Kommentár egy kormányjelentéshez
A kormányjelentés népszámlálási adatok alapján mintegy 138 ezerre teszi a magukat a cigány nemzetiséghez tartozónak vallók számát, és 47 000-re a cigány anyanyelvűekét. A népszámlálási adatok 1990-es állapotot rögzítenek. Eszerint cigány anyanyelvűnek vallja magát a lakosság 0,4634%-a, németnek 0,3616%-a, horvátnak 0,1694%-a, szlováknak 0,1228%-a. A kormányjelentés hivatkozik a kisebbségi szervezetek becsléseire is, 400 000 és 600 000 közé téve a cigányok, 200 000 és 220 000 közé a második legnagyobb kisebbség, a németek számát.
A Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének cigányvizsgálatai és a roma szervezetek becslései szerint a cigányok reprezentáltsága a magyar társadalomban mintegy 4,95%-os. A legtöbb roma civil szervezet szerint a legnagyobb hazai anyanyelvi kisebbség a magyarországi cigányok mintegy 20-25%-át kitevő oláh cigányoké. Ez a szórványban, főként Nógrád és Pest megyében élő, kárpáti cigány dialektust beszélőkkel együtt még a nyelvi asszimiláció figyelembevételével is kb. 80 000-100 000 romani anyanyelvű magyar állampolgárt jelent, ami az ország lakosságának 0,81%-a. Jelentős az egy régies, izolált román dialektusban beszélő beás cigányok száma, akiket azonban furcsa módon a statisztikák nem említenek a román anyanyelvűek között, így az általános iskolában az irodalmi román nyelvet sem sajátíthatják el.
A legnagyobb nemzeti és anyanyelvi kisebbség Magyarországon tehát a cigányoké. Ezzel szemben a kisebbségeket megillető - a kulturális autonómia feltételeit biztosító - roma intézmények szinte teljesen hiányoznak. A nemzetiségi létet biztosító intézmények hiánya asszimilációs kényszert jelent, azaz kisebbségi jogvesztést, ami a több évtizedes hazai antidemokratikus cigánypolitikai gyakorlat szerint a cigányok semmitmondó, nyelvi, néprajzi, történelmi hagyományait negligáló "etnikum" minősítésében is megjelenik.
A szegénység
A magyarországi cigányok 60-80%-a munkanélküli, így a szegénység a roma közösségekben sokkal nagyobb, mint a többség, más kisebbségek vagy az egész társadalom körében. Ugyanakkor a roma társadalom bizonyos rétegeiben a jövedelem jelentős hányadát teszik ki a szürke, a statisztikák számára láthatatlan jövedelmek. Ezzel együtt a középosztály anyagi színvonalán élő cigányok aligha teszik ki a roma közösségek 15-20%-át, a cigány szegények aránya 80% körüli. A kormányjelentés említi, hogy a cigány szegények nagy száma és egyéb társadalmi tényezők miatt a romák 10 évvel rövidebb ideig élnek, mint a többséghez, illetve a más kisebbségekhez tartozók.
A magyarországi cigányok 9,4%-a egyáltalán nem járt iskolába, 32,8%-uk nem rendelkezik 8 osztályos általános iskolai végzettséggel, 45,5%-uk fejezte be a 8 osztályt, érettségi bizonyítványt nem adó szakképző iskolába járt 10,4%, érettségizett 1,5%, felsőfokú végzettsége pedig csupán 0,2%-uknak van. A rendszerváltás óta ismét növekszik a romák aluliskolázottsága. A hagyományosan elkülönített cigánytelepeken élők száma a nyolcvanas évek végéig csökkent. A rendszerváltás után azonban az önkormányzatok igyekeznek újabb telepeket létrehozni, ami a lakhatási szegregáció legtipikusabb és leggyakoribb formája, és a legtöbb társadalmi konfliktussal jár.
Az állam és a roma kisebbség viszonya
A politikai szférának a roma kisebbséghez való viszonyát meghatározza, hogy az előző kormányzati ciklusban közreadott közvélemény-kutatások szerint a választópolgárok többsége kisebb-nagyobb előítélettel viseltetik a cigányokkal szemben. Leginkább a mai kormánykoalícióhoz tartozó FKGP és a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP szavazói idegenkednek a cigányoktól, legkevésbé az SZDSZ hívei. (Az idézett közvélemény-kutatás idején a MIÉP még nem volt parlamenti párt, ezért szavazóinak véleménye a publikált adatok között nem szerepel.) A politikai pártok konszenzusa cigányügyben leginkább a közömbösségben nyilvánul meg. Konfliktushelyzetekben - amilyen a székesfehérvári gettóügy is volt - a politikai erők a többség előítéletességét megerősítve igyekeznek démonizálni, munkakerülőnek, bűnözőnek, lakásfeltörőnek beállítani a hátrányos helyzetbe került cigány családokat. Így tett az akkori szocialista kormányfő, Horn Gyula is több, a székesfehérvári válság idején tartott beszédében.
A kormányjelentés Magyarországot a biztos intézményi háttérrel rendelkező demokrácia jegyeit magán hordozó államok közé sorolja, amely jegyek biztosítják a jogállamiságot, az emberi jogokat, a kisebbségek tiszteletét és védelmét.
A magyar jogrendszer sok szempontból tekinthető demokratikus törvényi háttérnek egy szabad köztársaság működéséhez, de több jel mutat arra, hogy politikai bátorság híján mindeddig képtelen volt érvényt szerezni a kisebbségek esély- és jogegyenlőségének, különösen a cigányság emancipációja tekintetében. Ellenkezőleg: a roma közösségek a demokratikus jogrendi átalakulás idején a megnövekvő szociális hátrányok mellett kifejezett szélsőjobboldali támadások, sőt intézményes állami-önkormányzati diszkriminatív intézkedések elszenvedői is voltak, a cigány kisebbség sorsa iránt közömbös politikai szféra pedig képtelen volt elejét venni az önkormányzatok, az iskolák, a munkaadók, a rendőri és esetenként az ügyészi szervek hagyományos cigányellenességének.
Diszkrimináció az oktatásban
A magyar oktatási rendszer nem felkészült a roma iskolások oktatására, sem integrált, sem nemzetiségi nevelésük állampolgári jogi és tudományos háttere nem biztosított. Valódi kisebbségi megalapozású oktatási programmal csak a magánkezdeményezésből létrejött Gandhi Közalapítvány középiskolája, a Gandhi Gimnázium rendelkezik. Rajta kívül tanulást segítő programok és iskolák léteznek ugyan, ezek azonban önmagukban esélyteremtő szakképesítést, használható, továbbtanulásra jogosító bizonyítványt nem vagy csak fenntartásokkal nyújtanak. A jó szándékú kezdeményezések (Kalyi Jag, Józsefvárosi Tanoda, Kedves Ház, Amrita Egyesület) szétszórtak és elszigeteltek.
A kormányjelentés szerint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény és a Nemzeti Alaptanterv a kisebbségi törvénnyel összhangban megteremtették a kisebbségi oktatás alkotmányos alapelveit, s biztosítják a kisebbségi oktatás kiegészítő normatíváját.
E jogszabályok végrehajtása alkotmányosan is aggályos, hiszen a cigányfelzárkóztató oktatás mint a kisebbségi oktatás egyik speciális - a kormányzatok által elfogadhatónak tartott - fajtája lehetőséget teremt arra, hogy retardáltként, felzárkózásra szorulóként identifikálják a cigány gyerekeket (a felzárkóztatás minden többségi iskolának is alapfeladata elkülönítés nélkül), s az ezért járó kisebbségi kiegészítő normatíva (fejkvóta) révén még jutalmazzák is a szegregációt. Az oktatási diszkrimináció legfelháborítóbb formája, hogy a cigány gyerekeket bizonyos településeken szinte automatikusan enyhe fokban értelmi fogyatékossá nyilvánítják. A fogyatékosok iskoláiban mintegy 50% a cigányok aránya.
A kormányjelentés is hivatkozik az ECRI (Európai Bizottság a Rasszizmus és Intolerancia Ellen) jelentésére, amely eredeti szövegében a Különös aggodalomra okot adó problémák fejezetcím alatt első helyen említi a cigányokkal szembeni diszkrimináció eseteit, főként az oktatási szegregációt.
A 78 000 roma iskolásnak 38,46%-a tanul az értelmi fogyatékosok iskoláiban (1992-es adatok alapján). A cigányfelzárkóztató oktatásban résztvevők száma a kormányjelentés szerint az 1997/98-as tanévben 40 013 volt. Ha ez igaz volna, minden cigány tanuló szegregált oktatásban részesülne Magyarországon. (A valóságban az integrált normál oktatásban résztvevőket valószínűleg nem számolták a cigány tanulók közé.)
A kormányjelentés szerint a legnagyobb létszámú hazai kisebbség, a roma közösségek helyzete sok tekintetben más, mint a többi magyarországi kisebbségé. Gondjaik elsősorban nem nyelvi, kulturális jellegűek, esetükben hatványozottan vetődnek fel a szociális, szakképzési és oktatási problémák.
Alapítványunk rendkívül veszélyesnek tartaná, ha a magyarországi roma társadalom jelentős részének szegénységét kijátszanák kisebbségi kulturális alapjogaival szemben.
Természetesen igaz, hogy a nagy tömegben a létminimum alatt élő cigány közösségek nem törekszenek arra, hogy a maguk számára anyanyelvű vagy kisebbségi oktatást követeljenek. Ehelyett a szegregáció megszüntetése a legfőbb céljuk, még a nyelvi-kulturális asszimiláció árán is. Ez utóbbi is megbukik azonban a nem cigány többség fordított előjelű, elkülönítő törekvésein. A valóságos helyzet, hogy roma szülők az általános iskolákban mindeddig sehol sem kezdeményezték a kisebbségi (nyelvű) oktatást, abból is következik, hogy a magyar közoktatás ez ideig képtelen volt vonzó, versenyképes tudást biztosító és az etnikai-nyelvi kulturális hagyományokra építő iskolát (intézményt és oktatási programot) teremteni Magyarországon.
A kulturális alapjogok gyakorlását, e jogok gyakorlásának jövőjét is veszélyezteti, sőt akadályozza, hogy érdemi romológiai kutatás az országban alig (inkább csak magánkezdeményezésből) folyik, a legnagyobb magyarországi kisebbség nem rendelkezik autentikus romológiai akadémiai vagy egyetemi kutatóhellyel, tanszékkel, hiányzik a cigány (romani) nyelvű általános és középiskolai pedagógusképzés, a nyelvi és helyesírási sztenderdizáció intézménye stb. Így jelentős létszámú cigányul írni és olvasni tudó középosztály sem jöhet létre. Hasonló a helyzet a román (beás) anyanyelvű cigány kisebbséggel: ők sem cigány, sem román nyelvű alapképzést, sőt anyanyelvoktatást sem választhatnak, életlehetőségeik, előmenetelük feltétele a magyar nyelvi asszimiláció. Ez utóbbit is megnehezíti azonban a széles körű iskolai szegregáció.
A kormányjelentés pozitív példaként említi a Nyíregyházi Városi Bíróság első fokú, azóta jogerőssé vált döntését, amely 100-100 ezer forint kártérítést ítélt meg tizennégy roma fiatalnak, akik 1997. június 12-én osztálytársaiktól elkülönítetten vehettek csak részt az általános iskolájuk befejezésekor megrendezett hagyományos ballagási ünnepségen Tiszavasváriban. A pert alapítványunk kezdeményezte, kimenetelét precedensértékűnek tartjuk, hiszen első ízben állapított meg magyar bíróság cigányokkal szembeni diszkriminációt az oktatásügyben. Ugyanakkor szerepeltetését a kormányjelentésben némileg hipokrita magatartásnak tartjuk, hiszen országosan ismert kormánypárti közemberek - például a miniszterelnököt adó kormánypárt, a Fidesz - MPP vezető ideológusának számító Tőkéczki László - intéztek a jogerős ítélet után erőteljes támadást a Magyar Nemzet című kormánypárti napilapban alapítványunk ellen, a tiszavasvári cigány gyerekek elkülönítése mellett. Az elkülönített oktatást nem változtatta meg a bírósági ítélet.
Megítélésünk szerint a mindenkori magyar kormány akkor járna el helyesen, ha a jelenleginél nagyobb energiával támogatná mind a cigányság jelentős részének önkéntes asszimilációs törekvéseit (erőteljesen fellépve az oktatási szegregáció minden formájával, különösen a cigányfelzárkóztató oktatással szemben), mind a roma nemzeti kisebbségi törekvéseket: ez utóbbit vonzó, versenyképes iskolai végzettséget biztosító roma kisebbségi iskolák kialakításával.
A lakhatási és foglalkoztatási diszkrimináció
A kormányjelentés érdemben nem foglalkozik a lakhatási és a szórakozóhelyi szegregáció általánosnak mondható eseteivel.
A kommunizmus utolsó évtizedeiben - például az 1973-as és az 1991-es Kemény-féle cigányvizsgálat összehasonlító adatai szerint - a történelmileg örökölt cigánytelepek nagy részét felszámolták. A rendszerváltás után azonban nemcsak az elszegényedés következtében létrejövő spontán lakóhelyi szegregáció különíti el ismét a romákat a településeken, hanem kísérletek történnek a roma közösségek intézményes elszigetelésére, gettósítására, a többségtől való elválasztására is. A cigány közösségek szegényeit különösen sújtja, hogy az önkormányzatok eseteikben általában nem látják el érdemben az alkotmányban meghatározott szociális ellátási kötelezettségeiket: nem épülnek a rászorulók számára szociális lakások, s a növekvő szegénység kezeléséért mind többen az inkompetens és anyagi eszközökkel nem rendelkező kisebbségi önkormányzatokat teszik felelőssé. A lakhatási szegregáció mind gyakoribb formája, hogy a hatóságok megtagadják roma személyeknek és családoknak az adminisztratív bejelentkezését egy-egy településre. A hivatalosan állandó lakás és tartózkodási hely nélkül maradó családok nem részesülnek közszolgáltatásokban, szociális segélyben stb.
A romák többsége az 1980-as és 90-es évek fordulóján munkanélkülivé vált. A korábbi OTP-lakáshitelkamatok a kilencvenes évek elején a többszörösükre növekedtek, ezért a szegény cigány családok százait fenyegeti éppen napjainkban az árverezés réme.
Gyakori jelenség a szórakozóhelyi apartheid: bizonyos italmérésekben, kávéházakban, éttermekben és diszkókban a helyi önkormányzatok hallgatólagos jóváhagyása mellett nem szolgálnak ki cigányokat.
A foglalkoztatásban hátrányos megkülönböztetés érvényesül. Egyrészt primer diszkrimináció: a munkavállalók idegenkednek a cigányoktól, ezért különösen olyan munkahelyeken, ahol látható a jelenlétük, nem szívesen alkalmazzák őket. A másik a szekunder diszkrimináció: az oktatási hátrányos megkülönböztetés következtében alulképzettek, így áruba bocsátható szakképzettséggel sem rendelkeznek.
A kormányjelentés hivatkozik arra, hogy mind 1997-ben, mind 1998-ban 8000-10 000 főre becsülhető a közmunkaprogramokban részt vevő cigányok száma. Ez a szám a több százezres roma munkanélküliséghez mérten elenyésző. Szintén szerepel a kormányjelentésben, hogy seprűkötő, földtéglagyártó (vályogvető - H. I., H. A.), betanított kőművesi átképzésben részesültek ismeretlen számban roma munkanélküliek. A fenti munkák a hagyományos roma túlélési technikák közé tartoznak, amelyek a roma közösségekben nem igényelnek átképzést. A munkanélküli-átképzések érzékelhető eredménnyel, a munkaerőpiacon jól hasznosítható szakmák elsajátításával, a cigány munkanélküliség csökkenésével nem jártak.
Önkormányzatiság, kisebbségvédelem, kulturális autonómia
A kormányjelentés hangsúlyozza, hogy az alkotmány garantálja a kisebbségek számára a kollektív részvételt a közéletben, helyi és országos önkormányzatok létrehozását, saját kultúrájuk ápolását, anyanyelvük használatát, az anyanyelvű oktatást, a saját nyelven való névhasználat jogát.
Az alkotmány előírásai ellenére sem a kisebbségi törvény, sem az önkormányzati törvény nem képes áthidalni azt a többségi politikai előítéletességből származó függő helyzetet, amely a települési cigány kisebbségi önkormányzatok osztályrésze, és az eddig minden kormány oldaláról tapasztalható politikai és pénzügyi nyomást, a törvényi garanciák tisztázatlanságát és a választási anomáliák jogorvoslatának nagyvonalúságát, amely az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) megválasztását és működését kíséri.
E helyütt csak jelzésszerűen érinthetjük a rendszerváltással együtt jelentkező erős és hatékony roma érdekvédelem felszámolásának (a Phralipe és az általa létrehozott, minden magyarországi cigány szervezetet tömörítő Roma Parlament eljelentéktelenítésének) történetét.
Az Antall-Boross-kormány, majd a Horn-kabinet folytatta az egypártrendszer cigánypolitikáját, és a valódi cigány önszerveződés és érdekvédelem elfogadása helyett protekcionista eszközökkel egy vazallus, a mindenkori kormány érdekeit kiszolgáló, anyagilag is kormányfüggő, a nagypolitika vélt gádzsó érdekeit cigány oldalról elvtelenül legitimáló, hegemóniával rendelkező cigányszervezetet hozott létre és támogatott: az Országos Cigány Önkormányzat bázisát adó Lungo Dromot. Az OCÖ költségvetési támogatások által garantált bázisát adó Lungo Drom vezetője, az OCÖ-elnök Farkas Flórián ellen különböző gazdasági bűncselekmények miatt 1997-ben vádat emelt az ügyészség. Büntetőeljárás lefolytatására azonban nem került sor, mert a vád alatt lévő politikus - megbízható információink szerint az akkori miniszterelnök személyes követelésére - eljárási kegyelemben részesült. Kommentárunk megírásával egy időben jelent meg a sajtóhír, mely szerint a Lungo Drom elektorainak a választás színhelyére utaztatását az Országos Cigány Önkormányzat finanszírozta állami költségvetési támogatásból. Az APEH bűnügyi igazgatósága a Népszava 1999. augusztus 18-i híre szerint megtagadta a nyomozást az ügyben. (Hírek szerint az Állami Számvevőszék az APEH kezdeményezésére a közeljövőben átvilágítja az OCÖ gazdálkodását.)
A kormányjelentés szól arról, hogy a közszolgálati média kötelező feladata a kisebbségek életét bemutató műsorok sugárzása.
A közszolgálati Magyar Televízió roma kisebbségi műsora, az 1999. elejéig sugárzott és az OCÖ elnökének követelésére megszüntetett Patrin magazin szerkesztői ellen a legfőbb kifogás az volt, hogy havi, kéthavi rendszerességgel, kb. minden hatodik adásban riportfilmekben számolt be a vidéki kistelepüléseken mély szegénységben és jogfosztottságban élő magyarországi cigányság életéről. (A médiatörvény az Országos Cigány Önkormányzat hatáskörébe utalja a közszolgálati média kisebbségi műsorai számára a szerkesztési alapelvek kidolgozását. Ezzel a jogával azonban az OCÖ mindeddig nem élt.) A legutóbbi időben a közszolgálati Magyar Televízióban meghatározóvá vált kormánypárti és szélsőjobboldali befolyás a Cigány magazin maradék függetlenségét is veszélyezteti.
A helyi cigány kisebbségi önkormányzatok központi költségvetési támogatása a minimális működésre, irodabérlésre, rezsiköltségekre, közműdíjakra sem elég, ezért a többségi dominanciájú települési önkormányzatok esetleges támogatásán múlik működőképességük. Ezért a roma kisebbség érdekképviseletét a települési önkormányzatokkal szemben nem vállalhatják.
A kormányjelentés négy civil jogvédő intézményt nevez meg, amely a roma kisebbség egyenlő jogainak érdekében tevékenykedik, köztük alapítványunkat is. A jelentés szerint a jogvédő szervezeteket a Cigányokért Közalapítvány támogatja.
Alapítványunk, a Roma Polgárjogi Alapítvány Magyarországon a legismertebb roma jogvédő irodát működteti, a Cigányokért Közalapítvány támogatásából nem részesedik. A magyarországi roma jogvédelem legfőbb támogatója a Soros Alapítvány.
Nyilvánvaló, hogy a gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális élet minden területén a teljes és hatékony egyenlőség megvalósulása a cigányság vonatkozásában csak hosszú távon történhet meg - írja a kormányjelentés, amely felsorolja azokat a kormányintézkedéseket, amelyek a cigányság - többek között munkaügyi - helyzetének javítását szolgálták. A cselekvési részprogramok kifejtése azonban több helyen észrevételezésre szorul.
Az 1994-98 között működő Horn-Kuncze- és az 1998 óta hivatalban lévő Orbán-Torgyán-kormány cigányügyi csomagjainak közös hibája egyrészt az, hogy roma programként adják el a mindenkit állampolgári jogon, rászorultsági alapon érintő szociális intézkedéseket, másrészt az, hogy diszkriminációellenes szentenciái meggyőző politikai támogatás nélkül üres szavak maradnak. A családi pótlék intézményének átalakítása iskoláztatási támogatássá, valamint a gyermekes, de munkajövedelemmel rendelkező családok adókedvezménye az ország legszegényebb rétegeit zárja ki az érdemi szociális gondoskodásból, s rovásukra a politikailag aktívabb középosztályt segélyezi.
A Roma Polgárjogi Alapítvány nagy jelentőségűnek tartja a parlamenti kisebbségi biztos intézményének létét. Elszomorító viszont, hogy az ombudsman munkájának jelentős részét olyan jogsértések felderítése teszi ki, amelyek nem a kisebbségeket speciálisan megillető közösségi, nemzeti kisebbségi jogok sérülésén, hanem a minden magyar állampolgárt megillető emberi és állampolgári jogok sérülésén alapulnak. (Az emberi és polgári jogok védelmére külön állampolgári biztosi hivatal szolgál a magyar közigazgatásban.) Ezáltal olyan látszat keletkezik, mintha a kisebbségeket más, a többségétől eltérő emberi és állampolgári jogok illetnék meg.
Rendőri atrocitások, diszkrimináció az igazságszolgáltatásban
Nem felel meg a valóságnak a kormányjelentés azon kitétele, mely szerint kedvező irányú tendenciák első jelei mutatkoznának a rendőrségnek a cigányokhoz való viszonyában. Ellenkezőleg: bizonyos településeken mindennaposak a rendőri atrocitások.
A parlamentben is képviselettel rendelkező politikai pártok részéről támogatást kaptak például Hajdúhadházon azok a rendőrök, akik ellen alapítványunk kezdeményezésére büntetőeljárás indult bántalmazás hivatalos eljárásban és életveszélyt okozó testi sértés alapos gyanúja miatt (a sértettek 16 éves fiatalok voltak). 1999 tavaszán a helyi városi önkormányzat a város főterén tüntetést szervezett a bűnelkövető rendőrök mellett a helyi cigányság ellen. Mindezt a kormányban és az ellenzékben képviselettel rendelkező pártok nem kommentálták.
Roma szervezetek és jogvédő irodák becslése szerint a rendőrök által elkövetett bűncselekmények latenciája mintegy tízszeres, azaz csak minden tizedik rendőri bűncselekmény kerül napvilágra. Ennél is elszomorítóbb azonban, hogy a nyilvánosságra került eseteknek is csak mintegy egytizedében-egyötödében követi a cselekményt vádemelés, s a vádemeléseknek is csupán 10-20%-ában születik a rendőrökkel szemben elmarasztaló ítélet.
A Belügyminisztériumon belül működő, a rendvédelmi szervek ellenőzésére hivatott szervezet, amelynek feladata a rendőrségen belüli törvénysértések feltárása, csak ritkán működik együtt a civil szervezetekkel és a sajtóval, ritkán szorgalmazza a bűnelkövető rendőrök és parancsnokaik felelősségre vonását, ezért nem valósulhat meg a többletjogosítványokkal rendelkező rendőrhatóság működésének civil kontrollja. Nem alkalmas a jogállami demokrácia védelmére a sajtóban többször is bírált rendőrségi törvény sem, amely például a kényszerítő eszközök alkalmazhatósága terén túlságosan is nagy szabadságot biztosít a rendőröknek.
Bonyolítja a helyzetet, hogy a széles körű diszkrimináció, a szegénység és az aluliskolázottság egyenes következménye, hogy a cigányoknak sokkal nagyobb kriminalizációs hatással kell szembenézniük, mint a társadalom nagyobb presztízzsel rendelkező csoportjainak. A köztudatban ez mind a mai napig cigánybűnözésként tudatosul. A roma vádlottak aluliskolázottságuk miatt képtelenek hatásosan védekezni az ellenük emelt vádakkal szemben, meghatalmazott, előítélet nélküli védőügyvédek megbízására anyagi eszközeik nincsenek, a kirendelt védő intézménye pedig nem biztosít eredményes védekezést.
A Roma Polgárjogi Alapítvány az 1989-ben a Miskolci Gettóellenes Ideiglenes Bizottság megalakulásával létrejött roma polgárjogi mozgalom örökösének, tevékenysége folytatójának tartja magát, érdekeltnek abban, hogy Magyarország mielőbb teljesítse azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik csatlakozását az Európai Unióhoz. Az Orbán-kormány jelentéséhez fűzött fenti kommentárunk nem értékelhető az európai uniós csatlakozás késleltetését célzó kísérletként. Meggyőződésünk, hogy a politikai szféra, megfontolva az ország hosszú távú érdekeit, képes rövid időn belül cselekvőképes konszenzust kialakítva, végrehajtani a kisebbségi keretegyezmény önként vállalt feltételeit.
