Tud bárki arról, hogy léteznének „putyinisták”? Bizonyára nem. Persze vannak, akik hasonlóak Putyinhoz, például a kínai elnök Hszi Csin-ping. Olyanok is vannak, akik belőle merítenek ihletet, mint Orbán Viktor. Megint mások, mint a brazil elnök, Lula, örülnek, hogy Putyinnak hála kibújhattak az amerikai hatalom öleléséből. Putyinnak számos szövetségese van és sokan gondolkodnak hozzá hasonlóan, de nem tömegek világszerte, és ez nagy különbség a mai Oroszország és az egykori Szovjetunió között.
A szovjet időkben a kommunizmus több százmillió hívőt számlált a földkerekségen, akik mindannyian nagy becsben tartották Sztálint, egészen az 1956. februári, XX. pártkongresszusig. A „népek atyja” így egy életen át a kormányrúdnál maradhatott, anélkül, hogy bármi fenyegethette volna a hatalmát, míg Vlagyimir Putyin csak egyszerű halandó. Amíg erősnek látszik, addig jól megy a sora, de amint változik a helyzet, a napjai meg lesznek számlálva, és már most is nyilvánvaló, hogy egyre gyengül, Ukrajnától a Kaukázusig látszanak ennek a jelei.
Az új orosz diaszpóra nem idegen földön fog meghalni. Az 1920-as évek diaszpórájától eltérően ez valódi, száműzetésben működő ellenzék, és ez a valódi Oroszország – ugyanúgy, ahogy a második világháború alatt a Szabad Franciaország volt az igazi Franciaország –, és mivel arra hivatott, hogy meghatározó szerepet játsszon az Oroszországi Föderáció jövőjében, sőt, hogy kormányozza is azt, történelmi feladata, hogy pluralista politikai kultúrát teremtsen, és lerakja a demokráciába való békés átmenet alapjait.
Más szóval, ez az önmagát kereső és a sorait egyik találkozóról a másikra egyre jobban záró ellenzék nem elégedhet meg azzal, hogy arról vitázik, szükség van-e a kommunizmus nürnbergi perére, és hogy mik a lusztráció előnyei és hátrányai. Sokaknak kell majd elszámolniuk a bűneikért. A szovjet és a jelcini időszak, a putyini és a cári abszolutizmus történelmét is meg kell majd írni, de egyelőre arról kell gondoskodni, hogy a posztputyinizmus ne csak egy palotaforradalom legyen.
A demokratáknak be kell biztosítaniuk a demokrácia győzelmét azzal, hogy programot kínálnak Oroszországnak;
olyan programot, amely képes a városok és a vidék egész területeit a négy fal közül kilépő, lelkiismereti ellenzékiségből tömegeket megindító mozgalommá váló ellenzék mellé állítani.
Mit javasol a száműzetésben lévő ellenzék az oktatás helyreállítására? Hogyan szervezné át az egészségügyi rendszert? Hogyan készülhetne fel Oroszország a keleti területein a globális felmelegedésre, hogyan profitálhatna belőle? Francia mintájú elnöki rendszer vagy brit mintájú parlamentáris rendszer legyen? Csatlakozzon-e az Európai Unióhoz, vagy akár csak fontolóra vegye, hogy egy napon csatlakozzon?
Ezeket és még sok más kérdést kell megválaszolni, sajtónyilvános, és különösen a száműzetésben működő orosz média számára nyilvános vitákon keresztül. Oroszországnak szüksége van egy olyan ellenzékre, amelyik reflektál a problémákra, amelyik nemcsak a jól ismert módszerekben gondolkodik, és – ez alapvetően fontos – törődik a társadalmi igazságossággal. Milyen adózást kellene bevezetni a közszolgáltatások fedezésére? Vissza kellene-e vonni például az 1990-es évek privatizációit, vagy legalábbis finomítani az igencsak megkérdőjelezhető módszereken, amellyel lezajlottak? Pótolhatja-e egy egykulcsos adó a nemzeti javak kifosztását, amiből kevesek óriási vagyonokat halmoztak föl? És hogyan lehetne igazságot szolgáltatni, ha az orosz bírósági rendszer olyan, amilyen?
A megszállás alatt a francia ellenállás különböző politikai irányzatai olyan közös programban állapodtak meg, amely a mai napig hatóan beépült Franciaország politikájába. A külföldre menekült orosz újságoknak és honlapoknak hasonló megbeszéléséket kellene kezdeményezniük, mert ezeken a száműzetésben zajló vitákon alakul ki a holnap pluralista, békés és demokratikus Oroszországa. Végül még egy dolog, amit mindig elmondok az orosz ellenzék összes találkozóján, ahová európai parlamenti képviselőként meghívnak. A száműzetésben lévő ellenzéknek, a valódi Oroszországnak sürgősen szüksége van három szóvivőre, akik hangot és arcot adnak neki, olyan emberekre, akiket már jól ismernek a világban, és akiknek szellemi tekintélye és erkölcsi feddhetetlensége ideális tárgyalópartnerekké teszi őket a vezető hatalmak fővárosaiban.
(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)
(Címlapképünkön: Vlagyimir Putyin orosz elnök a szónoki emelvényhez tart a Vosztocsnij űrközpontban tett látogatása során az Oroszország ázsiai részén, az Amuri területen lévő Ciolkovszkijban 2022. április 12-én, Jurij Gagarin űrrepülésének 61. évfordulóján. Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/pool/Jevgenyij Bijatov)
