Publicisztika

Hogy végül a szavazásra jogosultak majdnem 60 százaléka elment Lengyelországban az EU-népszavazásra, azon ők maguk lepődtek meg a legjobban, jobb magyarázatuk nem lévén, csodát emlegetnek, és örülnek, mint majom a farkának. A népszavazás előtt ugyanis legalább kétségesnek tűnt a végkimenetel: és ha nincs meg az 50 százalékos részvétel, az nagyon rosszul veszi ki magát, meg végeláthatatlan belpolitikai bonyodalmakat és gazdasági bajokat okoz a legnagyobb EU-tagjelölt számára.

Vagy a négyes metrót, vagy tizenöt nemzeti színházat lehetett volna fölépíteni annyi pénzből, amennyi 1997-2002 között a Magyar Televízió (MTV) Rt. működési költsége volt. Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke érzékeltette az öt év alatt elköltött összeg (190 milliárd forint) nagyságát e példával múlt heti sajtótájékoztatóján, amelyen a köztévé átfogó ellenőrzéséről készült vizsgálati jelentést ismertette. Bár a párhuzam nem mentes a hatásvadászattól, a hivatal vezetője két okból is jól tette, hogy élt vele.

Az egri Markhot Ferenc Kórházban a roma asszonyokat külön kórterembe fektették a szülészeten. Kovács József igazgató szerint ez nem történt meg; ismeretlen tettesek ellen feljelentést is tett, mivel a híreszteléssel megsértették a kórház jó hírnevét. Pedig felesleges ismeretlen tettest kerestetnie a rendőrséggel: ott van például a Roma Sajtóközpont újságírónője, akinek egy szülésznő mondta el, hogy van a kisebbség számára kijelölt kórterem; egy rejtett kamerával fel is vették, majd egy kereskedelmi tévében bemutatták. A múlt héten továbbá két roma asszony vállalta, hogy elmondja elkülönítésének történetét a köztelevízió élő műsorában. Kovács Józsefet is meghívták, ő azonban nem ment el. Egy műsorban az osztály egyik orvosa magánvéleményként közölte: szerinte a roma nők egymás között jobban érzik magukat. Kovács József nyugodtan nevesíthette volna őket a feljelentésben, igaz, akkor érintettként esetleg őt citálhatnák a bíróság elé rágalmazás miatt.

Isten bizony, szorítok magunkért. A kormány majdnem elszúrta az egészségügy reformját. Vagy legalábbis annak jó esélyét. Azok a kormányhivatalnokok (Csehák Judit miniszter, Győrffy István reformügyi népbiztos), akik az elmúlt egy évben nem kis szellemi ráfordítással megtervezték az ésszerűnek tűnő stratégiát - melynek lényege: vonjuk be a magántőkét, a magánérdekeltséget az egészségügybe - megint elfelejtkeztek a demokrácia alapszabályáról. Hónapszám barkácsoltak anélkül, hogy szóltak volna nekünk: hé, emberek, ezt meg ezt csináljuk, ezért meg azért. Nekik most magyarázkodniuk kell: nekünk meg visszafelé, a fikázásból megfejteni a történetet. És azt is elfelejtették közölni velünk, hogy mi kényszeríti ki a cselekvést. Elmulasztottak értesíteni arról, hogy összedőlés előtt áll az egész rendszer. Hogy a helyzet drámai. Az egyébként helyesen mérlegelő Csehák és tanácsadói köre, úgy látszik, máig nem tanulta meg: a demokráciában nincs külön törvényalkotás és külön kommunikáció. A kettőnek együtt kell megszületnie, mint gyerekkel a sírásnak.

Sűrűsödnek a zivatarfelhők az Oktatási Minisztérium (OM) fölött, amiket nem tudott eloszlatni a tárca vezetése sem a közelmúltban kinevezett informatikai biztos gyors menesztésével, sem a hétfői parlamenti szópárbajjal.

Hazudnánk, ha azt állítanánk, nem számíthattunk mindarra, ami pénteken a Fradi-pályán bekövetkezett. Ha egy sportág a drogdiszkókból is kitiltott grizzlyk és idomított terrorzombik játékszere lesz, azok egy idő után saját különös szabályaik szerint kezdik majd játszani. A magyar "labdarúgás" momentán nem más, mint a) a tippmixfogadások, illetve az azokkal kapcsolatos csalások egyik kellemetlen, de nélkülözhetetlen velejárója; b) a jobbára bőrfejű és náci ifjúsági civil szerveződés egyik gócpontja és találkahelye. Továbbá annak a tökéletes közgazdasági modellje, hogyan tehet tönkre egy iparágat és egy kultúrát a tiszta tulajdonviszonyok meg a betartható és betartatott törvényi szabályozás hiányában eluralkodó maffiavircsaft. A péntek délutáni elkövetők pszichiátriai profiljának felvázolása e tekintetben másodlagos jelentőségű, bár a világról vallott sajátos vélekedéseikről meggyőző adalékot nyújtott az, ahogy a tévé nyilvánossága előtt is vállalták: az igazi szurkolónak igenis joga van ahhoz, hogy tettleg is felelősségre vonja nem megfelelően teljesítő kedvenceit. Azt se feledjük, alig pár hónapja már volt lincselés az Üllői úti pályán: akkor a korábban elbocsátott biztonsági szervezet tagjai + a baráti kör rohant be egy meccs után, s részesítette megfelelő testi fenyítésben az őket kiszorító másik őrző-védő szervezet munkatársait. A kérdés mármost az: kinek van, illetőleg legyen ehhez bármi köze?

Hogy a státustörvényt a lelkük mélyén a pokolra kívánják-e a Medgyessy-kormány külügyi és egyéb hivatalnokai, azt csak azért nem lehet tudni, mert nem kiáltják világgá a frusztrációjukat. Pedig ez az ügy fogantatása óta mást, mint bajt nem hozott eddig a kormány és tágabb értelemben az egész ország számára. A nagyobbik kormánypárt persze nem tehet úgy, mint akinek a gonosz Fidesz potytyantotta a törvényt a küszöbe elé: elvégre 2001 végén maga is megszavazta. Most igyekszik egyrészt nem tudomást venni róla, másrészt kármenteni. Vajon hozott-e fordulatot a múlt hét végi összmagyar találkozó, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért)?

Azt állítani, hogy Pakson április 10-én nemzeti tragédia történt, bizonyára túlzás lenne.

Ha igazak a lapzártánkkor szivárgó hírek a héten esedékes MSZP-Fidesz megállapodásról az iraki csapatküldés ügyében, Orbán Viktor különösebb itthoni tekintélyvesztés nélkül lehátrálhat arról a szerepről, amely (a legjóindulatúbb magyarázat szerint is az iraki háború befejezése óta) mást, mint károkat nem okozott az ország nemzetközi pozíciójának és a honvédség tartásának. Az egykor lelkes atlantista exminiszterelnöknek a menekülési útvonalat az ENSZ BT múlt heti, a szankciók feloldását elrendelő határozata kínálta, amely ráütötte a pecsétet Irak amerikai-brit felügyeletére (hogy értsük: eddig Irak partnereivel Irak nevében az ENSZ kereskedett, ezután az iraki kormány, vagyis Washington fog). Mennek magyar valakik Irakba valamit csinálni, lehet, csak gépkocsivezetők, lehet, katonák is.

Kormányunk - meg az előző - az elmúlt másfél évben alaposan kiköltekezett. A "nemzeti kö-zepet" célozva osztott mindenkinek, akit megnyerhetőnek vélt. Ezt a hozomra elköltött pénzt valahogyan vissza kell tenni a költségvetésbe. Ezen nincs mit morfondírozni, elvégre a hiány az hiány. Rossz érzésünk azoktól az ötletektől lehet, amelyekkel gyógyítani kívánják a bajt.

A nemek és az érvénytelen szavazatok juttatták be Szlová-kiát az Európai Unióba. Bármennyire is hülyén hangzik ez a mondat egy 92 százalékos igen-áradat fényében, igaz. A hétvégi EU-népszavazáson 52 százalékos volt a megjelenés, ám a részvételi arányt csak a nemmel szavazók billentették át a kötelező 50 százalékos küszöbön. Ilyenkor szokás megköszönni minden szavazatot: aki vette a fáradtságot, az egyenesen az unióra voksolt.

A legújabb bundabotrány úgy kezdődött, mint az összes többi: H. István rutinos balszélső (Kispest-Honvéd) felhívja P. Tibor ifjú reménységet (Videoton) és (A verzió) V. Zoltán kapus telefonszámát kéri, vagy (B verzió) P. Tibor egészsége és hogyléte iránt érdeklődik vagy (C verzió) jelentős összeggel megjátszaná kettejük másnapi meccsét (Videoton-Kispest), a tippelés során a vendéggyőzelemre helyezve a hangsúlyt. Csak egy apró, a tárgyhoz semmiképpen sem tartozó adalék: P. Tibort néhány hete, egy derűs vasárnap délután a helyi pláza lépcsőjén ücsörögve találta volt a sportrajongó publikum, kezében egy körtepálinkás üveggel, arcán pedig a delíriummal elegy szerelmi bánat tüneteivel. E tényen persze nyugodtan túl is léphetünk: az igazi sportember a pályán (illetve a vizsgálóbizottság előtt) úgyis bebizonyítja: nincs jelentősége annak, hogy előző nap még egy építkezési állványon ébredt, ahonnan csak segítséggel bírt lemászni, mint egykoron K. Ernő, a válogatott pécsi kedvenc, mert ez az ország olyan, hogy az idő s a történelem minden nap újrakezdődik, s az állandó másnapot estére úgy is eltompítja a ráivás.

Egy kitűnő fiatal kutató nemrégiben, meglehetős nyilvánosság előtt tartott előadásában így fogalmazott: "Svájcban nincs közös nyelv. A kurdoknak nincs államuk. Mégis van kurd vagy svájci nemzet. Ezért ma általánosnak mondható az az álláspont, hogy az egy nemzethez tartozó egyének >>halmazánakCsakhogy: ahhoz, hogy közös identitástudattal rendelkező egyének ilyesfajta tevékenységeket tudjanak folytatni, már előzőleg is valamilyen formában össze kell tartozzanak, hiszen különben nem fogják közösen rendezgetni múltjuk emlékeit, s kidolgozni közös szimbólumaikat és tradícióikat.

Megint beszólt a Nemzetközi Valutaalap. A rohadék IMF. Azért rohadék, mert a hintáslegénynek, aki a vurstliban közli, hogy eljátszottuk a jövő heti bérünket is, és nincs több kör hozomra a ringlispílen, nincs más választása.