Egy ember az örökkévalóságnak

  • 2001. augusztus 16.

Publicisztika

Van egy sajtófotó, a napokban jelent meg az Észak-Magyarország címoldalán, az éppen aktuális kihelyezett kormányülésről szóló beszámoló illusztrációjaként. Egy idős, fehér hajú asszony kézcsókkal illeti a miniszterelnököt. Nem tudható, mi történik a következő pillanatban. Orbán esetleg riadtan hátrahőköl, jaj, édes néném, mit nem tetszik csinálni; vagy csak tűri, tettetett közönnyel, mint Don Corleone Clemenza hódolatát a Keresztapa utolsó jelenetében. Nem is ez az érdekes. Mint ahogy az sem, hogy mi vesz rá egy öregasszonyt ilyesmire, bár ez is megérne egy esettanulmányt. Legmesszebbvivő tanulságokkal talán annak a lapszerkesztői szándéknak a vizsgálata szolgál, amelyik a címoldalra szánta ezt a fotót. Feltételezhető éppenséggel az is, hogy ugyanazon reflexek munkáltak a szerkesztőben, mint a néniben. A hit, hogy ez örökké fog tartani, ez az átkozottul ismerős hit, amit - úgy látszik - egy darabig még nem lehet kiölni a fejekből. A miniszterelnök fejéből sem.

Van egy sajtófotó, a napokban jelent meg az Észak-Magyarország címoldalán, az éppen aktuális kihelyezett kormányülésről szóló beszámoló illusztrációjaként. Egy idős, fehér hajú asszony kézcsókkal illeti a miniszterelnököt. Nem tudható, mi történik a következő pillanatban. Orbán esetleg riadtan hátrahőköl, jaj, édes néném, mit nem tetszik csinálni; vagy csak tűri, tettetett közönnyel, mint Don Corleone Clemenza hódolatát a Keresztapa utolsó jelenetében. Nem is ez az érdekes. Mint ahogy az sem, hogy mi vesz rá egy öregasszonyt ilyesmire, bár ez is megérne egy esettanulmányt. Legmesszebbvivő tanulságokkal talán annak a lapszerkesztői szándéknak a vizsgálata szolgál, amelyik a címoldalra szánta ezt a fotót. Feltételezhető éppenséggel az is, hogy ugyanazon reflexek munkáltak a szerkesztőben, mint a néniben. A hit, hogy ez örökké fog tartani, ez az átkozottul ismerős hit, amit - úgy látszik - egy darabig még nem lehet kiölni a fejekből. A miniszterelnök fejéből sem.

Hogy úgy kell és úgy lehet az örökkévalóságnak dolgozni, hogy örökké helyzetben kell maradni, hatalmon. S minden egyes cselekedetünknek ezt kell sugározni, itt vagyunk és leszünk, most és mindörökké, konzerválva a konzervativizmust. Ezt a Duna TV archív híradófelvételekből összeállított műsorából fölszedett konzervativizmust. A harmincas évek sértődött patetizmusán nyugvó, kisebbrendűségi kivagyisággal álcázott, háttérosztogatással fenntartott hatalmaskodást, amiből már csak a díszmagyar és a vidraprémes kacagány hiányzik. Hajózzon a Szent Korona ide-oda, találkozzék a Szent Jobbal, legyen naponta tűzijáték, legyen Nagy Magyarország-emlékmű előbb csak itt, aztán mindenütt. Egy mosoly a szavazóknak, egy főhajtás, majd kacsintás a történelemnek, ami csak ránk vár. Hogy jönne már egy új Mátyás vagy valaki, aki fehér lován léptet Erdély szent országútján, zöld ablakból piros, fehér virág, két kicsi kezével szórja a világra, bevonultunk Kolozsvárra, például.

Nos, itt talán valami tévedés lehet. Vagy nem: inkább tudatos hazudozásról van szó. Ha elégszer, elég látványosan, elég hangosan mondjuk, mutatjuk, hogy meddig maradunk, és mi minden jót fogunk ezalatt cselekedni, akkor nemhogy minél többen fogják elhinni, de valóra is válik.

De nem válik. Hisz kell-e azt bárkinek is mondani, hogy mi különbözteti meg a vélt örökkévalóságot a valóstól?

Az önérdek irrelevanciája.

Így, ami ebből a mostani felhabzásból a szerencsétlen örökkévalóságnak megmarad, az a bánya, az üzletfelek, a csókosok dáridója, az amúgy is rég arányérzékét vesztett papság folyamatos heccelése, ezerszer felsoroltuk már. Olyan is ez az örökkévalóság, centiméterrel mérhető, eltart egészen jövő tavaszig. Aztán elfelejtjük.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.