Banánhéj és küldetés

Publicisztika

Nincs a história szerelmesei körében még egy téma, melyet oly közkedveltség övezne, mint a nagy történelmi személyiségek bukása.
Az Oroszországból visszafelé hajtató Napó-leon, a bunkerjében becsavarodó Hitler, az ex-szövetségeseivel a macájáért csatázó Antonius egyszerre kelt áhítatot és borzongást. A kisember, éljen bármely korban is, a széles vászon előtt vagy valamely színes újság ismeretterjesztő cikkét böngészve egyszerre érez kárörömöt, elégtételt (ez is mire verte magát!), saját, hétköznapi életének igazolását (lehet, hogy én körömpörkölttel is beérem, de ez a körömpörköltem húsz év múlva is meglesz - csak egészség legyen addig!), és azonosul az elbukó nagy emberrel (hej, ha nem sző ármányt az ellen!). Kis országok kisebb, helyi érdekű hőseinek esetében ugyanezen közérzületek előcsiholódásához még nagy történelmi tettekre sincs szükség (arra ritkán szokta futni, a szponzorok távolmaradása és az ebből következő logisztikai hiányosságok miatt), elég ezen magasztos cselekedetek akarása és eltervezése. E tekintetben modellértékű annak a kicsiny balkáni országnak az egyik szabadságharca a XIX. század végén, melynek résztvevői egy gőzhajón kívánták volna megközelíteni, majd felszabadítani a célhazát: ám a nagyszabású hadművelet már a kikötést követő vámvizsgálatnál hamvába holt (a résztvevők pedig - megannyi általános iskola későbbi névadói - felkoncoltattak). Mifelénk a nagy történelmi küldetések nagyon el bírnak csúszni apróságokon!

Legfrissebb ilyen esetük egy ügyetlenül lebonyolított válás lehet. A múlt héten a Fővárosi Bíróság előtt kiderült: azok a - hivatalos vagy nem hivatalos, tulajdonképpen édesmindegy - iratok, melyekből kibontakoznak a Szárhegy dűlő Kft.-nél bevett gazdálkodási módszerek, egy válóper eldurvulásából kifolyólag vándoroltak az Élet és Irodalom újságírójához, majd a nyilvánosság elé. A dokumentumokban foglalt tényeket a sajtó-helyreigazítást kérő kft. nem vitatta; ügyetlennek tűnő védekezése, miszerint akkor nem is volt "taggyűlés", Orbán Viktor szerepére a kft. némi megsegítésében nem tért ki. És akkor jöhet Révész Máriusz, esetleg a népszerű Répássy Róbert, akiről egyszer majdnem törvényt is elneveztek, ha az illető jogszabálytervezet (melynek rövid távú célja és hatása a sajtó- és véleményszabadság felszámolása lett volna) nem bizonyul alkotmányellenesnek, tehát jön Bobby Carrot valamely Disney-rajzfilmből, és azt mosolyogja: ha nem volt taggyűlés, Orbán sem lehetett ott - az ÉS pert vesztett Orbánnal szemben!

Ám első fokon nem ez történt. Első fokon volt taggyűlés: annak minden következményével együtt.

De számít-e mindez Orbán Viktor közmegítélésében, különös tekintettel 2006-os kormányfői ambícióira? S mit számítana, ha a pert másodfokon is elvesztené a szorgalmas kft.?

A magyar belpolitika e fontos kérdésére talán még a legöregebb, leghosszabb szakállú közvélemény-kutató sem tudja a választ. Hogy a szocpárt 2002-ben még szavazólapot urnába hajítani kész, ám mostanra kissé lefagyott szavazói tömegeit pont annak vélelme mozdítsa ki közönyükből, hogy Orbánék valamit bűvészkedtek az állami vagyonnal meg az állami szubvenciókkal, nehéz elképzelni. Csak azért, mert a kormányfő Orbán feleségének egy cége vagy nem cége súlyosabb állami támogatásokat nyert el, vagy az asszony egy üzlettársa valami présházat vagy székházat vagy bakterházat meg akart szerezni, még senki nem fog elmenni szavazni az MSZP-re - ha amúgy a pártban egy szemernyi bizalma sincs már. A családi gyarapodás történetének befogadói értelmezéseit nyilván azok körében érdemes latolgatni, akik elsődlegesen kedvelt pártjukként a Fideszt jelölik: annál is inkább, mert a jövő tavaszi választást az nyeri meg, aki egykori, 2002-es kuncsaftjait újabb vásárlásra tudja bírni; s az veszti el, aki korábbi vevőkörét nem tudja visszacsábítani.

Képzeljük el most e választói mezőt koncentrikus körökként, melynek magját a legelkötelezettebb 1-1,5 millió szavazó adja, s külső íveit az inkább a Fidesszel rokonszenvezők. A belső, sötéttel színezett részek kevéssé hagyják magukat zavartatni a tokaji történettől - ezer módját találják majd, hogy hitüket mentsék. Nem is igaz az egész; és ha még igaz is lenne, mi van abban, ha a miniszterelnök önsegélyez - hisz neki szabad, azért miniszterelnök; s végül, az ultima ratio: mér', a komcsi, a Gyurcsány nem ugyanezt csinálta? A külső íveken elhelyezkedő, a választási győzelem szempontjából kritikus tömeg azonban mérlegelni fog: s összeveti a két Orbán-sztorit. Azt, amit Orbán saját magáról terjeszt: az újjászületett Magyarországot önagyából kicsiholó, legkisebb vidéki fiúét, a kenyérszaporítóét, aki keveset szed be, de sokat oszt szét, a magyar dicsőség kollektív álmait megálmodó, majd meg is valósító ihletett gyermekét, aki igazságot szolgáltat a veresek minden bűnéért. S a másikat: azt, amelynek főszereplője a ravasz ripacs, a mohó jöttment, aki a nemzeti mitológia csűrés-csavarásával megszerzett hatalmát csak birtokainak gyarapítására használja: akinek hovatovább ez a fő célja, minden más csak szélhámoskodás - ha kell, a legszentebb szavakkal is.

A cikkely, amit a második történet kiszakíthat a Fidesz-szavazók köréből, bármekkora lehet. Hisz eleddig egyetlen szabadon választott magyar miniszterelnök se keverte össze a családi kasszát az államéval. (Nem szabadon választott sem.) Ilyen sztorink még nem volt. De akkora nem lehet, hogy önmagában megakadályozza Orbán visszatérését. Ahhoz politikai ellenállításokat kell tenni. A szocialisták feladata, Tokaj ide vagy oda, változatlan. Helyzetük annyival súlyosabb, hogy ha elbuknak, akkor Orbán a Tokaj-üggyel a háta mögött lesz megint miniszterelnök. És akkor szabad lesz neki mindent.

Figyelmébe ajánljuk