Az Alkotmánybíróság keddi ülésén elutasította azokat a kifogásokat, amelyeket az Országgyűlés szeptember 13-i, a kettős állampolgárságról szóló ügydöntő népszavazást elrendelő határozata ellen nyújtottak be. Ezzel elvileg megnyílt a lehetőség arra, hogy december 5-én a polgárok ne csak a kórházak privatizációjáról, hanem erről a kérdésről is véleményt nyilvánítsanak. A józan megfontolás - a takarékosság - azt diktálja, hogy az államfő kétkérdéses referendumot írjon ki. (Egy népszavazás körülbelül 3 milliárdba kerül az adófizetőknek.)
Annak a két kérdésnek, amit most a nép elé fognak terjeszteni, nincs valódi értelme. A népszavazási kérdéseknek - és e kettőhöz bátran csapjuk oda a nagy valószínűséggel kiírandó harmadikat a magánosításról - csak pártpolitikai tétjük van. Pontosabban: csak Orbán és a Fidesz számára van tétjük. Orbán mindhárom kérdésben az igen választ támogatja (állítsák le a már leállított kórház-privatizációt; állítsanak le mindenféle magánosítást; könnyítsék meg a magyar nemzetiségű nem magyar állampolgárok honosítását). Sőt, amint azt ő maga is kifejtette a múlt héten, a magánosításról szóló referendumot vízválasztónak tekinti: ha sikertelen lesz az akció, elgondolkodik saját közéleti jövőjén. (És némi habozás után a folytatás mellett fog dönteni; a lottóötösünk lenne ennyire biztos.)
Orbán a számára jó esélyekkel kecsegtető európai parlamenti választások előtt is egyfajta élethalálharcnak állította be a voksolást. Most ugyanezt teszi a leendő privatizációs népszavazással meg a december 5-i referendummal is. Az évekkel ezelőtti sunyítás, majd hezitálás után immár teljes szélességgel felkarolta a határon túli magyarok állampolgárságának az ügyét, sőt Semjén Zsolttal kimondatta titkos vágyát, a szavazati jog megadását is. És ne feledjük azt sem, hogy a kórházprivatizációt támadó munkáspárti kezdeményezéshez pártként csak a Fidesz csatlakozott.
Vajon mi motiválja Orbánban a kényszert, hogy a népet feszt arra próbálja rábírni: lépten-nyomon megerősítse iránta érzett szeretetét? A pszichologizálás ingoványos talaj lenne; s annál is inkább mellőzhetjük, mert van e kérdésre politikailag is kézenfekvő válasz. Orbán Viktornak és pártjának ordítóan nincs érdemi mondanivalója. A volt kormánypárt olyan retorikai és politikai mezőbe manőverezte magát, ahol egyszerűen nincs mód nemhogy a köz dolgainak racionális megvitatására, de épeszű kérdések megfogalmazására sem. Ahol minden dolognak csak két minősége lehet: "magyar" vagy "nem magyar". Ahol nincs más, csak a nacionalizmus. Orbán három válasza a három álkérdésre csak ezt kínálja, és nem mást.
A Fidesz eddig egyetlen listás választást nyert meg pályafutása során, az idei EP-szavazást, amelyen 1 457 750 szavazatot kapott. A kiemelkedő frekvenciájú 2002-es országgyűlési választások első fordulójában a Fidesz-MDF közös lista 2 306 763 voksot gyűjtött. Azt a választást a társadalom óriási jelentőségűnek élte meg - azért, mert az is volt. A szintén rendkívül fontos 1997-es NATO- és 2003-as EU-csatlakozási népszavazásokon az igenek elsöprő többséget kaptak (4, illetve csaknem 3,8 millió szavazatot). Ám 2004 végén a társadalom számára a kórház-privatizáció vagy a határon túliak könnyített honosítása nyilvánvalóan érdektelenebb téma, mint 1997-ben a NATO-csatlakozás.
A törvény értelmében a népszavazás akkor eredményes, ha az összes szavazásra jogosult 25 százaléka plusz még egy polgár ugyanazt a választ adja a föltett kérdésre. Ehhez több mint kétmillió szavazó azonos válasza szükséges. Orbánnak most néhány hét alatt kell mozgósítania híveit két, a legtöbb ember számára minimum homályos ügy támogatására. A győzelemhez tudniillik alig valamivel kevesebb voksra van szüksége, mint a példátlan aktivitás mellett lezajlott két évvel ezelőtti választásokon. Gyorsan mozgósítani csak hiszterizálással lehet (és Orbán nagy mester ebben). Ennek azonban még a nyárinál is erőteljesebbnek kell lennie: másfél millió szavazattal Orbán semmire sem megy. A polgárháborús hangulatra karácsony előtt nyilván roppant fogékonyak lesznek az emberek; a durvulás még azokat az antiorbánistákat is eltántoríthatja a részvételtől, akik amúgy igent mondanának a honosítás könnyítésére. Az MSZP-nek az értelmes, őszinte beszéden és annak hatékony közlésén kívül lényegében semmit sem kell tennie, hogy Orbán Viktor a biztos bukásba kormányozza magát.
Az állampolgárság és a magánosítás ügye pedig ott fog rendeződni, ahol a helyük van: az Országgyűlésben és az államigazgatás hivatalaiban.
