Orbán Viktor még az előtt jelölte ki belügyminiszternek Pintér Sándort, hogy őt magát beiktatták volna, és ez a sietség már akkor keltett némi visszatetszést. Ez később beigazolódni látszott - bár Pintér mandátumának első szakaszában kétségkívül ritkábban robbantottak, mint korábban: de aztán felütötte a fejét a gyanú, hogy Pintért azért nevezték ki, mert tud valamit azokról, akik őt kinevezték, amit azok nem szeretnének, ha mások is megtudnának róluk, mert kínosnak tartják a történteket vagy pláne egyes hatályos törvényekkel inkompatibilisnak.
A malacságok Pintérről és a kormány mostani vezető hivatalnokainak egykor érdekeltségi körébe tartozott cégekről párhuzamosan derültek ki: Dietmar Clodo kart karba öltve lejtett el a köz szeme előtt Schlecht Csabával, Kaya Ibrahimmal meg Simicska Lajossal, léptük robbantások törmelékén csikorgott, zsebeikből lopott pisztoly meg százmilliós köztartozások kifizetetlen számlái kandikáltak ki. Később jött a Békés megyei rendőrügy, és most ott tartunk, hogy valószínűleg ezekről és alig egyébről szólt az ország a 90-es években - ami nem egy szalonképes állapot. Nem is csak azért, bár persze főleg azért, mert maga a bűnügy olyan, mintha egy kriminológiai Disneylandben játszódna, a rendőrség és a szervezett bűnözés összefonódása rendőrrokonok fodrászműhelyének bérleti díjainak elengedésében és hasonlókban materializálódik, a keresztapák többek között egy bizonyos Mókus csárdában találkoztak, tobzódásaik során pedig egykori párt-tuszkulánumokban nyaltak le Katica tortabevonót könnyű erkölcsű cédákról, minden bizonnyal aranysujtásos szabadidő-öltözetben. De nem ez a lényeg.
A lényeg az, hogy Pintér kapitány és belügyminiszter a Békés megyei kapitányság és a szervezett bűnözés közötti esetleges szakadékot elmélyítendő Békés megyéből hozatott fel kádereket, hogy tussolják el a Békés megyei kapitányság dolgait, valamint ügyfeleikéit, köztük olyanokét, akik az olajügy perifériáján éppúgy otthon vannak, mint a Fideszén. Tóth Béla egykori kampánykirály és übermacher neve merül fel most a többieké mellé, akik már a kezdetek legkezdetekor is ott kavartak a káoszban.
Tegyük fel, persze csak az érdekesség kedvéért, hogy Pintér minderről tudott, és azért lett belügyminiszter, hogy hallgasson, és engedje a többieket is hallgatni. Most viszont, hogy minden és mindenki lebukott egyfelől, másfelől megtudtuk azt is, hogy lebukni nem jelent feltétlenül egyet a lebukás szokásos konzekvenciáival, leülés, visszafizetés, hasonlók, vélhetnénk, Pintérnek nincs többé miről hallgatnia, Pintér tehát mehetne.
Hacsak arról nincs mit hallgatnia Pintérnek, hogy miért is nevezték ki őt, és ha nem belügyminiszter többé, akkor miért is ne mondaná el, miért volt belügyminiszter. Pintért nem lehet kirúgni, mert azzal beismerjük, hogy miért alkalmaztuk. Pintér tehát marad, nyakában a figyelmeztetéssel, hogy lesz szíves komolyan venni a Békés megyei rendőrségi ügyek kivizsgálását, mert azért ami sok, az sok. Meglátjuk, mit tud, mit mer, mit lehet neki tennie vele.
