Lőrincz Balázs Bendegúz

Pénzt vagy életet

Mit ér az ember, ha magyar?

Mennyit ér egy magyar élet? A jelek szerint nem túl sokat. Rongyos 20 ezer eurónál mindenképpen kevesebbet. Ezt később levezetem, de előbb jöjjön az apropó.

Az utóbbi hónapokban egyre több magyar beteg keres meg, akiknek rosszindulatú daganatát fővárosi súlyponti kórházakban, illetve megyei kórházakban operálhatatlanná nyilvánították. Az interneten valahogy megtalálnak engem, írnak egy néha félénk, néha csak félszeg, de minden esetben nagyon udvarias e-mailt, amelyben reménykedve kérdezik, hogy elküldhetik-e a leleteiket, megnézném-e őket. Természetesen. És ha én esetleg vállalnám a műtétet, kijöhetnek-e hozzám Frankfurtba, minden költséget állnak.

Nincs hálapénz, nincs érdekeltség

Ahogy ezt így az elején kijelentik, hogy minden költséget vállalnak, feltétlenül, fenntartások nélkül, egyszerre szorul össze a szívem és nyílik ki a bicska a zsebemben. Ugyanis nem csak a kifejezetten jómódú betegek jönnek Frankfurtba, nem csak ők fizetik ki az itteni borsos árakat. Az esetek túlnyomó többségében hamar kiderül, hogy 1. átlagos életszínvonalú, jellemzően az idősebb korosztályhoz tartozó magyar emberekről van szó, akik végigdolgozták az életüket, egész életükben fizették a tb-járulékot, és egyszerűen még élni akarnak; 2. a tumor, amelyet egy fővárosi súlyponti kórházban vagy megyei kórházban operálhatatlanná nyilvánítottak, az objektív kritériumok és a nemzetközi szakmai irányelvek alapján egyáltalán nem az, hanem jó onkológiai és funkcionális eredménnyel bizony operálható. Ráadásul nemcsak olyan különleges esetekről van szó, amelyekhez valamilyen otthon nem vagy nehezen hozzáférhető eszköz, műszer, robot vagy rekonstrukciós plasztikai jártasság kellene, hanem a legtöbb esetben teljesen átlagos tumorokról, amelyekből sok van.

És amelyeket korábban meg is operáltak Magyarországon. Jól vagy rosszul, ki-ki a lehetőségei vagy a képzettsége szerint, de elvállalta. Lehet, hogy nem mindenki gyógyult meg, de volt remény. Mert volt rá szándék.

Ez a szándék látszik most alábbhagyni. És nem tudok nem élni a gyanúperrel, hogy a hálapénz hiánya vette el a kollégák egy részének a kedvét a bonyolultabb műtétekkel járó macerától. A félreértések elkerülése végett: nagyon helyes, hogy betiltották a hálapénzt, ezt már sokkal korábban meg kellett volna tenni. Az is helyes, hogy ezzel párhuzamosan szabad szemmel is látható mértékű béremelést hajtottak végre, aminek eredményeként a magyar orvosok bére már összehasonlítható a cseh, a szlovák és a lengyel bérekkel, és ez is valami.

Ez az emelt bér azonban teljesen független mind az elvégzett munka mennyiségétől, mind annak minőségétől. Hálapénz hiányában egy műtétes szakma képviselője jelenleg ugyanannyit keres, ha operál, ha nem. Megszűnt a régi, rossz motiváció, és nincs helyette új. Naná, hogy egyre több az operálhatatlan tumor. Mindez természetesen a maximálisan felelősségteljes látszatot keltő művészi mellébeszélésbe csomagolva: „A néni/bácsi túl öreg egy ilyen nagy műtéthez.” „Nem bírná a szíve.” „Aránytalanul nagy lenne a beavatkozás kockázata.” Ez utóbbi kifogás a kedvencem, hiszen mi jelenthet nagyobb kockázatot a műtét elmaradásával járó biztos halálnál?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."