Publicisztika

Az első Orbán-kormány 1998-ban megörökölte az addigra már csődtömeggé vált Postabankot annak 150 milliárd forintos tőkehiányával, amelyet közpénzből kellett kipótolni, hogy a betétesek ne veszítsék el megtakarításukat. A mostani, negyedik kormányzati ciklusában viszont Orbán Viktor maga kreál újabb, az eredetinél sokszorta nagyobb pénzeket megmozgató, és így jóval nagyobb kockázat felhalmozására alkalmas „Postabankot”, ami Damoklesz kardjaként szintén az adófizetők feje fö­lött lebeg.

Ott, ahol a hatalmi gőg szinte elkerülhetetlen.

Bevallom, tanácstalanul állok az események előtt.

Ide próféta kell; egy erős, éles, tiszta hang.

Orbán nagyon szeret biztosra menni.

Tíz évük volt a szocialistáknak arra, hogy leszámoljanak Hunvald György örökségével. Nem tették.

Harminc éve, 1989. szeptember 10-én Horn Gyula akkori külügyminiszter a Magyar Televízióban bejelentette, hogy a Magyarországon tartózkodó több tíz­ezer NDK-állampolgár szabadon távozhat Ausztriába.

S a forrásaikból kiforgatott, hatásköreikben megcsonkított önkormányzatokba választanak képviselőket.

Önvédelemből talán már maguk is elhiszik, hogy valami magasztosabb célért lopnak, csalnak, hazudnak.

Mi az Orbán-rendszer legnagyobb bűne?

Ennek a bugris, rabló, úrhatnám hatalomnak mindennél fontosabb a személyiség önállóságának megtörése.

Az UNESCO Világörökség Bizottságának júliusi döntései nyomán felmerült, hogy a budapesti világörökségi helyszínt veszélyeztetetté minősítsék, és ellehetetlenült az egykori római limes világörökségi listára kerülése is. Mindez kisebb vihart váltott ki, de az gyorsan el is csendesedett. Látszólag szűk réteget érintő szakmai kérdésről van szó, s különben is – vélhetik néhányan –, mi köze van a világörökségi szervezetnek ahhoz, hogy mi épül Budapesten?

Az épített védművek elszaporodását látva, ez a vég talán nem is olyan távoli.

Ami azt illeti, a barátok sem látszanak egész világosan.