Demokraták és alattvalók

Kinek mi dolga van Gyurcsány Ferenccel?

  • Ádám Zoltán
  • 2011. október 6.

Publicisztika

Az elmúlt hónapok legfontosabb politikai fejleménye Gyurcsány Ferenc meggyanúsítása hivatali visszaéléssel és mentelmi jogának felfüggesztése. Polt Péter legfőbb ügyész - elődjével ellentétben - eleget tett a Fidesz régóta hangoztatott politikai követelésének, és kikérte a parlamenttől a korábbi miniszterelnököt. Az ezt megalapozó vád, amennyire az a híradásokból tudható, abszurd. Gyurcsányt azzal vádolja az ügyészség, hogy miniszterelnökként a befektetőkkel folytatott megbeszélés során állást foglalt a sukorói kaszinóberuházást megalapozó telekcsere mellett. A rendelkezésre álló információk szerint ez ugyan nem egyértelműen igaz, ám ha igaz volna, valószínűleg az sem adhatna okot a hivatali visz-szaélés vádjára: mi más volna a dolga egy ilyen ügyben egy miniszterelnöknek, mint az általa az ország boldogulása szempontjából kedvezőnek tartott beruházás előmozdítása?

A Gyurcsány elleni gyanúsítást eredetileg megalapozó feljelentést Schiffer András, az LMP vezetője tette 2009-ben. Schiffer pártja - súlyos morális és politikai felelősséget véve magára - a Fideszhez és a Jobbikhoz hasonlóan igennel szavazott Gyurcsány mentelmi jogának felfüggesztésekor; egy politikai megrendelésre készült, az elmúlt évek alpári színvonalú baloldalellenes uszításával mobilizált jobboldali közönség igényeit kielégítő per megkezdéséhez adta a szavazatát.

A per nemcsak visszás, de riasztó is. Politikailag motivált, ingatag büntetőjogi váddal illetni az ellenzék soraiban ülő, politikailag és emberileg módszeresen stigmatizált exminiszterelnököt nem egyeztethető össze a liberális demokrácia normáival. A politikai ellenfelet lehet utálni vagy szélsőséges esetben akár gyűlölni is, a felette aratott győzelem után azonban csak rendkívül alapos okkal lehet büntetőjogi szankciókkal fenyegetni - ha a hatalom nem akarja azt a látszatot kelteni, hogy a demokratikus felhatalmazást ellenfelei megfélemlítésére használja. Márpedig mi volna alkalmasabb eszköz a félelem légkörének kialakítására, mint a legfőbb politikai ellenségnek tekintett volt miniszterelnök meggyanúsítása?

Ezt a körülményt akkor sem hagyhatták figyelmen kívül a mentelmi szavazásban részt vevő képviselők, ha az igazságszolgáltatás függetlenségébe vetett tántoríthatatlan bizalmuktól vezérelve és az érintett kérésének engedve a bíróságra kívánták bízni Gyurcsány sorsát. Demokrataként és tisztességes emberként ez esetben sem tekinthettek volna el a nyilvánvalóan politikailag motivált váddal illetett Gyurcsánnyal való szolidaritás kinyilvánításától. Ezt mulasztotta el az LMP és sok más Gyurcsány-utáló, akiknek magatartása érzelmileg érthető, morálisan és politikailag azonban védhetetlen. Ezzel ugyanis egyrészt lejjebb adtak a hatalmi önkénnyel szembeni kiállás erkölcsi követelményéből. Másrészt paradox módon minden korábbinál magasabb - saját politikai teljesítményével nem megalapozott - morális magasságba emelték Gyurcsányt: az igaztalan vádat megrendelő, kisszerű, aljas ösztönöket mobilizáló politikai hatalom legádázabb ellenfelévé avatták. Olyan ellenféllé, aki morális fölényben van a korlátlan hatalmi cselekvés lehetőségével felruházott üldözőivel szemben. Dávid küzdelme ez Góliát ellenében, amelyben józan erkölcsi ítélőképességük birtokában a Gyurcsányt legsúlyosabb kritikával illetők sem foghatják a hatalom pártját. Ennek leszögezésével egy időben nem árt azonban számba venni, mi teszi ezt a Gyurcsányra nézve politikailag nagyon is ígéretes helyzetet problematikussá a magyar demokrácia sorsának alakulása szempontjából.

Hatalmon és ellenzékben

Gyurcsány, Orbánnal ellentétben, sosem volt autoriter politikus, nem mondhatni azonban, hogy politikai pályáját a szabadság és a liberális demokrácia ügye iránti elkötelezettség szegélyezte volna. A WikiLeaks által nyilvánosságra hozott amerikai nagykövetségi feljegyzések plasztikusan mutatják, hogy Gyurcsány milyen sokáig nem értette meg, hogy a liberális demokrácia értékei melletti elköteleződésnek adott esetben számottevő külpolitikai és gazdasági ára van. Ha egy ország a nyugati világ részének tekinti magát, nyugati normák szerint, a nyugati stratégiai együttműködést nem gyengítve kell viselkednie a keleti diktatúrákkal szemben. De Gyurcsány éles politikai helyzetekben számos olyan belpolitikai lépést is tett, melyek megkérdőjelezték liberális-demokrata elkötelezettségét. Medgyessy Péter D-209 ügyének kirobbanásakor bagatellizálni igyekezett a pártállami politikai titkosszolgálatoknak végzett fedett munkát, saját későbbi, a Kádár-rendszert elítélő állásfoglalásainak hitelét ásva ezzel alá. A 2004-es népszavazás kampányában legalábbis eltűrte (egyes hírek szerint maga javasolta), hogy pártja a román munkavállalók tömeges bevándorlásával riogató, idegenellenes kampányt folytasson. Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésekor pedig sokáig a beszéd jelentéstartományának hamis és hiteltelen kiszélesítésével kísérletezett, mondván, hogy a hazugságvádakat nem saját kormányával szemben, hanem az egész magyar politikai osztályra vonatkozóan fogalmazta meg. A véres utcai zavargásokat követően nem ítélte el kellő eréllyel a jogtipró rendőri fellépést. A legutóbbi, az előbbiekhez hasonlóan a liberális demokrácia és a szabadságjogok eszményeivel szembeni érzéketlenséget tükröző megnyilvánulása a kínai miniszterelnök nyári látogatása idején közzétett Facebook-bejegyzés volt, amiben úgy biztosította támogatásáról a kormány diplomáciai erőfeszítéseit, hogy semmit nem mondott a Tibet-párti tüntetőkkel szembeni jogtalan rendőri fellépésről, a tibeti menekültek mozgásszabadságának korlátozásáról, és a mindezt provinciális autoriter gesztussal védelmébe vevő - "véleményt nyilvánítani lehet, balhézni nem" - miniszterelnöki magatartásról. Ez utóbbi azért különösen súlyos mozzanata Gyurcsány felemás szabadságjogi gyakorlatának, mert azt bizonyítja, hogy az önkényuralmi gyakorlatokkal szembeni engedékenység nemcsak a kormányhatalom súlya alatt jellemezte a gondolkodását, hanem ma, ellenzékben is.

Rossz hír

A rendszerváltás értékeit és 1989 szellemét nem képviselheti hitelesen az, aki mégoly fontos gazdaság- vagy külpolitikai megfontolások miatt szó nélkül hagyja a szabadságjogok tiprását. A jelenlegi helyzetben a liberális demokrácia hívei ennek ellenére nem tehetnek mást, mint szolidaritást vállalnak Gyurcsánnyal, nem feltétlenül az ő személyes sorsa (ami persze szintén nem lehet közömbös), mint inkább a magyar demokrácia jövője iránti aggodalomtól vezérelve. Ez azonban sokaknak elfogadhatatlanul magas ár a liberális demokrácia melletti kiállásért, aminél kedvezőbb konstellációt a hatalom aligha állíthatott volna elő magának.

Gyurcsány méltánytalan és büntetőjogilag minden jel szerint megalapozatlan támadásával az uralkodó jobboldal olyan helyzetbe hozza a demokratikus közvéleményt, amikor az a népszerűtlen exkormányfő melletti kiállás és a morális meghasonlás között választhat. Nem mellékesen eközben a devizahitelek kedvezményes árfolyamú végtörlesztésének lehetőségével olyan helyzetbe hozza a középosztály jelentékeny részét, amikor a választási alternatívákat a jogilag megengedetté tett szerződésszegés és a milliós anyagi előnyről való lemondás képezi. Gerinctörés mesterfokon... Ha Gyurcsány támogatottsága öszszeroppan a támadás súlya alatt, egy komoly ellenféllel kevesebb. Ha nem, az is jó: személyében egy, a jobboldal híveinek tökéletesen elfogadhatatlan politikai vezető befolyása erősödne a baloldalon, fenntartva a politikai közélet antagonizáltságát, tartósítva a háborús állapotokat, és diszkreditálva a jelenlegi hatalom potenciális jobboldali alternatíváját jelentő kompromisszumkeresés stratégiáit. Az eredmény: bármennyire vállalhatatlannak tűnjön is a jobboldali kormány magatartása saját véleményformáló közönsége növekvő részének szemében, érdemi alternatíva nem jöhet szóba vele szemben.

Itt tartunk ma, egy sokszoros, bár korántsem véletlenül előállt csapdahelyzetben vergődve. A liberális értelmiség az alkotmányellenes rendszervisszaváltás lehetőségéről vitatkozik. Az MSZP-t szétfeszíti Gyurcsány kivételes - az ellene benyújtandó vádemeléssel minden bizonnyal tovább növekvő - mobilizációs készsége. A kormányzati gazdaságpolitika dezintegrálódik, és egyre kiszámíthatatlanabb, kalandor fordulatokat vesz. A gazdasági növekedés üteme szabad szemmel alig észrevehető tartományba lassul, a társadalmi jövedelemkülönbségek nőnek, a felfelé irányuló mobilizációs csatornák beszűkülnek. Az adó- és szociálpolitika durva osztálypreferenciákat tükröz: a válság terheit legnagyobb arányban a legszegényebbek viselik. A kormány hitelvesztéséből elsősorban a szélsőjobb profitál, amely gátlástalan szociálpopulizmusával és gyűlöletpolitikájával magához vonzza a csalódott jobboldali szavazók jelentős részét. Ebben a helyzetben, ha nem vigyáz, előbb-utóbb a baloldal is radikalizálódni fog.

Radikalizálódni, és ezáltal elveszíteni az esélyt a hatalomba való visszatérésre. Ha egy politikai erő mondandóját szinte kizárólag az anyagi javakban mért boldogulás szempontjai köré szervezi, akkor szavazói jelentős részének életkörülmény-romlására nem reagálhat másképp, mint radikalizálódással. Ennek elmaradása alááshatja tekintélyét a szavazóbázisa előtt, még ha a baloldali szavazatok mozgósításához (többnyire) nincs is szükség a szélsőjobb által kínált durva cigányellenességre. Antikapitalizmusra és az állami paternalizmus erősödését szolgáló intézményi megoldásokra viszont annál inkább szükség lehet, és ez nem jó hír sem az ország, sem a baloldal kormányzóképessége szempontjából.

Hiányos

Annak, hogy a liberálisokat is magában foglaló magyar baloldal a rendszerváltást követő húsz évből tizenkettőt kormányon töltött, az volt a legfontosabb oka, hogy ötből háromszor hitelesebb modernizációs alternatívát kínált a jobboldalnál. Ebből persze még nem következik, hogy az alternatíva működőképes is volt, ennek elemzése azonban nem ennek a cikknek a feladata. Itt most azt szeretném hangsúlyozni, hogy a modernizációs alternatíva nélküli antikapitalista szociálpopulizmus ma már legalább annyira a szélsőjobb, mint a hagyományos baloldal terepe (egyébként nemcsak nálunk, hanem világszerte). Annak, hogy a Jobbik a közvélemény-kutatások egy részében mára utolérte az MSZP-t, éppenséggel a választói azonosulás felületeinek bővítéséhez és karbantartásához nélkülözhetetlen intellektuális tartalmak hiánya a legfontosabb oka a baloldalon. Az osztálypolitikára alapozó, az antiliberális jobboldal etatizmusával és antikapitalizmusával versengő stratégia egy kulturálisan és demográfiailag behatárolt társadalmi zárványba szorítja a baloldalt. Ez a lengyel baloldal útja, ahol a modernizációs ágens szerepét a liberális jobboldal vette át, a domináns antiliberális opciót pedig a radikális jobboldal képviseli. Ennek elkerüléséhez a magyar baloldalnak komoly intellektuális innovációs teljesítményre lesz szüksége a következő években. Gyurcsány szerepe ebben nem tűnik megkerülhetőnek: bármennyire is problematikus a korábbi - és bizonyos aspektusaiban a jelenlegi - teljesítménye, nem kétséges, hogy párttársainál nagyságrendekkel több és színvonalasabb intellektuális - ha úgy tetszik, ideológiai - tartalmat közvetít a potenciális baloldali szavazók felé. Ezért népszerű az MSZP mezei tagságának körében, ezért képes minden más baloldali politikusnál nagyobb hallgatóságot vonzani a gyűlésein, és ezért kíséri figyelemmel Facebook-bejegyzéseit a napi sajtó.

A mértéktartás azonban neki sem mindig volt az erénye. Az önkényuralom híveivel nem lehet nem antagonisztikusan szemben állni, de a jobboldali közvéleménynyel meg lehet, és meg is kell egyezni az eltérő világnézeteket kölcsönösen tiszteletben tartó, demokratikus politikai közösség újraalapításáról. Gyurcsány és a vele akár kénytelen-kelletlen szolidaritást vállalók erre csak akkor lehetnek képesek, ha politikai stratégiájuk világosan eltér a jelenleg hatalmon lévőkétől: ha nem az erő, hanem a megegyezés nyelvén beszélnek, és ha fel sem merül - mint ahogyan az Gyurcsány egyik tavaszi beszédében sajnos felbukkant - a számonkérés gondolata a jelenlegi kormány apparátusainak tagjaival szemben.

Magyarország szabadsághiányos, félelemben élő ország. A gerinctörés politikai stratégiáit mint mindig, most is a kiszolgáltatottság légköre és az egzisztenciális szorongás teszik hatékonnyá. Erre egyetlen racionális ellenzéki stratégia jelenthet választ: empátiával fordulni a reszkető térdű Fidesz-alattvalók és az egyre csalódottabbá váló jobboldali szavazók felé. Azoknak a liberális demokratáknak biztosan nincs mit számon kérniük rajtuk, akiknek húsz év nem volt elegendő ahhoz, hogy érdemi szocializációs élménnyé tegyék a szabadságot és az európai típusú demokráciát a magyar társadalom számára.

Talán egyszer kapnak rá még egy esélyt.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.