükség rá? Természetesen Nádast és Jókait nem tíz év, de fényévek választják el egymástól, és leginkább egy irodalmi kabaré részeként tudom elképzelni azt az abszurd akciót, hogy kettejük mondatait egymás mellé helyezzük. Bajnai pedig nem kormánytag és nem is egy Pozsgay Imre. De mégis: mi végre hívták?
Fotó: Neményi Márton
Aztán elmentem a Sanoma székházába. Nagyszerű délután volt: okos előadások, Németh Gábor megindultan felolvasott Nádas-novellája, Csalog Gábor frenetikus Ligeti- és Kurtág-játéka, Heller Ágnes kedves köszöntője, mindez 30-40 barát, szakmabeli és néhány lelkes laikus előtt. Lehettünk volna többen, de így is méltó ünneplése volt ez az írónak. Aki nem akármilyen meglepetéssel készült: ha jól értettem, sajátos önéletrajz írásába kezdett, ebből olvasott fel hosszan. Döbbenetes szöveg, a születése óráiban zajló tömeggyilkosság aprólékos és szenvtelen leírásával, családja és gyerekkori énje kíméletlen elemzésével – de inkább nem próbálom meg elmesélni.
Ami meg Bajnait, Nádas „hűséges olvasóját” illeti, nem jött el. Levelet küldött, amiben éppen a fent felvetett problémára reflektál: „Sajtónyilvános rendezvényen, a politikus, ha akarja sem lehet civil, és nemcsak abban az értelemben nem, hogy szavaiért minden beszédhelyzetben felelősséggel tartozik, hanem abban az értelemben sem, hogy már a jelenléte is politikai jelentéssel bír. Olyan jelentéssel, amellyel szemben az ünnepelt és az ünneplők védtelenek. Azt tartom tehát illendő döntésnek, ha nem adom meg az esélyét sem annak, hogy a politikusi jelenlétem torzítsa a mai esemény, a laudáló szavak és gesztusok jelentését.”
Csordás Gábor, Nádas kiadója és a rendezvény egyik szervezője is szükségét érezte, hogy magyarázkodjon. Bajnait még akkor kérték fel, amikor nem volt politikus, ráadásul Bajnai miniszterelnökként sem politizált, mert szakértői kormányt vezetett – fejtegette. Az MSZP által székbe ültetett és támogatott kormányfőt a politikán kívül helyezni mellébeszélés, de ettől még Csordás későbbi érvelése korrekt és elgondolkodtató. Szerinte Bajnai szereplése normális országban nem jelentene problémát, és bár nem normális országban élünk, de ő Nádas Pétertől azt tanulta, hogy mégis úgy kell viselkednünk, mintha. Tehát Bajnainak itt lett volna a helye, de ő tiszteli a döntéséért.
Fotó: Neményi Márton
Lehet ezzel vitatkozni, de az eset legfontosabb tanulsága számomra éppen az, hogy a probléma észlelése, az erre való reflektálás már félsiker. Bajnai világos gondolatmenete és szimpatikus gesztusa éppúgy érvényes, mint Csordás érzelmi megközelítése és ellenkező irányú következtetése.
Számos tényező befolyásolhatja, milyen politikusi részvételt tartunk ízlésesnek a kultúrában; nincs tuti recept. Az érintettek egyéni megítélése és a köztük lévő vagy nem lévő személyes kapcsolat ugyanúgy számít, mint hogy hol és mit mond a laudátor. És valóban, a közélet aktuális minősége, a kultúrharc hevessége és az árkok mélysége se mindegy.
Épp ezért – bár lehetnek kivételek – nehezen tudom elképzelni, hogy ma vagy holnap jó szívvel fogadjak vezető pozíciójú politikust művészeti esemény fellépőjeként. Nagyon tetszett, amit a londoni National Gallery igazgatója mondott, amikor megkérdeztük: mit szól hozzá, hogy Orbán Viktor nyitotta meg a Szépművészeti Cézanne-kiállítását. „Nagyon meg lennék lepve, ha ez bárhol megtörtént volna, én legalábbis nem emlékszem ilyenre. Miniszterelnökök általában kora reggel mennek el az ilyen nagy tárlatokra, hogy meg tudják őket nézni, mielőtt a tömeg megérkezik. Nem hiszem, hogy a megnyitás az ő dolguk lenne.” A szülinapi köszöntőket meg el lehet intézni telefonon, még csak korán se kell kelni.
(A részletes program és az egész konferencia videofelvétele megtekinthető itt.)
