Ha valaki eddig még nem értette volna világosan a köztársaságielnök-választás körül kialakult helyzetet, hát a múlt pénteken Áder János elmagyarázta neki.
De lássuk előbb magukat az eseményeket!
A leendő köztársasági elnök személye körül két éve fenntartott izgalom után a kisgazdapárt április 29-én, szombaton rendezte meg színjátékát, amelyen Torgyán Józsefet a kisgazda küldöttek mint kiemelkedően legalkalmasabbat köztársasági elnökjelöltté koronázták, a pillanatnyilag legnagyobb magyar azonban fontosabb teendőire való tekintettel elhárította a megtiszteltetést. Néhány napnyira kurtított további bizonytalanság következett, melynek során május 2-án, kedden a kisgazda pártelnök kinyilvánította, hogy "sohanapján" áll szóba az ellenzékkel a köztársasági elnök jelölése ügyében, míg a koalíciós partner Fidesz elnöke keresetlen egyszerűséggel hernyóknak és nyüveknek titulálta az ellenzéket, amelyről az állatvilág eme, csak eltaposásra méltó fajain kívül csak pufajkásokra és ávósokra volt képes asszociálni. Mindezt az alkalomhoz illően, a szabadon választott Országgyűlés megalakulásának tizedik évfordulójára összehívott ünnepi ülésen látta indokoltnak előadni a két koalíciós pártelnök, miután az ellenzék legnagyobb pártjának vezetője hatpárti egyeztetést bátorkodott a köztársasági elnök jelöléséről szorgalmazni. (Mint ismeretes, a magyar alkotmány szerint a köztársasági elnök megválasztásához az első két körben az összes képviselő kétharmadának szavazatára van szükség, s csak szükségmegoldásként, a harmadik körben lehet elegendő a jelen levő képviselők fele plusz egy képviselő szavazata. A kormánypártok és az ellenzék közötti megegyezés tehát kívánatos lenne.)
Másnap, május 3-án, szerdán a kormánykoalíció három vezetője (az előző nap említett két szónoka és a miniszterelnök, lásd erről a lapokban megjelent fényképeket) bejelentette: eldöntötte a dolgot. Mádl Ferencet, az Antall-kormány egykori miniszterét, a Fidesz vezetőinek közeli politikai harcostársát jelölik, aki az 1994-es vereség óta a Professzorok Batthyány Köre és a Nemzeti Kör tagjaként, a Magyar Polgári Együttműködés elnökeként a jobboldal hatalomra juttatásának szentelte egész közéleti tevékenységét. (A korábbi kormánykoalíciót a választások idején a Magyar Nemzetben a maga professzori precizitásával "kommunista koalíciónak" titulálta, idézi fel május 4-i számában a Népszava.)
A két ellenzéki párt vezetői egymás után tesznek elégedett nyilatkozatokat az államfőjelöltről. Kovács László: "Nem tudok olyan okot, ami eleve lehetetlenné tenné a szocialisták számára a jogászprofesszor támogatását." Mádl szerinte "nem konfrontatív személyiség, nem kötődik formálisan egyetlen párthoz sem, ezért van esély arra, hogy felül tud emelkedni a pártközi ellentéteken, és nem vett részt az elmúlt évek pártpolitikai viszályaiban". Magyar Bálint szerint "Mádl Ferenc ajánlása bizakodásra ad okot, és azt jelzi, hogy az államfőválasztás bohózati szakasza lezárult, felelős döntés születhet". A két pártelnök, akikkel a Mádlt jelölő kormánypárti politikusok nemhogy nem voltak hajlandók szóba állni, de ezt a legdurvább módon utasították el, most (május 4-én, illetve 5-én) kihallgatásra a leendő méltóság színe elé járul, aki némi bizonytalankodás után - megengedi-e vajon az alkotmány, hogy "a jelölt még megválasztása előtt tanácskozzon a pártokkal" - végül is kegyeskedik fogadni őket. A méltóságteljes fogadásról mindketten megnyugodva távoznak. Kovács szerint "megnyugtató, hogy Mádl Ferenc az államfői posztot az egész nemzet egységét reprezentáló megbízatásnak tekinti", "úgy érzi, nincs különbség Mádl Ferenc és közötte azzal kapcsolatban, hogy mindketten fontosnak tartják egy higgadtabb belpolitikai légkör kialakítását". Az MSZP elnöksége "egységes volt abban, hogy nem érdemes önálló jelöltet indítani, mert Mádl Ferenc méltó és alkalmas személy a köztársasági elnöki poszt betöltésére. (...) az ülésen elhangzott: nem érdemes fölöslegesen koptatni egy szocialista jelöltet egy kiszámítható végű megmérettetésen." Magyar Bálint "fontosnak tartja, hogy a politikában a jelenleginél szélesebb bizalmi légkört lehessen kialakítani. Ebben szerinte a leendő köztársasági elnöknek nagy szerepe lehet." A találkozóról azzal távozik, hogy "az elnökjelölt eltökéltnek tűnik abban, hogy az államfőnek egyenlő távolságot kell tartania a pártok és egyenlő közelséget a demokratikus értékek irányában". Az SZDSZ sem állít jelöltet Mádl Ferenccel szemben - jelenti ki újságírói kérdésre (nem is tudna, hiszen nincs ahhoz elegendő képviselője).
H
Május 5-re, péntekre Áder dicséretes gyorsasággal összehívja az Országgyűlés Házbizottságának rendkívüli ülését (máskor, amikor az ellenzék kéri azt, sokkal nehezebben talál megfelelő időpontot), ahol közli: június 3-ra, szombatra, illetve 4-re, vasárnapra tervezi összehívni az Országgyűlés elnökválasztó ülését. Az időpont az ellenzéknek nem tetszik, mire Áder közli: "A Házbizottság ülésén nem hallottam egyetlen frakció részéről sem olyan súlyos érvet, amely ettől az időponttól eltérítene." Áder azért ezt a két napot javasolja, "hogy a választás olyan ünnepélyes aktusa legyen az országgyűlési munkának, amely kiemelkedik a napi politikai viták közül". Végül is a hét végi időpontról Áder lemond, ami azonban nem változtat az idézett indoklásban megjelenő szándékon, s ez jellemzi jól, hogy - túl a számukra legmegfelelőbb személy kiválasztásán - mi is fontos a Fidesznek a köztársasági- elnök-választásban. Alkalmat ad továbbá annak végiggondolására, hogy mire is kellett volna ezzel szemben az ellenzéknek törekednie.
H
A kormányra került Fidesz következetesen nagy jelentőséget tulajdonít az olyan "ünnepélyes aktusoknak", amelyek "kiemelkednek a napi politikai viták közül". A kormány megalakulásakor is gondosan megrendezték a ceremóniát. Míg a kormányprogram parlamenti vitája 1990-ben és 1994-ben két nap alatt folyt le - kezdődött a miniszterelnök-jelölt expozéjával, folytatódott a felszólalásokkal, és a második nap végén a miniszterelnök-jelölt mindjárt válaszolt is, megejtették a szavazást, majd a köztársasági elnök aláírta az egész kormány kinevezési okmányait, és a kormány az Országgyűlésben letette az esküt -, most másképp történt. A miniszterelnök nem a helyéről, hanem az emelvényről beszélt, nem a vita második napján, hanem a hét végi szünetet követő hétfőn egy önálló ülésen válaszolt a vitában elhangzottakra, s előbb csak ő tette le az esküt (a köztársasági elnökkel pedig átadatta magának a korábban nem létező miniszterelnöki igazolványt), majd újabb két nap elteltével bemutatta miniszterjelöltjeit az Országgyűlésnek, és ezt követően tettek ők is esküt.
Közel egy évvel később az Országgyűlés a Függetlenségi Nyilatkozat százötvenedik évfordulóját ünnepelte. Míg az előző ciklus végén egy hasonló helyzetben - az 1848-as Országgyűlés évfordulóján - a Parlamentben volt az ünnepi ülés, és minden frakció felszólalhatott, 1999 áprilisában a debreceni Nagytemplomban volt a megemlékezés, a meghívót Áder János Debrecen - történetesen fideszes - polgármesterével és a tiszántúli református egyházkerület püspökével együtt írta alá, a fő beszédet pedig a miniszterelnök tartotta, az Országgyűlés elnökének megnyitója és a köztársasági elnök beszéde afféle körítésül szolgált.
Kétezer januárjában a következő nagy fideszes ünnepség a korona átvitele körül zajlott le. Eredetileg ünnepélyes parlamenti ülést terveztek, s ott szavazták volna meg a koronatörvényt. Amikor azonban kiderült, hogy a szabaddemokraták és részben a szocialisták helye üresen maradna, parlamenti végszavazás helyett ünnepi ülést rendeztek a felsőházi teremben, s az üresen maradt helyeket parlamenten kívüli közéleti szereplőkkel - köztük főpapokkal - töltötték fel. A fő szónok ismét a miniszterelnök volt - holott az effajta millenniumi megemlékezés jellegzetesen államfői feladat -, a házelnök és az államfő ismét körítésként kapott szót.
Nyilvánvalóan ebbe a sorozatba illeszkedik majd a Fidesz jelölte köztársasági elnök ünnepélyes megválasztása és eskütétele. A jelölést a három koalíciós párt képviselői teszik meg, a jelölt életútját maga az Országgyűlés elnöke ismerteti majd a képviselőkkel, ezt követi a titkos szavazás, ahol a jelek szerint az első körben megszületik a döntés, majd a megválasztott köztársasági elnök - bizonyára a királyi korona jelenlétében, már-már a koronára - leteszi az esküt.
A "napi politikai vitákat" a Fidesz nem szereti, ezért az Országgyűlés érdemi, demokratikus működését szisztematikusan korlátozza a háromhetenkénti ülésezéssel, méltatlan időkeretekkel, fontos vitáknak az éjszakába szorításával, a kötelező vizsgálóbizottságok elszabotálásával, ugyanakkor erőteljesen hangsúlyozza az eskütételeket, protokolláris eseményeket, megemlékezéseket. Ezekkel ugyanis mindig a hatalmon levők uralkodói pozícióját lehet érzékeltetni, a társadalom tudatába belevésni. Márpedig a Fidesz számára ennek nagyon fontos funkciója van.
H
Amikor - a kilencvenes évek elején - a Fidesz kicsiny párt volt a hat parlamenti párt között, s az ellenzékben nem is törekedett szövetségi kapcsolatokra, hiszen azokban a kisebb partner lett volna, a politika sokpárti jellegét hangsúlyozta, s szemben állt minden, a kétpólusú politikára való törekvéssel. Amikor később - a kilencvenes évek közepén - egy huszonnyolc százalékos ellenzék része volt, majd fokozatosan vezetője lett, minden - olykor külsődleges - politikai gesztussal a kétpólusú politikát építette, s azt igyekezett érzékeltetni, hogy a hetvenkét százalékos szocialista-szabaddemokrata koalíciónak van jobboldali alternatívája. Minden erővel erősítette a politikai rendszerben a vita, az alternatívaképzés elemeit, erről szólt egész parlamenti politizálásuk. (Csak egy apró példa: a már említett, 1848-ra való emlékezéskor keményen ragaszkodtak ahhoz, hogy az ünnepségen kapjon szót minden frakció.) Ebbe a sorba illeszkedett, ezt szolgálta az ellenjelölt állítása is Göncz Árpád 1995-ös újjáválasztásakor. ´k jól tudták, hogy a leszavazás vállalása nem vereség, hanem annak kifejezése, hogy van alternatíva az akkori nyomasztó kormánytöbbséggel szemben.
Most viszont ennek ellenkezőjéhez kell hozzászoktatniuk az országot: ahhoz, hogy velük, a hatalmon levőkkel szemben az MSZP és az SZDSZ nem alternatíva. (A jelenlegi SZDSZ-politika igyekszik ezt az "és"-t kitörölni a köztudatból, s ezzel eleve gyengíti a lehetséges alternatívát, akarva-akaratlan a Fideszt támogatva.) Ezért fontos a Fidesz számára, hogy maximális mértékben gyengítse a politikai rendszernek az alternatívaképzést, a választást szolgáló elemeit: korlátozza a parlament vitáit, szűkítse a médiában a vitaműfajok terét. Ezért kell Orbán Viktort a bármikor alternatívával szembesíthető pártelnöki-miniszterelnöki pozíció fölé emelni: ezért kerüli a parlamentet és keresi a parlamenten kívüli alkalmakat, ezért megy fel a parlamentben jelentős alkalmakkor a szónoki emelvényre, ezért adja át ő az operaházi ünnepségen a művészeti díjakat, ezért alapított magának Corvin-láncot és -koszorút, ezért jelenik meg csak egyedül, alákérdezéses monológokkal a médiában, ezért (is) adta át a pártelnökséget Kövér Lászlónak, ezért övé minden jelentős évfordulós beszéd. ´ a nyilvánosságban csak kinyilatkoztat, kerüli az olyan helyzeteket, amikor vitatkozó kérdésekre kell válaszolnia. Ha árvíz van vagy járvány, akkor viszont ő az, aki személyesen kézben tartja az ügyek intézését. A szabály a Fidesz házelnökére is érvényes: elődeitől eltérően Áder János csak fent, az elnöki emelvényen jelenik meg az Országgyűlésben, a patkóban levő helyén két év alatt még egyszer sem lehetett látni.
Éppen ez, az uralkodó mindenhatóságának és felsőbbrendűségének hangsúlyozása a funkciója a rendi társadalmakban, illetve a rendi vonásokat őrző politikai rendszerekben a koronázásnak, s ezért tart a Fidesz minden lehetséges alkalommal koronázásra emlékeztető ceremóniákat.
Az ellenzéki pártoknak nincs módjuk annak megakadályozására, hogy a kormánytöbbség megválassza Mádl Ferencet köztársasági elnöknek - ezt Orbán Viktor eldöntötte, és döntését megalázó módon ráerőszakolta a kisgazdákra is. Arra lenne módjuk, hogy megakadályozzák, de legalábbis gyengítsék azt, hogy a köztársaságielnök-választásból a Fideszt erősítő újabb koronázás legyen. Ehhez világossá kellett volna tenniük a különbséget a konszenzusos elnökjelölés és -választás (lásd 1990, Göncz Árpád elnökké válása), illetve a többségi elnökjelölés és -választás között. A Fidesz értette ezt a különbséget, és ezért állított - a leszavaztatás tudatában is - ellenjelöltet Göncz Árpáddal szemben, és ezért próbálta - remélve, hogy lesznek MSZP-sek, akik nem szavazzák meg a szabaddemokrata Göncz Árpádot - megakadályozni, hogy már az első fordulóban megválasszák, mint 1990-ben. A mai ellenzéknek is - ha politikailag képes lett volna rá - ellenjelöltet kellett volna állítania, de legalábbis meg kellene akadályoznia, hogy Mádlt, aki a kormánykoalíció és hangsúlyozottan csak a kormánykoalíció jelöltje, már az első fordulóban megválasszák. A mai ellenzék számára - az előzőnél nagyobb parlamenti súlyánál fogva - ez csak elhatározás kérdése. S természetesen nem volna szabad tiszteletteljes találkozókra járulni az elnökjelölthöz, ha azok, akik jelölték, nem voltak hajlandók az ellenzéki pártokkal egyeztetni erről. Akkor a köztársaságielnök-választás nem vagy nem ilyen mértékben lenne a Fidesz újabb megkoronázása, Orbán Viktor sikeres, megkérdőjelezhetetlen uralkodásának újabb demonstrációja.
Úgy tűnik, az ellenzéki pártok vezetői ezt nem látják. Valamiféle nemzeti egység illúzióját kergetik és terjesztik ott, ahol nemzeti egységnek nyoma sincs, hiszen a férgek, hernyók és nyüvek kíméletlen megsemmisítése a cél. Megelőlegezett bizalomról beszélnek, amire pedig semmi alap. Nemcsak saját pártjaiknak, nemcsak az ellenzék egészének, de a magyar demokráciának ártanak vele, hiszen az illúziókeltéssel félrevezetik a közvéleményt a politikai közállapotokkal kapcsolatban. Ezzel pedig gyakorlatilag a Fidesznek azt a törekvését támogatják, hogy gyengüljenek a politikai rendszerben a vita, az alternatívaképzés, a rendszeres választás, vagyis a plurális demokrácia elemei, és erősödjék ezzel szemben az egységesnek vélt társadalom képe, az efölött álló, megkérdőjelezhetetlen uralkodó csoport tekintélye. Márpedig az ellenzék, ha nem képes meggyőző alternatívát állítani, nem látja el feladatát. Erről szól ez az elnökválasztási história.
