Publicisztika

Kipukkadásig: Orbán bankjai már rendszerszintű kockázatot jelentenek

Az első Orbán-kormány 1998-ban megörökölte az addigra már csődtömeggé vált Postabankot annak 150 milliárd forintos tőkehiányával, amelyet közpénzből kellett kipótolni, hogy a betétesek ne veszítsék el megtakarításukat. A mostani, negyedik kormányzati ciklusában viszont Orbán Viktor maga kreál újabb, az eredetinél sokszorta nagyobb pénzeket megmozgató, és így jóval nagyobb kockázat felhalmozására alkalmas „Postabankot”, ami Damoklesz kardjaként szintén az adófizetők feje fö­lött lebeg.

Ki itt az európai?

Harminc éve, 1989. szeptember 10-én Horn Gyula akkori külügyminiszter a Magyar Televízióban bejelentette, hogy a Magyarországon tartózkodó több tíz­ezer NDK-állampolgár szabadon távozhat Ausztriába.
  • Bauer Tamás
  • 2019. szeptember 29.

Műemlékkonzerv vagy hitelesség

Az UNESCO Világörökség Bizottságának júliusi döntései nyomán felmerült, hogy a budapesti világörökségi helyszínt veszélyeztetetté minősítsék, és ellehetetlenült az egykori római limes világörökségi listára kerülése is. Mindez kisebb vihart váltott ki, de az gyorsan el is csendesedett. Látszólag szűk réteget érintő szakmai kérdésről van szó, s különben is – vélhetik néhányan –, mi köze van a világörökségi szervezetnek ahhoz, hogy mi épül Budapesten?
  • Schneller István
  • 2019. szeptember 15.