Lőrincz Balázs Bendegúz

Pénzt vagy életet

Mit ér az ember, ha magyar?

Mennyit ér egy magyar élet? A jelek szerint nem túl sokat. Rongyos 20 ezer eurónál mindenképpen kevesebbet. Ezt később levezetem, de előbb jöjjön az apropó.

Az utóbbi hónapokban egyre több magyar beteg keres meg, akiknek rosszindulatú daganatát fővárosi súlyponti kórházakban, illetve megyei kórházakban operálhatatlanná nyilvánították. Az interneten valahogy megtalálnak engem, írnak egy néha félénk, néha csak félszeg, de minden esetben nagyon udvarias e-mailt, amelyben reménykedve kérdezik, hogy elküldhetik-e a leleteiket, megnézném-e őket. Természetesen. És ha én esetleg vállalnám a műtétet, kijöhetnek-e hozzám Frankfurtba, minden költséget állnak.

Nincs hálapénz, nincs érdekeltség

Ahogy ezt így az elején kijelentik, hogy minden költséget vállalnak, feltétlenül, fenntartások nélkül, egyszerre szorul össze a szívem és nyílik ki a bicska a zsebemben. Ugyanis nem csak a kifejezetten jómódú betegek jönnek Frankfurtba, nem csak ők fizetik ki az itteni borsos árakat. Az esetek túlnyomó többségében hamar kiderül, hogy 1. átlagos életszínvonalú, jellemzően az idősebb korosztályhoz tartozó magyar emberekről van szó, akik végigdolgozták az életüket, egész életükben fizették a tb-járulékot, és egyszerűen még élni akarnak; 2. a tumor, amelyet egy fővárosi súlyponti kórházban vagy megyei kórházban operálhatatlanná nyilvánítottak, az objektív kritériumok és a nemzetközi szakmai irányelvek alapján egyáltalán nem az, hanem jó onkológiai és funkcionális eredménnyel bizony operálható. Ráadásul nemcsak olyan különleges esetekről van szó, amelyekhez valamilyen otthon nem vagy nehezen hozzáférhető eszköz, műszer, robot vagy rekonstrukciós plasztikai jártasság kellene, hanem a legtöbb esetben teljesen átlagos tumorokról, amelyekből sok van.

És amelyeket korábban meg is operáltak Magyarországon. Jól vagy rosszul, ki-ki a lehetőségei vagy a képzettsége szerint, de elvállalta. Lehet, hogy nem mindenki gyógyult meg, de volt remény. Mert volt rá szándék.

Ez a szándék látszik most alábbhagyni. És nem tudok nem élni a gyanúperrel, hogy a hálapénz hiánya vette el a kollégák egy részének a kedvét a bonyolultabb műtétekkel járó macerától. A félreértések elkerülése végett: nagyon helyes, hogy betiltották a hálapénzt, ezt már sokkal korábban meg kellett volna tenni. Az is helyes, hogy ezzel párhuzamosan szabad szemmel is látható mértékű béremelést hajtottak végre, aminek eredményeként a magyar orvosok bére már összehasonlítható a cseh, a szlovák és a lengyel bérekkel, és ez is valami.

Ez az emelt bér azonban teljesen független mind az elvégzett munka mennyiségétől, mind annak minőségétől. Hálapénz hiányában egy műtétes szakma képviselője jelenleg ugyanannyit keres, ha operál, ha nem. Megszűnt a régi, rossz motiváció, és nincs helyette új. Naná, hogy egyre több az operálhatatlan tumor. Mindez természetesen a maximálisan felelősségteljes látszatot keltő művészi mellébeszélésbe csomagolva: „A néni/bácsi túl öreg egy ilyen nagy műtéthez.” „Nem bírná a szíve.” „Aránytalanul nagy lenne a beavatkozás kockázata.” Ez utóbbi kifogás a kedvencem, hiszen mi jelenthet nagyobb kockázatot a műtét elmaradásával járó biztos halálnál?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.