Csendrendelet

Miért rossz a Kúria ítélete a Tóta W.-ügyben?

Két éve Tóta W. Árpád, a HVG publicistája egy írásában a nagy közérdeklődést kiváltó Elios-ügy­ben pár keresetlen kifejezésre ragadtatta magát. Mint ismeretes, ez az eset a miniszterelnök vejéhez köthető korrupciós botrány, amelynek lényegi eleme volt uniós pénzek állítólagos lenyúlása is.

Legalábbis a sajtó egy részében ez volt az uralkodó interpretáció, és a közvélemény jelentős része ismerte ezt az álláspontot. Ebbe a kommunikációs térbe dobta be írását Tóta W., abban az uniós pénzek magyarországi elsinkófálását átkozta, s a 9. századi magyar kalandozásokat allegóriaként használva „büdös magyar migráns”-okról és „magyar banditákról” értekezett. A véleménycikkben e két fordulaton kívül is jó pár trágárság szerepelt.

Ezek után két, magát a magyar nemzethez tartozónak valló magánszemély beperelte a HVG-t. Keresetüket az Alaptörvény és a polgári törvénykönyv azon passzusaira alapozták, amelyek lehetővé teszik valamely nemzethez, etnikai vagy vallási közösséghez tartozóknak, hogy „a közösséget nagy nyilvánosság előtt súlyosan sértő vagy kifejezésmódjában indokolatlanul bántó jogsérelem esetén” személyiségi jogi pert indítsanak. A felperesek nyertek első fokon, vesztettek jogerősen, a döntő szót kimondó Kúria viszont ismét nekik adott igazat, és sérelemdíjat is megítélt számukra.

Az Alkotmánybíróság véleményt méricskél

A Kúria döntése nem előzmény nélküli, alapvetően az Alkotmánybíróság (AB) gyakorlatára támaszkodott. Az AB a 6/2021. (II. 19.) és a 7/2021. (II. 19.) sz. határozataiban foglalkozott először a közösségek méltósága vs. szólásszabadság kérdésével.

Az első döntésben arról kellett határoznia, hogy sérti-e a katolikus vallási közösség méltóságát az a performance, amelyet egy katolikus abortuszellenes tüntetésen az ellentüntetők mutattak be, s amelynek során „Krisztus teste” felkiáltással, „áldozás” közben „abortusztablettát” vettek be. A rendes bíróságok, ideértve a Kúriát is, úgy vélték, hogy ez belefér a szólásszabadságba, az AB azonban máshogy gondolta. A taláros testület felrótta a Kúriának, hogy nem vizsgálta a performance „véleménytartalmát” és „közügy megvitatásához való hozzájárulását”, így azt sem, hogy az a katolikus közösség megsértésére irányult-e. Az AB mindezért megsemmisítette a Kúria ítéletét. Nem magát a performanc-ot minősítette Alaptörvény-ellenesnek, csak azt, hogy a Kúria nem megfelelő szempontok szerint vizsgálódott – de a döntés egészéből azért eléggé egyértelmű az AB álláspontja.

Az AB a második döntésben viszont megvédte a szólásszabadságot. Itt arról kellett állást foglalnia, hogy a HVG elhíresült Nagy Harácsony címlapja sérti-e a katolikus közösségek méltóságát. A hetilap az ismert barokk kori festményt, amely a kis Jézust és az őt imádó pásztorokat ábrázol­ta, némileg megváltoztatva tette a címlapjára. A montázson a pásztorok helyére a NER prominensei (Orbán Viktor, Rogán Antal, Habony Árpád stb.) kerültek, a kis Jézus helyett pedig egy kupac aranyérme fogadta a jászol látogatóit. A montázs készítői a NER – szerintük – végtelenül korrupt jellegére kívánták felhívni a figyelmet. Egy katolikus magánszemély ezt nem tűrhette, és a katolikus közösség méltóságának megsértése miatt beperelte a lapot. A pert elvesztette az összes bírói fok előtt, ideértve a Kúriát is. Végül az AB is úgy találta, hogy a HVG címlapja belefér a szólásszabadságba, ugyanis a lapszám egészét vizsgálva egyértelmű, hogy az nem a katolikus vallásról szól, hanem világi belpolitikai eseményre utal.

Az AB a következő főbb elvi tételeket mondta ki a fenti két ügyben. A véleményszabadság nem nyújt védelmet a közösségekkel kapcsolatos olyan öncélú közléseknek, amelyek célja a puszta gyűlölködés, a közösséghez tartozó személyek megalázása emberi mivoltukban, a súlyosan bántó vagy sértő kifejezések használata. A vélemény kifejezésének a választott formája, stílusa nem lehet következetlenül vagy túlzóan bántó – de a bírálat, az irónia, bizonyos fokú provokáció, adott esetben enyhén sértő vagy bántó közlések megengedettek. A kérdés megítélésében a kontextus és a társadalmi környezet is kiemelkedő fontosságú. Az AB mindehhez még hozzáfűzte, hogy a jogsértés célzatosság nélkül is megvalósulhat. A jogsértés elkövetője tehát nem mentesülhet a felelősség megállapítása alól azzal a védekezéssel, hogy a célja nem egy közösség méltóságának megsértése volt, hanem valamely más közéleti üzenet megfogalmazása.

Meggyőződésem, hogy a szólásszabadság korlátainak ilyen értelmezése ellentétes az Alaptörvénnyel, az ugyanis egyértelműen úgy fogalmaz, hogy a szólás nem „irányulhat” a közösségek méltóságának megsértésére. Tehát nyilvánvalóan csak célzatos méltóságsértést enged(ne) szankcionálni polgári jogi eszközökkel. Az is több mint problematikus, hogy csak „bizonyos fokú” irónia és „enyhén sértő” közlések megengedettek. Szólásszabadsággal kapcsolatos ügyekben mindig cenzúrához vezet, ha a bíróság stílusterrorhoz folyamodik az eljárás során.