Egérút

Publicisztika

Mielőtt az államfőválasztásból kifolyólag a szabaddemokraták is végzetesen elbutulnának, nem árt néhány dolgot rögzíteni.

Mielőtt az államfőválasztásból kifolyólag a szabaddemokraták is végzetesen elbutulnának, nem árt néhány dolgot rögzíteni. Hogy a jelen helyzet milyen balfaszságok sorozataként állt elő, azzal most már nem érdemes foglalkozni. Az meg szóba sem jöhet, hogy az SZDSZ a szocialisták "eredendő ostobaságára" hivatkozzon (amire speciel úgy szeret), mert arra mondhatja bárki: az MSZP végső soron a demokratikus játékszabályok betartásával működött (alapszervezeti, választmányi jelölések, kongresszusi szavazás) - és az SZDSZ? Csak süketelt "pártpolitikai kötöttségekről" meg a "nemzeti egység megtestesítéséről", mintha egy álszent civil szervezet meg egy magyar értelemben vett "konzervatív" párt keveréke lenne, s lám, még most sem tudni, mit akar: megszavazni Szili Katalint, beállni az ellenzék jelöltje mögé vagy egyeztetni.

Amikor Pető Iván lapunkban elmondta véleményét - a mai politikában sajnos, egyre szokatlanabb módon - névvel vállalva, nemcsak tisztességesen, de ésszerűen is cselekedett. Szili Katalinnal az a baj, hogy alkalmatlan e tisztségre. (Hogy miért, elég sokszor elmondtuk.) Mindegyik szabaddemokrata nyilatkozatnak ez volt persze a lényege, de valamiért a fentebb említett kvázikifogásokba csomagoltan hajtogatták. Most azonban már nem lehet mellébeszélni.

Mi a teendő? Bármilyen hihetetlen: ragaszkodni eddigi álláspontjukhoz. Szili Katalint, mivel kvalitásai miatt méltatlannak tartják, nem szavazzák meg, ellenben változatlanul nyitottak arra, hogy az MSZP-vel - és mindenekelőtt vele, hiszen a két párt közötti együttműködésnek középtávon nincs alternatívája - újabb, konszenzusos jelöltet állítsanak az első forduló borítékolható kudarca után. Politikai öngyilkossággal érne föl, ha az SZDSZ az ellenzékkel kokettálna, akár az általa javasolt "négypárti" egyeztetés jegyében is. Egy ilyen bájolgás őszintétlen gesztus lenne mindegyik fél részéről, amivel mindannyian tisztában is vannak; hozadéka viszont csak a Fidesznek származna belőle, hisz az egészből annyi jönne le, hogy már a koalíciós együttműködés is a nagyobbik ellenzéki párt katalizátorszerepét tételezi (az különben is szívesen éli bele magát a nemzeti egységpolitizálásba; abba, amit ő ez alatt ért).

Az SZDSZ nem szavazhat ellenzéki jelöltre (még ha szimpatizálna is vele), mert ezzel fölösleges és csak nagyon lassan gyógyuló sebet ejtene politikai szövetségesén. Az egyetlen lehetőség, hogy távol marad a voksolástól; és bármily furcsán hangzik, ez gesztus lenne az MSZP felé is: nem értünk veletek egyet, de a szövetségeseinket nem szavazzuk le. Mindenki mondja azt: ez nem ment, istenem, nem vagyunk egyformák, de még mindig inkább együtt kormányzunk, mint sehogy. És még csak nem is kell összeesküvés-elméleteket gyártani utólag: az MSZP pontosan tudta, hogy az SZDSZ nélkül nincs többsége, az SZDSZ pedig pontosan tudta, hogy nélküle akár az ellenzéki jelölt is győzhet. Ami történt, mindennek a tudatában történt: hülye történet, presztízsveszteség.

Már ha. Mert legkésőbb a második forduló végén rádöbbenhetnek: oké, eljátszották az erős fiút, de hiába böszme bajszos az egyik és cingár szemüveges a másik, nem tudják az akaratukat egymás ellenében érvényesíteni. Meg aztán mindketten elmúltak tizenkét évesek, vagyis akár meg is egyezhetnek egy közösen vállalható személyben. Így, ha nem is karcolások nélkül, de kimászhatnak a maguk ásta gödörből. Együtt. Talán.

Neked ajánljuk

Farkas farkasnak embere

Évszázadok alatt sokat fejlődtek a történetmesélés eszközei, a korábban tűz mellett elmesélt legendákat mára a live-ozás váltotta fel, a westernfilmek pedig valahol a kettő között helyezkednek el.

Ember embernek

A Piroska és a farkasnak van egy olyan változata, amelyben a gonosz farkas hozzá sem tud nyúlni kiszemelt, fiatal áldozatához, mert megégeti a kislány aranykámzsája.

Mert ez műanyag

Előfordul, hogy néhány tárgy megpillantása egy egész, rég eltemetett emléksort hoz elő. Pontosan ezzel ajándékoz meg minket e kiállítás, amely sokkal többet is ad, mint amennyit a címe ígér. Gyermekkori álmainkat hozza közelebb.

Közös pillanataink

  • Erdei Krisztina

A világ sosem volt túl biztonságos hely, ám napjainkban annyi krízishelyzet adódik, hogy a művészet is a gondozás, a gondoskodás fogalma és gyakorlata felé fordult.

Mantrafelhő

A kötet verseit olvasva mintha egy buborékba kerülnénk. De nem abba a fajtába, amely távol tartja a külvilágot, éppen ellenkezőleg. A gömb homorú fala időnként torzítja a kinti látványt, máskor élesebbé teszi a részleteket, aki pedig kívülről pillant ránk, minket láthat torzabbnak akár.

Egy emlékmű emlékei

  • Antoni Rita

Budapest Főváros Önkormányzata 2020 tavaszán indította el a Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete című projektjét, amely 2023 tavaszán egy emlékmű átadásával zárul majd az I. kerületben.

Szeretetcsomag

„Van egy fennköltlelkű magyar asszony fenn a Várban, aki minden nap igyekszik egy könnyet letörölni, aki minden hétköznapot is a szeretet ünnepévé igyekszik varázsolni.” Sipőcz Jenő fővárosi polgármester hálálkodott e szavakkal Horthy Miklós nejének, miután a kormányzóné 2500 ún. szeretetcsomagot ajánlott föl az árvák javára.

Letéve

Szakápolási központokban ápolnák a jövőben azokat az idős, állandó orvosi felügyeletre nem szoruló, ám az önálló életvitelre már csak segítséggel képes embereket, akikről eddig jobb híján a kórházak gondoskodtak.

„Hogy visszataláljunk”

Három most futó színdarabban is középkorú, életközepi problémákkal szembenéző nőalakot formál meg, róluk beszélgettünk az egy ideje már szabadúszóként dolgozó színésznővel.

„Az utolsó pillanat”

Haditudósítóként járta évekig a Donbaszt az ukrán és szeparatista oldalon is, az erről szóló könyve az idén magyarul is megjelent. A Donbasz – Nászutas lakosztály a Háború Hotelben az orosz–ukrán konfliktus gyökereiig hatol, s azt is bemutatja, hogy milyen volt az élet az invázió előtt. A szlovákiai szerzővel a kézirata lezárása utáni időkről is beszélgettünk.