Nemere bevall

  • 2004. október 28.

Publicisztika

Novák Dezsõ vallomása, miszerint tizenhat éven át szolgálta a III/III-as ügyosztályt, nem ért minket meglepetésként. Augusztusban Tischler János történész a Rubiconban publikált egy jókora csokrot "Nemere" besúgói jelentéseibõl. Ezek alapján minden futballõrült beazonosíthatta õt (az egykori csapattárs Varga Zoltán korábbi interjúja csak célozgatott, többeket is alaptalan gyanúba keverve).

Novák Dezső vallomása, miszerint tizenhat éven át szolgálta a III/III-as ügyosztályt, nem ért minket meglepetésként. Augusztusban Tischler János történész a Rubiconban publikált egy jókora csokrot "Nemere" besúgói jelentéseiből. Ezek alapján minden futballőrült beazonosíthatta őt (az egykori csapattárs Varga Zoltán korábbi interjúja csak célozgatott, többeket is alaptalan gyanúba keverve).

Hagyjuk most a bulvárlapok kedvenc témáját - vajon megbocsátanak-e az egykori csapattársak, vagy örök a harag. Aki akar, megbocsát, más meg úgyis csak az ürügyet kereste, a harag eredete esetleg egészen más természetű - jellemző, hogy egy egykori, utóbb szintén emigrált csapattárs még mindig cserbenhagyásnak értelmezi Varga 1968-as "disszidálását", ami azért szintén sajátos kórtünet. Mindez már késő bánat. A társadalmi méretű katarzis elmaradt, csak a magán- (esetleg kiscsoportos) tragédiák maradnak, s lassan feledésbe merül, hogy a most elszigetelten nyilvánossá vált esetek egykor egységes rendszert alkottak, az egykori rendőrállam logikája szerint. Bár nem a kommunista rezsim ambicionálta először az ország behálózását informátorokkal és operatív tisztekkel, de nálunk először a szoc. belügynek sikerült abszolválni a feladatot. A felszínre bukó töredékek ismeretében annyi máris világossá vált, hogy történelmünk államszocialista kitérőjét lehetetlen feldolgozni a besúgójelentések s az informátorok kiterjedt körének ismerete nélkül. Elvégre a jelentések tartalma rendre visszahatott mind a jelentők, mind a jelentettek életére. Ezek nélkül nem tudható, mit és mennyit ismertek a besúgójelentéseket olvasgató vezetők az alattvalók életéből, s e tudásuk milyen további, az emberi sorsokat befolyásoló döntéseket indukált. A látszat ezúttal is csalóka: eddig ugyanis csak ilyen-olyan magyar celebritykről derült ki: rendszeresen jelentettek (esetleg szintén népszerű) honfitársaikról. De nem szóltunk a névtelen tízezrektől, akik számára jóval kisebb tétre ment a játék - bár ők is szorgalmasan besúgtak, mégsem lett belőlük aranylemezes rocksztár vagy világválogatott.

Igen, a rendszerváltás napjaiban kellett volna egy nagy levegőt venni, Gauck Intézetet gründolni, ügynöklistát (és tartótisztlistát, operatívtiszt-listát!) nyilvánosságra hozni, asztalt borítani, ügynöki jelentéseket szabadon kutathatóvá tenni. Tudjuk, nem így történt. Túl sokak érdekével ütközött volna ez a lépés, jelenleg tehát a törvények személyiségi jogokra, állambiztonsági érdekekre hivatkozva jobban védik az egykori ügynököt, mint a besúgottat. Persze csak egy bizonyos pontig, mert a papírok így is kellően beszédesek, az igazság pedig apránként kiderül. Az eredmény pedig: a "ne bolygassuk a múltat" bornírt nyugalma helyett naponta, hetente, havonta zúdul a nyakunkba az előző rezsim bomlásnak indult szerves hulladéka. Csak győzzük az orrunkat befogni!

Neked ajánljuk