A magyar kormány nem támogatja, hogy Azerbajdzsán ellen szankciókat vezessen be az EU a hegyi-karabahi események miatt - ezt nyilatkozta a francia Le Point hetilapnak Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter. A minisztert azután kérdezték erről, hogy az Európai Parlament egyes képviselői szankciókat sürgettek az azeri kormány ellen, többek közt a gázimport leállítását szorgalmazva. Az ok természetesen Hegyi-Karabah: miután a gazdagabb, fejlettebb és török támogatást is élvező Azerbajdzsán különösebb ellenállás nélkül visszaszerezte a (nemzetközi jog szerint amúgy tényleg hozzájuk tartozó) szakadár területet, az már biztos, hogy etnikai tisztogatás indult, hiszen minden ott élő örményt elüldöztek onnan.
Arról pedig, hogy történt-e még valami ennél is sokkal rosszabb, talán évek múlva tudhatunk meg bármit, de talán még akkor sem, úgyhogy maradjunk annál a száraz ténynél, hogy pár nap alatt százezer ember vált otthontalanná.
„Sajnálatosnak tartom, hogy a hegyi-karabahi helyzet ilyen mértékben eszkalálódik. Sajnálatos, hogy katonai erő alkalmazása történt. Szeretnénk látni a helyzet enyhülését a polgári lakosság biztonságának szavatolása érdekében. Úgy gondoljuk, hogy az Európai Uniónak szerepet kell játszania a feszültség csökkentésében és amennyire lehetséges, meg kell kísérelnie közvetíteni a felek között. Ennek érdekében az Európai Uniónak meg kell őriznie közvetítői pozícióját ezért, hogy mindkét féllel tárgyalhasson” – szállt be a Fideszben már eddig is nagyon erős semmitmondási versenybe Bóka, hozzátéve, hogy a szankciók szerinte se a feszültséget nem enyhítenék, se a folyamatot nem fordítanák vissza.
A miniszter nyilatkozatát nevezhetnénk akár megfontoltnak is: Európa orosz gázról való leválásának épp Azerbajdzsán lehet a kulcsszereplője, és ha róluk is leválunk erkölcsi okok miatt, akkor egyrészt még nehezebb helyzetbe kerülünk, másrészt szinte mindegy is, hiszen a világ gázkészletének túlnyomó része olyan helyeken van, ahol az emberjogi törekvések még mindig ott állnak, hogy ne verjenek meg valakit a nyílt utcán, vagy vigyenek büntetőtáborba egy-egy Facebook-poszt miatt.
Nagyjából azt is előre el lehet könyvelni, hogy a fenti okok miatt a Nyugat nem lesz túl szigorú Azerbajdzsánnal, ami még a mostani helyzetben is egész vállalható diktatúra ahhoz képest, amilyen az gázlista többi helyzettje. Sokat ez sem mond el, hiszen a versenyben olyanok vannak, mint Irán, Katar vagy Szaúd-Arábia, ráadásul természetesen a földrajzi elhelyezkedés sem mindegy. Ilyenkor az a módi, amit egyébként 2021. februárja előtt az oroszok is megszoktak:
jön Brüsszel környékéről egy nagy irgum-burgum közös nyilatkozat képében, aggódva figyeljük helyzetet, elítéljük a jogsértéseket, aztán mehet is minden úgy, ahogy eddig.
Azonban a magyar kormánynak ez is sok, nem hogy a szankciók belengetése. Szeptemberben ugyanis a kormány blokkolta, hogy az EU tagállamai közös nyilatkozatban ítéljék el Azerbajdzsán villámháborúját, pedig ez aztán tényleg nem járt volna semmivel azon túl, hogy jelezzük, szerintünk nem teljesen oké civileket megölni, esetleg deportálni őket. Nekünk már az is sok volt, hiszen mi közel sem csak orrot befogva vásárolunk gázt tőlük, augusztus 20-án Ilham Alijev azeri elnök/diktátor is ott volt abban az illiberális szupercsapatban, ami a Karmelita kolostorban Orbán Viktor társaságában nézhette a tűzijátékot.
Ez a kapcsolat ugyanis nem egyszerű üzleti viszony, még annál is kevésbé pragmatikus, mint amit Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin mutat a külvilág felé. Pár példa erre az elmúlt évekből:
- 2012-ben a kormány hazaengedte azt a Ramil Szafarovot, akit a világ csak az azeri baltás gyilkosként ismer. Szafarov a NATO Partnerség a Békéért program keretében részt vett egy, a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tartott nyelvtanfolyamon 2004-ben, este pedig átment a szomszéd szobába a szállásán, és egy baltával lefejezte az örmény Gurgen Margarjánt. Azerbajdzsánban ez nemzeti hősi státuszt ért, a hazaengedés után Örményország megszakította a diplomáciai kapcsolatot Magyarországgal.
- 2020-ban az újra fellángolt karabahi konfliktusban annyira megértő volt a kormány az örményekkel, hogy a Külügyminisztérium nyíltan kiállt az azeri területi egység mellett, arról már szót sem ejtve, mekkora török támogatást kapott már akkor is a még Oroszországra (természetesen feleslegesen) számító Örményországgal szemben az ország.
- 2023. január 30-án Orbán Viktor olyan pohárköszöntőt mondott a Budapestre látogató Alijevnek, amitől még olvasva is elpirul az ember: „Én nagyon sokat tanultam Alijev elnök úrtól az elmúlt tízegynéhány évben, hogyan kell bonyolult közegben jól vezetni egy országot. Sajnos nem mindent tudtam eltanulni tőle, merthogy mi inkább a radikális oldalhoz tartozunk, ő pedig a legmérsékeltebb politikusok közé tartozik. (...) Kedves feleségének különösen is hálásak vagyunk, hogy meglátogatott bennünket, és egy házaspárt fogadhatunk. Ez a nyugati politikában egyáltalán nem megszokott ma már, és én az Alijev házaspár példáján keresztül is tudom, hogyha valaki egy országot jól akar vezetni, akkor egy szép, teljes családdal kell rendelkeznie, mert aki otthon nem képes megfelelő környezetet teremteni, az hogyan tudna egy egész nép számára? Úgyhogy a mai napon nem egyszerűen csak az Azerbajdzsán élén álló házaspárt, hanem egy igazán a magyar szívet melengető család fejét is fogadjuk.”
Utóbbi beszéd valamiért kevés nyilvánosságot kapott eddig, pedig egészen hajmeresztő dolgok vannak benne energiabarátságon túli kultúrközösséggel, hasonló geopolitikai helyzettel. Orbán magát radikálisnak sorolta egy olyan elnökhöz képest, aki a saját egykori szerencsejáték-függősége miatt tiltatta be a szerencsejátékot egész Azerbajdzsánban, aki gyakorlatilag betiltotta a tüntetéseket (ha mégsem tiltja be, Bakutól csak messzire engedélyezi), akinek apparátusa százával dob börtönbe újságírókat vagy csak nem megfelelő dolgokat posztoló állampolgárokat, ahol rendszeresek a kínzások a börtönökben, és ahol az elnök simán kinevezheti a feleségét az ország alelnökének. Klasszikus visszafogott politika, na.
Arról Orbán Viktor és a magyar kormány egyetlen embere sem beszél, hogy ami Hegyi-Karabahban történik, annak van egy olyan dimenziója, amiről speciel nagyon szeret beszélni: a keresztényüldözés. A témát annyira komolyan veszi a kormány, hogy 2017-ben még a 2016-ban léterhozta Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárságot, amit 2018-ban
Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárságra nevezett át.
Az államtitkárság bizonyára sokat segített az üldözött keresztényeket, hiszen ennek keretei közt utaztatták ki például a Megafon egyik zsenijét, Bohár Dánielt is Kenyába, hogy szelfivideókat készítsen lerobbant iskolákról.
Persze ne legyünk igazságtalanok: a Külgazdasági és Külügyminisztérium a Hungary Helps Programon keresztül ad az Örmény Vöröskeresztnek 40 millió forintot, ami azt jelenti, hogy a helyi üldözött keresztények kis mázlival vehetnek egy garzont Zuglóban. Ennél valamivel több pénzt költött a kormány ugyanennek a programnak a keretei közt olaszországi zarándokházra (100 millió), de nem költöttek olyan sokkal kevesebbet Madagaszkár fásítására sem.
A magyar kormány úgy általában szeret a maga ködös keresztény értékeire hivatkozni akkor, amikor épp xenofób, rasszista, homofób vagy csak simán hülye, de Szijjártó Péter például 2019-ben fejtette ki, „hogy nem maradhatnak büntetlenül azok a bűncselekmények, amelyeket a keresztények vagy más közösségek ellen elkövetnek”. Közel sem ő volt az első, Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes már 2019-ben kijelentette, az EU-ban keresztényüldözés zajlik.
A beszédet nem mellékesen a Budapesten rendezett II. Nemzetközi Konferencia a Keresztényüldözésről névre hallgató rendezvényen mondta el. Ugyanitt szólalt fel Orbán Viktor is: „A támadás formái változatosak: népességcsere, bevándorlás, kigúnyolás, a politikai korrektség szájkosara” – sorolta a miniszterelnök a keresztényüldözés biztos jeleit.
Bár a keresztényüldözés kifejezést annyi más szóval együtt a kormány teljesen magáévá tette valamiféle ellenpontjaként az Európában valóban létező problémáknak, de azért ezeknek a szavaknak mégis van valami kevésbé kifacsart jelentése is. Például ha egy muszlim ország erőszakkal üldözi el a keresztény kisebbségét, a műemlék korú templomokból pedig szisztematikusan eltüntetik az örmény kereszténységre utaló szövegeket és képeket, az bizony olyan dolog, amire például használhatnánk a keresztényüldözés kifejezést.
A kép végső összerakásához már csak a józan paraszti észt tudjuk segítségül hívni: most akkor vagy az van, hogy
a keresztények kigúnyolása pár berlini kocsmában súlyosabb üldözés, mint százezer ember elüldözése a generációk óta hozzájuk tartozó lakhelyéről, vagy a gáz/olaj a legszebb keresztény értékek szerint egyfajta búcsúcédulaként tudja megváltani, de legalább is semlegesíteni ezt a bűnt.
Sőt, van egy még merészebb magarázat is: az, hogy a magyar kormány valójában nem is törődik a keresztény értékekkel, és kölcsönös tiszteleten alapuló politikájának jegyében megint segget csinál épp a szájából.
(Címlapképünkön: Körmenet a hegyi-karabahi örmény diaszpóra védelmére felajánlott szentmisén, amelyet II. Karekin katolikosz, minden örmény legfőbb pátriárkája, az örmény apostoli egyház feje mutatott be a Trdat ókori örmény király nevét viselő szabadtéri oltárnál az egyház székhelyén, az ősi Ecsmiadzin-székesegyházban, Jereván nyugati elővárosában, Vagarsapatban 2023. október 1-jén. Fotó: MTI/EPA/Anatolij Malcev)
