Vajon összeállt-e a Szili Katalinra szavazó kongresszusi küldöttek fejében a kép, s tisztában vannak-e pénteki döntésük lehetséges következményeivel, vagy csak a dac és a büszkeség mozgatta őket?
Ezen ösztönöket elsődlegesen az önnön miniszterelnökük és/vagy pártelnökük elleni felhorgadás hívta elő. Sem Gyurcsány, sem Hiller nem rajongtak a gondolatért, hogy Szili legyen a párt államfőjelöltje, és óvatos ellenérzéseiknek hangot is adtak (főként a kormányfő). Ám egy idő után belátták, hogy az ő bőrükre megy a játék, s inkább elálltak a pofon útjából. Megható volt, ahogy Gyurcsány örül és lelkendezik és testbeszél Szili megválasztásakor, Hiller meg a televíziókban csillogó szemmel bizonygatja önnön nézeteinek ellentétét, hogy tudniillik Szili nagyszerű elnök lesz. (Amúgy meg kinek baj az, ha egy olyan kavarógép, mint Szili, júniustól nem a pártban próbálja megvalósítani önmagát?)
Ám ha egy pofon ily erős szenvedéllyel indul útjára, előbb-utóbb megtalál egy orcát, melyen bevégzi pályáját. Hogy a szabaddemokraták hogyan keveredtek bele ebbe a történetbe, most nem dolgunk rekonstruálni. Többé-kevésbé ártatlanul. Nyilván mondhatták volna azt: nem avval van a bajuk, hogy a jelölt pártpolitikus, hanem Szili Katalint tartják alkalmatlannak; esetleg, sub rosa, azt is, hogy ne izéljetek már. Hogy mindez mennyit változtatott volna a szomorú végkifejleten, sose fogjuk megtudni, de talán hagyott volna valami hátsó kijáratot, tűzvédelmi útvonalat az MSZP-nek, és a tetejébe még igaz is lett volna. Lehet az is, hogy Gyurcsánynak és Hillernek idejekorán föl kellett volna tárcsázni a Gizella utcai éjszakai portást: mi leálltunk, ti is vágjatok jó képet, míg nem késő.
Ám hátráljunk most mindössze három lépést a "ki szúrta ezt el ilyen kegyetlenül" problémacsomótól, és vessük tekintetünket a jövőbe! Akkor fogjuk csak igazán kigombolt sliccel a konnektort keresni - függetlenül attól, hogy az államelnököt Szili K.-nak, G. vagy M. Ferencnek vagy M and M Csokigolyónak hívják majd!
Szili megválasztása ugyanis aligha tekinthető másnak, mint a Fidesz felé tett szocialista tapogatózásnak és felszólításnak: legyünk inkább barátok! Ha ugyanis az SZDSZ képviselői nem szavazzák meg Szilit, akkor ki? Na, ki? Vagy a 8 ibista MDF-es, de inkább a Fideszből néhány e célra kijelölt személy. Miközben Szili politikai szerepe az elmúlt másfél évben lényegében az ellenzéknek tett gesztusokban és kacsintásokban merült ki: huhú, fiúk, itt vagyok, jó fej vagyok - a nómenklatúrázástól meg a zsákmányszerzőzéstől kezdve Gyekiczki András megfúrásán keresztül a Kósáné Kovács Magda-féle nyilatkozattól és a "kovácsizmustól" való elhatárolódáson át a különféle templomokban, valamint a Hír Tv és a Vasárnapi Újság stúdióiban tett baráti látogatásokon keresztül a decemberi népszavazáson mondott igenig bezárólag. (Az MSZP államfőjelöltje a megválasztása utáni első tévényilatkozatában valami olyasmit talált mondani, hogy ő "baloldali meggyőződésű, DE nemzeti érzések" is fűtik kebelét. Ezt a "de"-t kikérjük magunknak.) Mindez túl sok az árulásból ahhoz, hogy balesetek, elszólások sorozatának bírjuk látni; az sem véletlen, hogy Szili támogatói közt a szocpárt népinek nevezett szárnyának olyan kitűnőségeit fedezhetjük fel, mint Jánosi György vagy Kósa Ferenc. Ez politika - a kérdés csak az, hogy milyen.
Tegyük fel: Szilit megválasztja a Fidesz. Nyilván némi viszontszívességek reményében. E viszontszívességek azonban - az efféle háttérüzletek természetéből fakadóan - csak újabb, nem feltétlenül nyilvános kedveskedések és viszontkényeztetések láncolatában realizálódhatnak (hisz a teljesítés mindig utólag történik). E folyamat következményeit belátni nem könnyű, de jól csak Orbán Viktor jöhet ki belőle (aki, lefogadjuk, ezt nem is remélte volna).
Az SZDSZ és az MSZP hosszú távú politikai partnersége 1994 óta a magyar hatalmi berendezkedés egyik evidenciája. E viszony sosem volt felhőtlen, de a két pártot összetartotta a rendszerváltás két alapvető értékének, a szabadversenyes piacgazdaságnak és a képviseleti demokráciának - ha nem is teljesen és egyformán őszinte, de mégiscsak - tiszteletben tartása. Miközben a legnagyobb ellenerő már évek óta épp e két érték lerontására alapítja szavazatszerzési és kormányzati stratégiáját.
A túloldalhoz nincs érdemi kapcsolódási pont - ez az egyik kényszer, amely e két oly különböző partnert összekötötte. A másik pedig az, hogy csak együtt, egymással együttműködve tudnak kormányképes többséget összehozni. Ezt bebizonyította 1998, amikor Horn Gyula addig szívatta az SZDSZ-t, amíg el nem vesztette a választást, és 2002 is, amikor épp az SZDSZ bejutása döntött a kormányváltásról. Szili jelölése súlyos dilemma az SZDSZ-nek. Vajon mi a kisebbik rossz - meghátrálni és bemenni Szili mögé, vagy hagyni, hogy Orbán mondja meg, ki legyen az államfő? Bármelyik variáns mellett is dönt az SZDSZ, hogyan reagálnak a vesztes változatot támogató politikusai és szavazói? S hogyan működik majd együtt mindezek után a két párt a 2006-os választást megelőző hónapokban? Mi lesz a győzelmükhöz elengedhetetlen második fordulós átszavazásokkal, ha a konfliktus végighullámzik a két szavazóbázison? És mi lesz az MSZP-vel, ha egyedül marad - a Fidesszel szemben?
Szili Katalin pénteki támogatói előbb elképzeltek maguknak egy új ellenséget, aztán jól móresre tanították. De csak magukat csapták be. És persze a választóikat: akik nem pusztán rájuk szavaztak, hanem erre a koalícióra. Hisz ők tudják, hogy egymás nélkül nem mennek semmire.
Õk nem hülyék.
