Bankcsapda

publikálva
1997/10. (03. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Skót tudósok feltalálták a klónozott birgét, de a magyarok a maguk temperamentumos módján rácáfoltak az élet egyediségét féltő sikolyokra. A sorban, amely igazán közel áll a bankhoz, többé-kevésbé mindnyájan ott állunk: akár egy akol klónozott birka, áll az ország a pénztárak előtt, sutyorg, túlélési stratégiákat kohol, és rögvest latolgatja is őket, miközben meglegyinti a történelem szele, igenis a történelemé; csak a cinikusok állítják, hogy alacsonyan húzó albán pilóták röpte borzolja fürtjeinket. Hat éve, a taxisblokád mini-´56-ja óta nem volt közösségi élménye a magyarnak, a millecentenáriumi emlékesztendő sem bizonyult annak, pedig a lakosság közérzetének karbantartásával megbízott szervek igazán megtettek minden tőlük telhetőt. Hát akkor ez a mostani sorbanállás, az előmerészkedő tavaszi napfényben és szellőben, mely rémhíreket dajkál Albániából érkező, hamis lekkel megrakott vagonokról és társaikról - ám a rémhírek gyakran sehol nincsenek a cáfolataikhoz képest, a lekvagonokra repülőgépen érkező márkák válaszolnak, a politikusok hatalmi harcáról szóló kulisszatitkokra pedig az a tény, hogy a Fekete Hétvége egyenlege 21 milliárd kivett forint. Most meglett a közösségi élmény, még azon az áron is, ha a sorban állók, akik számos forintjukat és egy szép tavaszi hétvégéjüket cseszték el, leginkább arra a szovjet polgárra emlékeztettek, aki részegen aludt el egy moszkvai kapualj előtt, és másnap reggel, amikor már tekintélyes sor kígyózott mögötte, nem ment haza - most, mikor első a sorban?

Skót tudósok feltalálták a klónozott birgét, de a magyarok a maguk temperamentumos módján rácáfoltak az élet egyediségét féltő sikolyokra. A sorban, amely igazán közel áll a bankhoz, többé-kevésbé mindnyájan ott állunk: akár egy akol klónozott birka, áll az ország a pénztárak előtt, sutyorg, túlélési stratégiákat kohol, és rögvest latolgatja is őket, miközben meglegyinti a történelem szele, igenis a történelemé; csak a cinikusok állítják, hogy alacsonyan húzó albán pilóták röpte borzolja fürtjeinket. Hat éve, a taxisblokád mini-´56-ja óta nem volt közösségi élménye a magyarnak, a millecentenáriumi emlékesztendő sem bizonyult annak, pedig a lakosság közérzetének karbantartásával megbízott szervek igazán megtettek minden tőlük telhetőt. Hát akkor ez a mostani sorbanállás, az előmerészkedő tavaszi napfényben és szellőben, mely rémhíreket dajkál Albániából érkező, hamis lekkel megrakott vagonokról és társaikról - ám a rémhírek gyakran sehol nincsenek a cáfolataikhoz képest, a lekvagonokra repülőgépen érkező márkák válaszolnak, a politikusok hatalmi harcáról szóló kulisszatitkokra pedig az a tény, hogy a Fekete Hétvége egyenlege 21 milliárd kivett forint. Most meglett a közösségi élmény, még azon az áron is, ha a sorban állók, akik számos forintjukat és egy szép tavaszi hétvégéjüket cseszték el, leginkább arra a szovjet polgárra emlékeztettek, aki részegen aludt el egy moszkvai kapualj előtt, és másnap reggel, amikor már tekintélyes sor kígyózott mögötte, nem ment haza - most, mikor első a sorban?

Arra, hogy mi volt a Postabank-pánik valódi oka, rövidesen már a Központi Bűnüldözési Igazgatóság meg a Nemzetbiztonsági Hivatal keresi a választ. Lehetséges szakmai okként azt emlegetik, hogy a bank befektetési politikájában, tőkeemelési tranzakcióiban éppenséggel találhatunk kivetnivalót, ám azt is hozzáteszik rögvest, hogy ez nem az úgynevezett likviditást (azaz fizetőképességet) veszélyezteti: márpedig a hisztéria ilyesfajta híresztelések hatására tört ki. A kettő persze nem zárja ki egymást, sőt: lehetséges, hogy e feltételezett kivetnivalókról kiszivárgó hírek torzultak a leegyszerűsítő és félelmeket kiváltó csődrémhírré. A találgatások másik része politikai indítékokat tételez, aminek az igazi célpontja Horn Gyula miniszterelnök és kormánya lett volna, ebben a sorrendben: Akar László pénzügyminisztériumi államtitkár már pénteken provokációt sejtetett, s ebbe a vonalba illeszkedtek a bank vezetőinek a megnyilvánulásai is. Akkor viszont már csak az a kérdés, hogy ki provokált. Mert a politika, úgy tűnik, inkább ellenérdekelt volt a bank csődjében. És nem csak a kormánypárti. A Fidesz már pénteken kiállt a bank mellett, vasárnap Lezsák Sándor az MDF országos gyűlésén egyenesen pénzügyi terrortámadásról beszélt - az elmúlt két évben kormány és ellenzék között még sohasem volt olyan egyetértés, mint az elmúlt három napban. Aminek egyik oka bizonyára az, hogy a Postabank népbank, amelyik nem bukhat meg: akkor ugyanis a nép bukik. És ilyet meg épeszű politikus nem akarhat, ugyebár. Meg épeszű politikus olyat sem akarhat, hogy a társadalombiztosítás Postabank által kezelt pénze egy ilyen pimf kis hisztéria miatt bennsüljön. (A tb, na persze, már megint: az úgynevezett önkormányzat, amelyik egyharmad részben tulajdonosa a banknak, és amelyik nem komoly tőkeerejéről ismert, hanem arról, hogy évek óta rendre tízmilliárdos lyukakat hasít az állami költségvetésbe.)

Talán ennek is köszönhető, hogy a dominók állva maradtak: a Postabank csődje valószínűleg az egész ország krachját jelentette volna, amely csapást ráadásul önkezükkel mérték volna magukra a Mi Hazánk lakói. A Postabank-hétvége ebből a szempontból tanulságosabb ügy, mint bármi a rendszerváltás óta: kijelöli az ország helyét, kissé északra a Balkántól. A jelenség a betétesek szociálpszühológikuma szintjén némileg az ottani tömegjelenetekre emlékeztetett, a szerb Dafiment Bank, a román Gheorghe Popilean meg az emlegetett szkipetár pénzsokszorozók fiókjai előtt kialakult kavalkádra: avval a nem elhanyagolható különbséggel, hogy ott tényleg minden okuk megvolt a pánikra a betéteseknek. Talán Liska Tibor mondta a nyolcvanas évek második felében a Közgázon rendezett vitáinak egyikén, hogy a pénz: bizalom. Bizalom, hogy kapok érte valamit, hogy nem papírrongy, hogy megkapom. Azok lelkében, akik szombaton meg vasárnap ott gyűrték magukat a Postabank fiókjai előtt, ez a hit vált semmivé. És akkor is ez a jelenség lényege, ha meglehet, a sorban állók jó része tisztában volt azzal, hogy pénze egyelőre nincs veszélyben; tán még azt is felmérte, hogy épp a pániknak, amelyet azzal, hogy részt vesz benne, maga is gerjeszt, legrosszabb és legvégső esetben az lehet a következménye, hogy megtakarítása értéktelen papírfecnikké válik, hiszen egy totális összeomlás után mindegy is már, hol tartaná a pénzét, Postabankban, OTP-ben vagy otthon a párnahuzatok alatt.

Az államszocializmust állami kapitalizmus követi nálunk, mert mit ér itt egy kapitalista állami hátszél nélkül; de az itt tengő populációnak csökken a bizalma az államban - pedig hogy megszokta azt -, ám nem nő a kapitalizmusban, mert mitől is nőhetne neki.

publikálva
1997/10. (03. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs