Dagadj, kebel, dagadj, buksza!

  • 1999. szeptember 29.

Publicisztika

Meg kell hagyni, Orbán miniszterelnök elegánsan lazult le Surányi György sikálásáról: reméli, mondta a múlt héten, hogy a jegybank elnöke a jövőben is olyan remekül végzi majd a munkáját, mint ahogy eddig tette. Az pedig, hogy a miniszterelnök siófoki bejelentése után egyes becslések szerint annyi külföldi tőke pucolt meg az országból, mint amennyi mondjuk a fergeteges sikerként elkönyvelt Matáv-privatizációkor beérkezett, tulajdonképpen csak arra bizonyíték, hogy mennyire odafigyel a Nyugat a mi miniszterelnökünk szavaira, és ez a tény jogos büszkeséggel kell hogy eltöltse az amúgy sem lappadt honfikeblet.

Meg kell hagyni, Orbán miniszterelnök elegánsan lazult le Surányi György sikálásáról: reméli, mondta a múlt héten, hogy a jegybank elnöke a jövőben is olyan remekül végzi majd a munkáját, mint ahogy eddig tette. Az pedig, hogy a miniszterelnök siófoki bejelentése után egyes becslések szerint annyi külföldi tőke pucolt meg az országból, mint amennyi mondjuk a fergeteges sikerként elkönyvelt Matáv-privatizációkor beérkezett, tulajdonképpen csak arra bizonyíték, hogy mennyire odafigyel a Nyugat a mi miniszterelnökünk szavaira, és ez a tény jogos büszkeséggel kell hogy eltöltse az amúgy sem lappadt honfikeblet.

A baj csak az, hogy igazából nem lehet tudni, vége van-e a Surányi-ügynek, vagy nincs. Hisz azt sem lehet tudni, hogy miért lett egyáltalán. Vajon Boross Imre tárca nélküli miniszter kezdett gyúrni a bankelnöki posztra? Netán a MIÉP-nek óhajtott volna gesztust tenni a miniszterelnök? (Ennek a feltételezésnek, valljuk meg, semmi értelme.) Vagy a baj máshol keresendő? Hm, hm.

A jegybank friss inflációs jelentése például kifejezetten megkérdőjelezi a kormány antiinflációs eltökéltségét. Mármost a pénzromlás ütemének mérséklődése a Horn-kormány gazdaságpolitikájának legnagyobb eredménye lett 1998 végére. Ezt elcseszni nem lenne valami nagy művészet. Ha nincs pénz (a nyugdíjasokra, a közalkalmazottakra, a mezőgazdaságra), hát nyomjunk - ennyi a nagy titok. Vegyünk magunknak szavazókat meg koalíciós partnert, meg mindent, ha lehet, minél olcsóbban. A megoldásnak egyelőre egyetlen gyakorlati akadálya van: Surányi György személye.

És csak remélhetjük, hogy mindez merő képzelgés.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.